Olivér

Fölhúzott orral

2003.12.23. 00:00

Programkereső

Úgy érzem magam, mint egy Wodehouse-regényben az arisztokrata idióta, aki kirúgja a komornyikját. De miért? Nagyon rendes ember volt. Nem a jelleme ellen volt kifogásom, mondja a gentleman, csak rosszul vasalta ki a nadrágomat.

Biztos vagyok abban, hogy van miért szeretni Frankl Pétert. Sőt. Meg is tudom mondani az okokat. Rokonszenves ember. Szereti a zenét. Szereti megosztani másokkal ezt az élményt. Kommunikatív. Továbbá van benne mindehhez valami furcsa báj is. Érezni az elegáns, frakkos, ősz úr jelmeze alatt a gyereket, aki kijön a pódiumra, izgul, játszik, örül a tapsnak. Csak maga a zongorázás nem annyira elragadó. Schubert, Schumann, Chopin. Tőlük játszott műveket Frankl Péter a Zeneakadémián, és valahogy az az érzés alakult ki hangverseny után, hogy pont ezek azok a zeneszerzők, akik nem állnak jól neki. Vagy fordítva. A baj az, hogy más és más okokból.

Schuberttől a Három zongoradarab nyitotta meg az estet. Gyönyörű zene, de most sehogy sem akart befejeződni. Mintha a dramaturgia hiányzott volna Fankl Péter előadásából: nem lehetett érzékelni a hangulati váltásokat, a visszatérésekben a megnyugvást vagy hazatalálást vagy bármit, ami miatt ugyanazt kétszer is érdemes lenne eljátszani. Nem történt semmi. Zongoráztak. Bizonyos fokig hasonló volt a probléma Schumann Szimfonikus etűdjeiben is. Frankl Péter elvérzett a darabon. Szépen leült a mű, a variációk nem jelentettek újabb és újabb kalandokat, újabb csiszolást a témán. Ez volt az a pillanat, amikor megszámoltam, hányan alszanak a pódiumülésen. Négyen biztosan, és valaki gyaníthatóan. Kicsit sok. Persze lenyűgöző nézni a küzdelmet a nehézségekkel és a puszta terjedelemmel, bejött egy úriember, és kiment egy izzadt, sebekkel borított harcos, de a harc… bocsánat a kérdésért, de a harc voltaképpen miért is zajlott?

A második rész Chopinjeit voltaképpen csak nem értem. Frankl Péter gond nélkül beáldozta az eleganciát, amit általában Chopinnek és zenéjének egyik legfontosabb jellemzőjeként szoktunk kapni és elfogadni. Nem képtelenség, ha van helyette valami más megközelítés, ha mondjuk súlyossággal vagy viharral, tűzzel, vassal jobban lehet megmutatni ennek a zenének a valóságos magvát. De mit kaptunk most cserébe? Kis szögletességet, darabosságot, időnként nehézkességet. Ha agyonütnek, sem jövök rá, hogy mi ebben az üzlet.