Emma

Miért kell csinálni a Fesztivált?

2003.12.04. 00:00

Programkereső

Mi talán szó nélkül hagytuk volna, ám Mesterházi Gábor, az EMI HANGjegyzet szerkesztője érintve érezte magát, s az alábbi nyílt levelet írta a Fideliónak. Szeretnénk leszögezni azonban, hogy az eljárást mi is sérelmezzük, s megdöbbenéssel állunk a Fesztiválzenekar felelős vezetőjének gesztusa előtt.
a3063a36-16b1-4b72-81ad-f69d575968ed

Sajnálattal értesültem arról, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar november 29-i koncertje előtt a zenekar igazgatója, Körner Tamás összeszedette a Zeneakadémia előterében kihelyezett Fidelio Magazint, az Universal újdonságértesítőjét és az EMI HANGjegyzetét.

A tényekhez tartozik az is, hogy a koncert után nevezett ingyenes újságokat mégis kirakták, a közönség pedig szétkapkodta őket az utolsó darabig.

Körner cselekedetének okait nem ismerem. Mint az EMI klasszikus zenéért és jazzért felelős munkatársa, a HANGjegyzet szerkesztője, mint újságíró, valamint – nem különben – mint zeneszerető magánember csak értetlenül nézek magam elé. Kinek az érdekeit sérti bármely ingyenes kiadvány, melynek célja a tájékoztatás? És miért sérti? Miért baj egy zenekar igazgatójának az, ha valaki az amúgy haldokló lemezpiacon úgy próbál állva maradni, hogy ingyen tájékoztatja a zeneszerető közönséget? Miért zavarja, ha a piacon megjelenik egy új progammagazin? Miért nem veszi észre, hogy aki a zenét szolgálja így vagy úgy, kereskedőként, zenekarvezetőként, újságíróként, vásárlóként vagy koncertlátogatóként, annak ebben a kultúrára kevéssé fogékony világban közösek az érdekei? Miért van szükség ilyen agresszív, ép ésszel felfoghatatlan gesztusokra?

Továbbá kíváncsi vagyok rá: legközelebb a Zeneakadémián található „ellenséges” plakátokat is szabad lesz letépni? A perecárus lányt hazazavarni, ha például nem megfelelő színű az öltözéke? Kiváncsi lennék arra is, hogy a Carnegie Hallban vagy a Berlini Filharmónián is szokás-e Ozawa koncertje előtt Rattle szórólapjait eltüntetni, vagy fordítva.

Mások nevében nem szeretnék nyilatkozni, a magam nevében viszont szeretném leszögezni, hogy Körner minden igyekezete ellenére se vagyok hajlandó megutálni a Fesztiválzenekart, elkerülni koncertjeiket. És úgy látszik, a koncertlátogatók sem kívánják elkerülni a HANGjegyzetet (ahogy a Universal újdonságértesítőjét és a Fideliót sem). Ez engem megnyugtat.