Jenő

A kozmoszban láthatjuk Mozart zsenijét

2003.12.05. 00:00

Programkereső

A Don Giovanni című Mozart-operát ma este mutatják be a Magyar Állami Operaházban, s e produkcióval a komponistának immár hat legfontosabb színpadi műve szerepel a nemzeti dalszínház repertoárján. Az előadást színre állító Kesselyák Gergelynek korábban többféle rendezésben volt alkalma vezényelni a művet. A darab a XVII. század második felében, Sevillában játszódik, bár a partitúra sem időt, sem helyszínt nem említ. A három központi figura mintegy három vezérelvet követ: a kormányzó a lelki, Don Giovanni az érzéki-intellektuális, Leporello pedig az anyagi világot képviseli.

- Mit mond ma Mozart, illetve a Don Giovanni?

- Nekem a Don Giovanni-téma abból a szempontból a legérdekesebb, hogy ez a figura, amit az emberiség évezredek, évszázadok óta megszül, valahol ott lebeg az éterben, ha úgy tetszik, az emberiség kollektív intelligenciájában. Don Giovanni karakterébe minden meg nem élhető vágyunkat belesűrítjük. Nagyon szeretnénk hasonlítani rá, irigyeljük érte, hogy mer következetesen mindig ugyanolyan maradni, miközben mi magunk ezt soha nem merjük bevállalni. Talán haragszunk is rá ezért, ugyanakkor természetszerűen csodáljuk érte, hogy ő olyan, amilyenek mi csak szeretnénk lenni. Ez a figura nem feltétlenül Don Giovanni, hiszen hol Casanovaként, hol Drakulaként jelenik meg a művészetekben, vagy akár a történelemben kokettálva némelyik jeles személyiséggel, hasonló tulajdonságokkal felruházva látjuk az emberiség kultúrtörténetében.

- Most melyik alak a legegyértelműbb?

- Jelen esetben, Mozart tollán keresztül, mindenképpen Don Giovanniként mutatkozik. Nagyon fontos az is, hogy a mozarti zene hihetetlenül tökéletes. Szinte azt mondhatnám, hogy ember ennyire tökéleteset nem írhat, nyilván valamilyen sugalmazást kellett igénybe vennie, és itt mindig arra gondolok, hogy nem isteni megvilágosodásról van szó, hanem valamiféle materiális sugalmazásról, a kozmosznak olyan üzenetéről, amely valamiféleképpen az előbb említett kollektív intelligenciának az üzenete. Ehhez Mozartnak van egy antennája, és a fölhalmozott emberiség-tudáskincséből használ hozzá. Ez egy olyan zseniális pozitúrát hozott létre például a Don Giovannival, amiben szinte minden stimmel és minden szál találkozik - pont ott, ahol találkoznia kell.

- Egyértelmű volt, hogy az első Mozart-rendezése éppen a Don Giovanni lesz?

- Szerencsére eddig mindig azt rendezhettem meg, ami izgatott. Mivel nem vagyok rendező, nem kell elvállalnom semmit, amivel éppen megkínálnak. Korábban Miskolcon rendeztem operákat, ott mindig azt állíthattam színpadra, ami éppen akkor alkotói szempontból izgatott vagy érdekelt. Most teljesen véletlenül, csak az asztalfiókom számára kezdtem el rendezni a Don Giovannit, tehát a saját kedvtelésemre. Arra gondoltam, ha kész lesz, itt-ott jelentkezem vele és leteszem az asztalra, mondva, itt van egy kész rendezésem, kéri-e valaki. Tulajdonképpen ez találkozott azzal, hogy Szinetár úr megkérdezte, lenne-e kedvem rendezni az Operaházban. Felsoroltam egy pár címet, ám a Don Giovanni nem volt köztük, mert nem gondoltam, hogy engem illetne ez a feladat. Egyik cím sem tetszett neki, és azt kérte, mondjak még valamit, ami érdekelne. Nem a Mozartok közül választottam; a Rigoletto, a Szerelmi bájital, a Kékszakállú után a Don Giovannit kívántam meg. Egyébként pedig szeretek olyan darabot rendezni, amit már dirigáltam. Ez alól a Kékszakállú volt az egyetlen kivétel, de az összes többi darabhoz volt már szerencsém karmesterként, mielőtt színpadra állítottam.

- Miért a kozmoszban játszódik a mű ebben a felfogásban?

- Annyi minden van belekódolva, belesűrítve ebbe a csodálatos partitúrába, amennyit egyszerűen nem lehet belerendezni egy estébe. Képtelenség, másrészt pedig annyi mindent kellene fizikai valójában a színpadra varázsolni, hogy teljesen kusza és érthetetlen lenne az egész mű. Meg kellett találni annak a rengeteg érzésnek és gondolatnak a fontossági sorrendjét, amit a Don Giovanni sugall. Számomra a legizgalmasabb a Don Giovanni téma mellett Mozart munkamódszere volt, ami valahogy az éterbe, a kozmoszba, a világegyetembe helyezi a művet. Ami nem pusztán a világűr, hanem a világban az érzéseink és a történelem egyetemessége, tehát mindennek a nagyszabásúsága. A kozmosz és a világegyetem a jó kifejezés erre. A Don Giovanni tehát nem a világűrben játszódik, hanem az emberi aggyal sejthető létnek az egészét próbálja magába foglalni.

- A mű eredeti helyszíne Sevilla, a 17. század második felében. Megmaradt ebből bármi is?

- A darab az a folyamat, amikor a történelem - ha úgy tetszik - fizikailag azt mondja, hogy a lovagkort fölváltotta a törvényes világ, a lovagias igazságtételt és a párbajokat pedig fölváltotta a bíróság. Az individualizmus és az egyéniségek korát - a művészeteknek kedvező kort - fölváltotta egy szöglegesebb, kockafejű, sivár rend. Ez valóban egy rend, mert könnyebb, kényelmesebb benne élni, viszont a korábbi, megszokott ízek mind elvesztek. Ha azt mondjuk, hogy az opera történelmi szinten a "don giovannizmus" kihalásáról szól, akkor az nyilvánvalóan egy hosszabb folyamat. Ezért mondom azt, hogy ha a 17. század második felét jelöli meg a szerző, akkor miért ne datálhatnánk ennek a folyamatnak a kezdetét akkorra.