Olivér

Egy kis hazai: magyar táncok Danubia módra

2003.11.17. 00:00

Programkereső

"A kamaszkor vége" - épp egy hónapja, hogy e szlogenszerű címet adta recenzensünk a Danubia-zenekar egyik hangversenyéről készült írásának. Az együttes nemrég megjelent első CD-lemezét hallgatva nekem egy másik, egykor országszerte kiplakatírozott szlogen jutott eszembe: A jövő elkezdődött.
cb5a940f-2281-48c6-9519-7e1657ae8ec8

Olyan időkben, amikor Magyarországon évtizedes múltra visszatekintő együtteseknek még egy saját kiadású lemezre sem futja, amikor versenygyőztes szólisták lemezszerződések helyett a lemezpiac könyörtelen realitásaival szembesülnek, amikor a hovatovább minden internetező egyetemistában beperelhető (és beperelendő!) bűnbalkot látó kiadók már a néhány éve még kasszasikernek bizonyuló sztároktól is megválnak a kiadások csökkentése érdekében - szóval ilyen időkben lemezt készíteni egy "multival" nagyon nagy dolog. (Kéretik ennek fényében ez előbbi, mellékmondat-embóliában szenvedő megindulásomat egy jó nagy felkiáltójelnek értelmezni és megbocsátani.)

A legszebb az egészben az, hogy ezúttal tényleg nem csak annak a ténynek lehet udvariasan örülni, hogy végre a "mi kutyánk kölyke" is bekerül a Warner Music lemezkatalógusába, hanem annak is, hogy a Danubia-zenekar egy minden ízében egészen kiváló lemezt készített. Hogy a külsőségeknél kezdjem: a design szerintem nagyon eltalált. Nem erőltetetten avantgarde és nem is előkelően unalmas, mint ahogy számos grafikus a "klasszikus zene" szókapcsolatra reagál - Hundt Zsolt terve egyszerű, kifejező, profi. A kísérőfüzet tartalma nemkülönben: Batta András ismertetője nemcsak minden igényt kielégítően informálja a hazai-külföldi vásárlót, hanem mindezt szórakoztatóan is teszi. Orsós László Jakab miniesszéje pedig némileg rendhagyó körítés egy lemez mellé - ám mindenképp hatásos és szerencsés választás.

A lényeg persze a zene - s itt sem lesz oka senkinek sem a csalódásra. "Táncok Magyarországról" - Orsósnak igaza van, első pillantásra valóban "gulyásszagúan" ijesztő a cím, s a vele címkézett kompiláció. A lemezt meghallgatva azonban nem csak a külhoni, hanem a hazai zenerajongó is (sokadszor) rá kell csodálkozzon arra: valódi, sokarcú érték az, aminek hatása alól a 19. és 20. század egyetlen magyar zeneszerzője sem tudott szabadulni. Aki Brahms magyar táncainak, vagy Liszt - zenekaron néha katasztrofálisan teátrális - magyar rapszódiáinak örök ráadás-melódiáit akarja újabb felvételen hallani, az messze kerülje el ezt a lemezt. Aki ellenben Liszt, Erkel, Dohnányi, Kodály, Bartók és Weiner tánc-olvasatain keresztül szeretne egy erőteljes hangú és átfogó tablót kapni a magyar táncok valódi arcárót, az keresve sem talál jobb albumot.

Az előadókról - talán a generációs adottságok miatt - bevallom, nehéz elfogultság nélkül írnom. Két dologban azonban bizonyos vagyok. Azokat, akik ezen a lemezen találkoznak először a Danubia Szimfonikus Zenekarral, valószínűleg a fiatal együttes dinamizmusa, a bátran vállalt és markánsan megvalósított karakterek, a zenével utolsó leheletükig együtt lélegző muzsikusok szinte hallható odaadása fogja meg leginkább. Minket pedig - akik már régóta figyelemmel kísérjük Héja Domonkos együttesének produkcióit - az tölt el reménnyel és bizakodással, hogy a fiatalos lendület és ezeken a felvételen profi hozzáállással, minden részletre ügyelő következetes kidolgozottsággal párosul.

E lemezzel a Danubia visszavonhatatlaul és hivatalosan is a "nagyok" táborába lépett. Oka eddig sem volt, s most már ürügye sem lehet az elnézően jóindulatúnak álcázott mosolyoknak. Egyszóval: vége a kamaszkornak, a jövő elkezdődött!