Emma

Neves vendégkarnagy vezényelte a Magyar Rádió Énekkarát

2003.11.21. 00:00

Programkereső

Neves vendégkarnagy irányította csütörtökön a Magyar Rádió Énekkarát, az Olasz Kultúrintézet-beli koncerten. Nem volt nehéz az egymásra találás, hiszen a kórus nagy és boldog szezont tudhat maga mögött, a karnagy Michael Glaser pedig kórustagként kezdte, nem is akárhol: a lipcsei Tamás-templomban.

Neves vendégkarnagy irányította csütörtökön a Magyar Rádió Énekkarát, az Olasz Kultúrintézet-beli koncerten. Nem volt nehéz az egymásra találás, hiszen a kórus nagy és boldog szezont tudhat maga mögött, a karnagy Michael Glaser pedig kórustagként kezdte, nem is akárhol: a lipcsei Tamás-templomban.

- Először van itt Magyarországon?

- Hivatalosan első alkalommal vagyok itt, hogy együtt léphessek fel a Magyar Rádió kórusával, de magánemberként jártam már korábban kétszer is Budapesten, válaszolja Michael Glaser.

- Hol találkozott először a rádió kórusával?

- A 90-es években találkoztunk először Hamburgban, ahol az észak-német rádió az NDR kórusával és a dán rádió énekkarával közösen tartottunk egy előadást a Holstein Fesztiválon. Ezen részt vettek a Magyar Rádió énekesei is, velük közösen egy hatalmas kórust alkottunk. Akkor tartottam először egy próbát a Magyar Rádió kórusával. Itt ismerkedtünk meg, és úgy gondolom, hogy már akkor meg is kedveltük egymást.

- Milyen művekkel érkezett Magyarországra?

- Amikor meghívtak, rendkívüli módon örültem az invitálásnak. Felajánlották ennek a közös koncertnek a lehetőségét, amire olyan műveket választottam, amelyek nagyon közel állnak a szívemhez. Mivel lipcsei vagyok, a szűkebb pátriám zenéjét hoztam el, Bach, Mendelsson, Reger kórusműveit, amelyeket nagyon kedvelek, és fiúkórusoknak odahaza többször is vezényelhettem már. Ezt a programot tehát szívesen hoztam magammal, áttanulmányoztuk a műveket, és örülök, hogy ezt vezényelhettem önöknél is.

- Mi a véleménye a magyar énekesekről?

- Elmondtam nekik is, hogy lenyűgöző a teljesítményük. Nagyon becsülöm azt az emberi hozzáállást, amit felém is bizonyítottak. Ez teszi a mi muzsikánkat örömtelivé. Úgy vélem, gyorsan megismertük és jól megértettük egymást, de persze erre szükség is van a sikeres együttműködéshez. Már csak azért is örülök ennek a koncertnek, mert nagyon sok érzelem van ezekben a művekben, amit rendkívül professzionális szinten képesek bemutatni a kórus tagjai.

- Lesz esetleg folytatása ennek az együttműködésnek?

- Hivatalos meghívást mostanáig nem kaptam, ahogy azt már említettem korábban. Nagyon kedves levélben hívtak ide meg Magyarországra, erre a mostani alkalomra. Szívesen jönnék máskor is.