Menyhért, Mirjam

Bontják az "elizélt palotát"

2004.01.19. 00:00

Programkereső

A főként építészekből és városrendezőkből álló Központi Tervtanács pozitívan fogadta Fazakas Györgynek a Vörösmarty téri Vigadó Irodaház helyére elképzelt tervét. Így a beruházó, a holland ING pénzügyi csoport várhatóan néhány héten belül – amint megkapja az V. kerületi önkormányzattól az építési engedélyt – megkezdheti a köznyelvben "elizélt palotaként" emlegetett egykori ORI Székház bontását.

Biztosnak látszik, hogy idén nyáron elkezdődhet az ING új székházának az építése a Vörösmarty téren. A tízemeletes Vigadó Irodaházhoz tavaly ősszel, a korábbi tulajdonossal, a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvánnyal (MSZA) kötött ingatlanfejlesztési megállapodás keretében jutott az ING Magyarország Ingatlanfejlesztő Kft. Ugyanakkor az új épület egyharmadának tulajdonjoga az alapítványnál marad. A befektető – pályázat nélkül – Fazakas Györgyöt kérte fel a tervek elkészítésére. A pályázat elmaradása miatt korábban a Budapesti Építész Kamara elnöke, Budapest főépítésze és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke tiltakozott.

Lelkes zsűritagok

Fazakas György tervét a múlt hét közepén értékelte zárt körben a Központi Tervtanács. A zsűribe meghívást kapott többek között Ferencz István, Finta József és Vadász György építész; Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke és Schneller István budapesti főépítész. Fegyverneky Sándor, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke lapunknak elmondta: a bizottság szinte teljesen egyöntetűen pozitívan fogadta a tervet. Az elnök arra a kérdésre, hogy az ülésre miért nem mehetett be újságíró, azt válaszolta, az ülésen szubjektív, sokszor érzelmes kijelentések is elhangzanak, és ezeket nem a nyilvánosságnak szánják.
Fegyverneky Sándor szerint a zsűritagok többsége lelkesedett a tervért. Az új ház fő erényeként értékelték azt, hogy az átriumos belső udvar összeköti az épületet a térrel. Fegyverneky elmondta, lényeges, hogy nem egy zárt ház épül, hanem egy olyan high tech stílusú, korszerű, többfunkciós üvegépület, mely esetenként, rendezvények színhelyéül is szolgálhat. Az ötemeletes épület alatt három szinten nyilvános mélygarázst, fölötte három szinten üzlethelyiségeket, efölött irodákat, a tetőtérben pedig kilenc luxuslakást alakítanak ki. A tervtanács állásfoglalása a tervező, a beruházó és a hatóság számára nem kötelező érvényű, csupán ajánlatként értelmezhető, de az engedélyezési tervek benyújtásához csatolni kell. Fegyverneky Sándor hozzáfűzte: néhány ajánlást fogalmazott meg a grémium a tervezőnek, például a kettőszázötven autó számára elegendő mélygarázs bejáratával, valamint a földszinti és tetőtéri üvegfelületekkel kapcsolatban.

Költözik az alapítvány

A Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány 1993-ban, az Antall-kormány idején kapta meg a kulturális tárcától a Vigadó Irodaház tulajdonjogát, illetve a Pesti Vigadó kezelői jogát. Ezt sokan azzal magyarázták, hogy az alapítvány kuratóriumában többségben voltak a jobboldali művészek, kulturális szakemberek. A kuratórium elnöke jelenleg Zelnik József etnográfus, alelnöke Balassa Sándor zeneszerző és Gerzson Pál festőművész. Csonka András, az MSZA igazgatója a Magyar Hírlapnak elmondta: a Vörösmarty téri építkezés ideje alatt újul meg az alapítvány kezelésében lévő Pesti Vigadó, az irodaházat kiürítették, és a Vigadóba sem szerveztek már programot ebben az évben. A beruházó szerződésben vállalta, hogy az új ház részeként megépíti a Pesti Vigadó kiszolgálóhelyiségeit tartalmazó szárnyat, új liftet szerelnek be, megújulnak a mosdók, öltözők és az alapítvány irodái. Az ING pénzügyi csoporttal megegyeztek, hogy a beruházó ezen felül 520 millió forinttal járul hozzá a Pesti Vigadó felújításához. A másfél milliárd forintra becsült rekonstrukció teljes összegéből hiányzik 500-600 millió forint, ezt az MSZA állami forrásból, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól, illetve a kulturális tárcától várja. Ha ezek a szervezetek nem segítenek, akkor az alapítvány pályázati úton, szponzoroktól, végső esetben pénzügyi átcsoportosítással próbálja a hiányzó összeget pótolni. A jelenlegi elképzelések szerint megújul a Pesti Vigadó Duna felőli oldala is, újrafaragják a homlokzaton lévő szobrokat, kicserélik a gépészeti rendszert, a színházteremben a padlót, és várhatóan megújul a színpad, illetve a kiszolgálótechnika is. Január végéig tart nyitva a jelenlegi helyén a Vigadó Galéria, ezt követően ideiglenesen átköltözik az alapítvány által vásárolt Vörösmarty utcai ingatlanba, ahol mintegy kétszáz négyzetméternyi kiállítóteret alakítanak ki. A galéria a fiatalon elhunyt Gruber Béla grafikáiból rendezett kiállítással nyit majd az átmeneti helyszínen.

Leépítések várhatók

Csonka András közölte: az alapítvány évek óta nem kap állami támogatást, eddig a Vörösmarty téri irodaház helyiségeinek bérleti díjából tartotta fenn magát. Az ING-vel megállapodtak, hogy a beruházó az építkezés alatt fedezi az alapítvány három évre elegendő működési költségét. Ebből az összegből az idén is meghirdetik a kulturális civil szervezetek számára a több mint harmincmillió forintos összdíjazású pályázatot, és a tervek szerint az alapítvány szokásos koncertsorozata sem marad el. Tárgyalnak többek között a Zeneakadémiával, a budapesti Olasz Intézettel és a Magyar Tudományos Akadémiával a hangversenyek befogadásáról, de vidéki helyszínek is szóba jöhetnek. Csonka András hozzátette: az építkezés és a költözés miatt csaknem felére, harminc főre csökkentik az alapítvány és az üzemeltetést végző kft. alkalmazottainak létszámát. Az elbocsátások főként a műszaki állományt érintik.