Katalin

1 ünnep

2003.12.18. 00:00

Programkereső

Név nem számít. Csak a zene. Volt ottan egy vonósnégyes, konkrétan három darab vonós, mert az egyik (a negyedik!) késett, egy zeneszerző a XIX. század elejéről, meg egy férfi, már nem fiatal, nem középkorú, de öreg se, és nem is kortalan. Láthatóan van benne idő, illetve talán fordítva: az idő láthatóan elhelyezte benne tétjeit. Vélhetően nem lineáris ez az idő, vagy inkább nem folytonos, ezért nem mond semmit a kormeghatározás. Teli van korral; ebben az értelemben koros.

Egy arra kószáló hegedűslány beállt negyediknek, és elkezdődött; nehéz volna megmondani, pontosan mi. Elemzés, tanítás, tanulás, eszmecsere, bemutatás - de még ennél is több. A nézőtéren nem voltak sokan, kevesen se. Egy hozzáértő valaki rezzenéstelen, nem is arccal, még csak nem is testtel, egész lénye lett rezzenéstelen, videózott: megörökített. Mintegy eltűnt a kamera mögött, kéretlen követve a férfi még el sem hangzott intencióit.

A vonósnégyes meg a férfi a zenéről beszélgetett (többről! mindenről! - nem, ők tényleg a zenéről beszélgettek, csak a beszélgetésük szólt mindenről), zenével, zene által, majd szavakkal is, hangokkal, mozdulatokkal, csönddel, mindennel, ahogy azok, akik igazán akarnak mondani valamit, illetve akarnak megérteni valamit.

"Tonika, szubdomináns, pamm, és ott levágódik a dolog." "Nem. Nem ilyen vad a forte." "A pianóhoz nincs szívetek. Addig ne, amíg belülről nem vagy kész." "A pianissimo az nem halk, hanem minőség! Fortét is lehet halkan játszani." "Engedd menni a vonót." "Túl szép! Szépséggel nem lehet megúszni." "Azért lett ilyen szép - szólt közbe az első sorból egy nő, aki a férfihoz tartozott -, mert ritmusa nincs."

E sorok írója, jótékonyan megtámogatva hozzá nem értéssel, minden mondatot metaforikusan hallott, értelmezett, miközben itt éppenséggel semmi metaforázás nem volt, az anyagot cincálták, nem művészetről beszéltek (de stb.), nem égről meg pokolról, még csak nem is a szakmáról, hanem hangjegyekről meg a vonóról. "Nem staccato, hanem zim-zim-zim!"

"Nagyon dolgozol, hogy tempóban legyél, ez így nem jó. Hidd el, hogy te vagy a tempó. Ezt kell elhinned." "És egyáltalán felejtsétek el ezt az egészet, és találjátok ki újra." Bármelyik mondatot föl lehetne írni életmottóként egy festőállvány, egy íróasztal fölé. "Rengeteg legyél, de ne hangoskodj." Ezt írjuk le még egyszer: "Rengeteg legyél, de ne hangoskodj."

"Kevés vonóval... úgy, úgy, a gesztus jó, de így meg túl szegény." "Csapzott, ez csapzott... Ne legyen csapzott." "És akkor most... nem erőből, de mindenki a fedélzetre!" "Ennél szívhez szólóbban nem megy?" "Ne tessék szégyellni, ez egy zsánerkép, sváb lányok tánca... kürt-klarinét hangzás."

Minden hangért felelősséget vállalni. Vagy ezt nem mondta senki, mert ott ezt mindenki tudta?

*

Októberben a CEU szervezésében egy héten át Kurtág György tartott mesterkurzust, Csalog Gábor és a Keller Quartet részvételével; Jeles András videózott látástól vakulásig. Aznap Schubertet nyüstöltek. Már máskor említettem a bizonytalankodóknak a megoldást, mért is jó magyarnak lenni, Weöres miatt, mert ő csak magyarul fogható föl. Kurtág világjó, mint tudjuk, elnézést, a zene nem ismer határokat - de hát mint ilyen magyarjó is, jó magyar stb.

Ritka szenzáció színtere volt az a IX. kerületi zeneiskola, és az ember azt várta volna, hogy alig lehessen bejutni, hogy az országa olyan legyen, hogy ilyenkor csillogó tekintetű, izgatott tömegek álljanak sorba... Persze egyik ország sem ilyen, de egy kis tumultus lehetett volna. Vagy legalább sznobság. Azért volt ember, fiatalok meg koncertteremből ismert arcok, volt egy kis sugdosódás a városban, "uram, ezt okvetlenül meg kell hallgatnia, maga e nélkül egy félkarú óriás", és volt csillogó szem is. Megint az érzés: hogy egy ilyen estétől följavul az ország. Mintha olyan városban élnék, ahol egyszer csak Kurtág tart mesterkurzust.

És azt mondja: "Se düh, se szenvedély nem kell bele... Ne csináld a zenét (mondja a zenélő zenésznek), hallgasd!" Kurjant egyet, majd suttog, majd fölnevet, toppant, mutogat, hablatyol, hajlong, kinéz Mártára, bólint. Zene: gondolkodás: lét. "Engedd elfáradni a hangot... Lazsálj kicsit." Ezt azonnal érteni akarjuk, élvezkedve semmit tenni, majd a zene megcsinálja magát, amikor az ingerült, angyali hang így folytatja: "Hát így... kicsit elalszol... inkább japamm! Érted?!"

Japamm! Japamm, rendben, igyekszünk.