Kelemen, Klementina

Una Tosca Russa

2003.12.22. 00:00

Programkereső

„– Hogyan? Te akarsz kísérni engem? Megbolondultál? Nem is zongorázol. – Esküszöm neked, tudok zongorázni. Már a konzervatóriumban játszottam az egyik Rachmanyinov-zongoraversenyt. – Lehet, de nekem kísérőre van szükségem, aki tud énekesekkel dolgozni. – Minden nap gyakorolni fogok, megígérem.”
7971a150-6b60-44ff-ba86-b4cda57ace7e

A párbeszéd Galina Visnyevszkaja és Msztyiszláv Rosztropovics közt zajlott, esküvőjük után röviddel. (Hogy honnan tudom? Claude Samuel kötetéből, melyben a két művésszel folytatott beszélgetéseit tette közzé.) Rosztropovics nem akarta, hogy feleségét Borisz Abramovics kísérje egy tallinni koncerten, vele akart lenni, amennyit csak lehet, és rávetette magát a zongorázásra.

A Great Recordings-sorozat új darabja igazi zenetörténeti kincs. Visnyevszkaja kvalitásai az orosz opera és dal terén az abszolút csúcsot jelentik. Nézzük Muszorgszkij két dalát, a Hopakot és a Drága Szávisnát! Minden a helyén van. Rövid dalok, persze, de egész nagy előadóknál sem érvényesül sokszor a kis művek komplexitásának és kompaktságának egysége. Egy perc, három perc, de milyen sűrűnek, milyen sokoldalúan kidolgozottnak kell lennie ennek az egy vagy három percnek! Visnyevszkaja előadását hallva nem kérdés, miért esett le mindenkinek az álla, amikor Muszorgszkij előadta e két dalt.

Mi Visnyevszkaja legfőbb erénye? Az orosz népdal egyszerűségének, az orosz klasszikus zene expresszivitásának, a tiszta formaadásnak és a katyerinaizmajlovai féktelenségnek a tökéletes kombinációja. Arányok, hangsúlyok, ívek, mind-mind rendben. Hang, technika ugyancsak.

A halál dalai és táncai Sosztakovics Visnyevszkajának készített és neki ajánlott hangszerelésében hangzik el. Igen jó hangszerelés, Glazunovétól és Rimszkij-Korszakovétól mérföldekre, persze maga a muszorgszkiji zene olyan expresszív, hogy a hatás a régi romantikus háttérrel sem marad el. Azt hiszem, érdemes volna Sosztakovics Borisz-hangszerelését is elővenni olykor. E dalciklus kapcsán csak részben lehet tradícióról beszélni. Átfogó stílus szempontjából igen. Az említett beszélgetéskötetből azonban az is kiderül, hogy Visnyevszkaja nem ismerte A halál dalai és táncai más előadásait, és ugyanúgy a semmiből alakította ki a maga interpretációját, mint az általa bemutatott kompozíciók esetén. S valóban, a sorozat megközelítése itt-ott alapvetően más, mint amit megszokhattunk.

Nemrég a Gramophone magazinban vita folyt arról, ki korunk legsokoldalúbb komolyzenei előadóművésze. Perlman nyert, aki újabban dirigál, és egykor Levine Toscájában énekelt is. Rosztropovicsra kellett volna, hogy essen a választás, hiszen pianistaként is gyakran szerepelt felesége oldalán, ráadásul – tanúsága ez a lemez – egyáltalán nem gyengén. A nagy csellista-karmester bizony remekül zongorázott.

A lemeznek hibája is van. Ilyen kivételes interpretáció esetén kár, hogy a felvett anyagnak csak egy része került kiadásra. Évekkel ezelőtt a Rostropovich Edition részeként három CD jelent meg, most csak egy. Ugyanez áll Boris Christoff nemrég megjelent Muszorgszkij-albumára is. Kár, hogy legalább alternatívaként nem kerültek kiadásra a komplett anyagok is.

Visnyevszkaja nagyon erősen emlékeztet Toscára. Afféle orosz Tosca. A népdal egyszerűségét, a klasszikus zene expresszivitását, a formaadás tisztaságát, az ösztönök féktelenségét egyszerre jeleníti meg az orosz opera és dal világában. AZ EMI Classics már korábban kiadta a Great Recordings sorozatban a Sosztakovics-opera felvételét Visnyevszkajával és Rosztropoviccsal, s előbb-utóbb talán megjelenik a Deutsche Grammophonnál készített Toscájuk is. A szóban forgó EMI-lemez orosz dalait és áriáit csak az tudja így elénekelni, aki magáról is elmondhatja: Vissi d’arte, vissi d’amore.