Hortenzia, Gergő

Usti Opre - a tolerancia zenéje

2003.11.27. 00:00

Programkereső

Usti Opre (Kelj fel) címmel különleges koncertet rendeznek pénteken és szombaton, a Millenáris Parkban: Közép- és Kelet-Európa legkiválóbb roma muzsikusai - Boban Markovic, Iva Bittová, Szergej Erdenko, Balogh Kálmán és Snétberger Ferenc - örömzenélnek együtt. Kapitány Iván koncertfilmet forgat a Millenárison, de a művészekről dokumentum-játékfilm is készül, Sas Tamás és az amerikai Allan Siegel rendezésében.

Allan Siegel amerikai filmrendező évek óta Magyarországon él, a Képzőművészeti Egyetem tanára. Idén tavasszal kapcsolatba került a Budapest vételkörzetében fogható Rádió C munkatársaival, s általuk ismerkedett meg a kelet-közép-európai roma zenei tradícióval. Megfogalmazódott benne az ötlet, hogy filmet kellene készíteni ezekről a muzsikusokról, s elképzelését megosztotta Koltai Péterrel, aki az elmúlt években a többi között Emir Kusturica kultuszfilmje, az Underground társproducereként dolgozott. Koltai Péter - aki Budai Györggyel közösen látja el az Usti Opre produceri feladatait - a Magyar Hírlapnak elmondta: az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén igencsak aktuális ez a vállalkozás, hiszen a közép-európai régió országainak nemzeti kultúrájába kivétel nélkül beépült a roma muzsika. E sokszínű hagyomány továbbélését a zenészek rendkívüli tehetsége mellett a kisebbségi létből adódó sajátos helyzet, problémák is befolyásolták.

A péntek és szombat esti koncert öt főszereplője: Boban Markovic, Iva Bittová, Szergej Erdenko, Balogh Kálmán és Snétberger Ferenc. Boban Markovic és szerbiai rezesbandája a kilencvenes évek közepétől éppen Kusturica filmjeinek köszönhetően vált világhírűvé. A Csehországban élő Iva Bittová is többször megfordult Magyarországon: az egyik kritikusa által "a morva Laurie Andersonnak” nevezett énekesnő és hegedűművész a Trafóban és a győri Mediawave-en aratott sikert. Szergej Erdenko hegedűművészt itthon kevesebben ismerik, pedig a kelet-szibériai Habarovszkból származó muzsikus - Loyko elnevezésű zenekarával - meghódította Nyugat-Európát. Legnagyobb sikerét a 2001-es Gypsy Blues című albummal aratta, amelyről egy-egy számot Chaplinnek, Menuhinnak és Kusturicának ajánlott.

A két magyar zenész közül Snétberger Ferencet, a szintó népcsoporthoz tartozó, Németországban élő gitárművészt aligha kell bemutatni: összetéveszthetetlenül egyéni gitárhangja, lemezei az egész kontinensen népszerűvé tették. Balogh Kálmán cimbalomművész az elmúlt két évtizedben játszott klasszikus zenét, dzsesszt, klezmert, népzenét és hagyományos roma muzsikát. Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Band és Romano Kokalo néven két saját zenekart is alapított. Az Usti Opre-koncertek sajátossága, hogy Markovic, Bittová, Erdenko, Snétberger és Balogh nem saját zenéjét játssza; hanem öten, közösen próbálnak létrehozni valami új, kreatív, eredeti hangzásképet.

A szervezők vendégeket is hívtak, így a Millenárison színpadra lép még Peter Ralchev romániai tangóharmonikás, Ivo Papasov bolgár klarinétos, Arild Andersen norvég nagybőgős, Patrice Héral francia ütőhangszeres, Marko Markovic szerb trombitás (Boban fia), valamint egy orosz és egy magyar énekesnő, Leonsia Erdenko és Miczura Mónika. Koltai Péter kérdésünkre elmondta: a koncertet kéthetes próbaidőszak előzi meg, s ezalatt, a Magyar Rádióban egy CD-t is felvesznek, amelynek megjelenése tavaszra várható. Pénteken és szombaton este Kapitány Iván és stábja forgat a Millenárison, s ebből a tervek szerint önálló koncertfilm születik.

Tavasszal Allan Siegel és magyar társrendező-operatőre, Sas Tamás az öt főszereplőről úgynevezett dokumentum-játékfilmet forgat, amely igyekszik bemutatni azt a környezetet, szociális-kulturális hátteret is, melyből a nagyszerű muzsikusok kiemelkedtek. Koltai Péter nem titkolja, hogy a százpercesre tervezett film "példaképe” Wim Wenders világhírű mozija, a Buena Vista Social Club, amely vizuális és zenei eszközökkel mutatta be a kubai társadalmat az ötvenes évektől napjainkig. Ugyanez a modell - a producerek és a rendezők várakozása szerint - a kelet-közép-európai roma közösség esetében is működőképes lehet. "Mindenütt nagyon nyitottan, sőt örömmel fogadták az ötletünket, bár többen megjegyezték: kár, hogy nem nekik jutott először eszükbe” - mondja a producer.