Emma

Zenei prédikációk

2003.12.09. 00:00

Programkereső

Harnoncourt azt írja: „nem látom értelmét annak, hogy másodrangú szerzők másodrangú műveit ássuk ki, vagy hogy akár elsőrangú műveket untig ismételgessünk, miközben a Bach Kantátáknak – vagy legalábbis egy részüknek – még nem született meg a megfelelő interpretációja”.
36b83d82-8492-4993-90b0-b8590350dc36

Bár a jeles karmesterrel, főleg, mint karmesterrel, és nem mint teoretikussal, sokszor nem értek egyet, de azt hiszem, ez a kijelentése nagyon igaz. Hadd tegyem rögtön hozzá, nem az ő felvételeit tartom etalonnak, nem az összkiadás Kantáta-felvételeit tartom a legjobbaknak. De kétségtelen, hogy rajta (és kiadói társain) kívül még senki sem vette lemezre az összes Kantátát. Bár Magyarországon is akadt rá már példa, hogy felkészült és jó zenészek előadták ezt a gigantikus alkotást, az összes Kantátát, hellyel-közzel kitűnően.

A régizenészek közül Koopman után Gardiner és Herreweghe vette lemezre a legtöbb művet az egyházzene legmeghatározóbb sorozatából, a többiek (Biondi, Parrott) többnyire megelégszenek az unásig, igaz mégsem elég jól ismert darabokkal (4-es, 82-es, 151-es stb, melyeknek kitűnő nem régizenés változata is van). Gardiner Zarándoklat-sorozata elementáris erejű, nála a clarino megjelölés többnyire a magas trombitahangot (a natúrtrombita 4. oktávját) jelöli, úgy szólnak nála a trombiták, hogy szinte kiszúrják a zene szövetét, a szólóénekesekkel sincs többnyire baj, bár azokkal van a legtöbb, mégis, talán csak azért, mert a sorozat címe alig több marketingfogásnál (az eredeti tervek szerint egy zárandokút egyes helyszínein készültek volna a felvételek, de persze javarészüket stúdióban vették fel), van a Gardiner-felvételekkel kapcsolatban a hallgatónak valami rossz érzése, ami körülbelül úgy fogalmazódik meg: az egész túl tökéletes.

Aki hallotta Herreweghe pesti Máté passió-koncertjét, az tudja, hogy Herreweghe az, aki nagyjából úgy közelít Bachhoz, ahogy a leghelyesebb: hívőként. Nála Bach mindamellett, hogy a zenetörténet legnagyobb alakja, zenei prédikátor is, akinél a szöveg jelentését hangsúlyozzák a zenei gesztusok. Bach az evangéliumok értője és elemzője is, akinek értelmezése minden hangon érezhető, akinél minden hang a lelki elmélyülést segíti elő: mégsem csupán oltár nála a hang, nem hang-más, hanem a mély megrendültség, a hit megrendülésének megtestesítője. Herreweghe Kantáta-felvételei közül is kiemelkednek azok, amelyek a Virginnél jelentek meg. Ezeket adta most ki újra az EMI régizenés tagozata (négy CD-n), mellétéve néhány kis misét. Ajánlom azoknak, akik csak belehallgatnak: a Rifkin által is kedvelt korai 131-es nyitó koráltételét, a Krisztus szenvedéséről meditáló 105-ös nyitó kórusának prelúdium és fúgáját (nem régizenészek figyelmébe: van 105-ös Ansermet-vel is), a 73-as (melyben hallani lehet a 82-es basszusáriáját) tenoráriáját, a 39-es kétfurulyás szopránáriáját, a 93-as bájos, szimmetrikus formáját, a kórustételeket: és még inkább a gyönyörű, többnyire az 1738-as évből származó kis miséket, melyek miatt érdemes megvenni ezeket a lemezeket azoknak is, akiknek már megvolt a régi kétlemezes változat.