Orsolya

Fenegyerekek egymás közt

2004.01.15. 00:00

Programkereső

Baj, hogy Varnus Xavért nem lehet úgy fogadni, mint egyszerű műsorgazdát, ha komolyzenei ismeretterjesztésre adja a fejét. Akik gyanakodnak rá, ebben is a blöfföt keresik, akik gyanakvás nélkül utálják, ebben is a megbotránkoztatást, akik pedig szeretik, azok ebben is a játékot, hogy aztán mindjárt meg is bocsássák.

Az MTV hosszú szünet utáni első, az egész magyar televíziós univerzumban pedig egyetlen komolyzenei műsorának indulásában talán tényleg bosszantóan sok volt a körítés és sallang – blöff vagy botránkoztatás –, de erre az utolsó, e heti Utókor Ítéletére, már más is vonatkozik. Nem mintha már egy pillanatra sem bomlana meg zene és anekdota egyensúlya, nem mintha nem volna, akinek Mozart félisteni vetületéből ennyi ne lenne sok, zenei szakkérdésekből ennyi ne lenne kevés. Nem mintha nem volna, aki ne óhajtaná cenzúrázni magát ezt a félistenséget is, hogy ne legyen benne semmi félsátániság (ha már ez az év amúgy is a cenzúra jegyében indul), és ezenképpen tartozzon hozzá kevesebb hálószobatitok, kevesebb bulvárfordulat és sokkal több pátosz, különösen olyan művek említése alkalmából, melyekben a félisten azért mégiscsak Istent keresi. Szóval, most is volt mit a műsornak fölróni, ha mást nem, hát a hosszát. Mert akármilyen szűkszavú volna is műsorgazda-orgonaművészünk, éppen a megvillantott mozarti mélységekhez mérve nevetségesen semmi a néhány percnyi illusztráció, ha zenének és mesének, szexnek és végítéletnek mind bele kell férnie egy bővített televíziós félórába.

És mindez már mégsem akkora baj. A műsor még nem tisztult le, de tisztulóban van, és van egy nem jelentéktelen apróság, ami a hibákat ellensúlyozza. Csak annyi, hogy Varnus Xavér komolyan gondolja. Ha életéről szól, ha pletykalapnak nyilatkozik, ha vadul túlhajtja a hétköznapi őszinteséget, ez sosem biztos. Mozartról viszont úgy tűnik, nem tud másképp beszélni. Csak nagyon komolyan, annak az embernek a lelkesültségével, akinek ez fontos, és aki akarja, hogy másoknak is fontos legyen. Nem nagy eset, hogy zeneművész szereti a zenét. De az igen, hogy a maga számára minden- áron szavakat keressen rá, és e szavakkal egyszerű televíziós közönséget győzködjön, és nem is játékosan, de szinte kétségbeesetten csapongjon egy titokzatos élet horrorba és szerelmi bohózatba illő részletei között, hogy huszonöt perc múlva higgye el a néző, mindez összefügg: és gyors, félelmetes átmenettel néhány taktusnyi Rekviem-szilánkból a zseni igenis megsejthető. Olyan és akkora zseni, amekkorának az orgonaművész és térben-időben távoli tanúságtévői látják, Ingmar Bergmantól Sören Kierkegaardig. Bárki mondhatja, ez a játék akkor is reménytelen és felelőtlen. Csak ismételni lehet: Varnus komolyan gondolja. A komolyság átjön. A komolyság mentség.