István, Vajk

Peggy Lee/George Shearing: The Beuty and the Beat

2004.01.19. 00:00

Programkereső

A szépség és a ritmus találkozik ezen az 1959-es lemezen. Egy nagy hollywoodi díva és egy káprázatos jazz zongorista, akiknek életpályája a világ oly’ távoli pontjairól indult, hogy aztán összefonódjon ezen az - azóta már klasszikussá nemesült - felvételen. Érdekes, hogy ez a tipikus amerikai sikertörténet sok szállal kötődik az öreg kontinenshez. Nézzük sorjában...
7b1d1939-5b83-4ca6-9d89-5e7092af671d

Mint Greta Garbo vagy Ingrid Bergman, Peggy Lee is svéd származású, de nagynevű honfitársaitól eltérően ő Amerikában is született Norma Deloris Egstrom néven. Lehet-e egy ilyen névvel karriert csinálni? Biztosan nem... Igaz nem is ez volt a legnagyobb gondja a gazdasági válság éveiben felcseperedett fruskának, akinek nevelőanyja a Grimm mesék gonosz mostoháját is lepipálta. Mint minden amerikai tinédzser, ő is sztár szeretett volna lenni. Neki ez sikerült is, bármilyen messze is volt a dakotai préri a mesés Kaliforniától. Igaz, a jól bevált recept szerint ehhez a „megfelelő helyen kellett lenni, a megfelelő időben”. Az éppen húsz éves szép szőke lány, aki nemcsak jól nézett ki, de remekül énekelt is, éppen egy chicagói szállodában volt szerződésben, amikor Benny Goodman meghallotta. Azonnal szerződtette, mert a zenekar éppen énekesnő nélkül maradt Helen Forrest kilépése miatt. Bár Peggy mindössze két évet töltött a szvingkirálynál, ez éppen elég volt ahhoz, hogy sztár szülessen. Don’t You Do Right c. lemeze óriási siker lett, férjhez ment a zenekar gitárosához, és megszületett a trónörökös is. Emiatt ugyan csaknem visszavonult, de akit egyszer a show-biznisz világa megérintett... A Capitol lemezkiadó szerződtette és ezzel egy félévszázadig tartó szólókarrier indult el. Sikeres szerzőként számos best-sellert jegyzett, vagy irt új szöveget már ismert dalokhoz és adta elő őket sajátos felfogásban. Ezek közül legismertebb a szenvedélyes Fever /Láz/. Amikor még a rádió jelentette a legfontosabb kapcsolatot a közönséggel, Peggynek saját műsora volt, majd a TV állomások állandó vendége lett. Hollywood is felfedezte és számos nagysikerű film fűződik nevéhez, többek között a Pete Kelly’s Blues, amelyben egy alkoholista énekesnőt alakított, hihetetlen átéléssel. Mindent elért, amiről csak álmodott az álmos dakotai kisvárosban.

Mindössze pár hónappal Peggy születése előtt, Londonban is elindult egy fényes életpálya, bár a vakon született kisfiú esélyei akkor aligha keltették ennek reményét. Az ifjú George Shearing nemcsak úgy általában vonzódott a zenéhez, de kifejezetten az óceán túloldaláról érkezett újmódi muzsika kötötte le érdeklődését. Fats Waller, Art Tatum és Teddy Wilson voltak a kedvencei és olyan tökéletesen játszotta bálványai stílusát, hogy hét egymást követő évben nyerte meg otthon a Melody Maker népszerűségi listáját. Ekkor lépett színre egy másik londoni, az ekkor már Amerikában élő neves jazz szakíró és kritikus Leonard Feather, aki rábeszélte, hogy költözzön át New Yorkba. Az első időkben persze rengeteg nehézsége támadt, hiszen - ahogyan később ő maga mesélte - „miért kellett volna az amerikai közönségnek egy angol Art Tatum, amikor az eredetihez is hozzájuthatott?” Szerencséjére bekerült az 52-ik utca bopperei közé és hamarosan rátalált saját hangzásvilágára, a jellegzetes „Shearing sound”-ra. Az 1949-ben eredetileg csak egy lemez felvételére verbuválódott kvintett csaknem két évtizedig maradt együtt - és világhírűvé tette Shearinget. A zongorista dallamos, könnyen befogadható blokkakkord-játékát, a vibrafon unisono meneteivel kapcsolta egybe, amit a gitár egy oktávval mélyebben kísért. Ez volt a cool jazz egyik csúcsteljesítménye. Esős szeptember c. felvételük frenetikus siker lett, majd a világhírnévre szert tett jazzklub megnyitására írott Lullaby of Birdland c. Shearing-dal bevonult a jazz legismertebb standardjeinek sorába.

Nos, ezt a két nagy művészt, akik akkor már több mint tíz éve ismerték egymást, de sohasem léptek fel együtt, szerződtették a zenei rádióadások műsorvezetőinek éves találkozójára 1959 májusában, amit akkor éppen Miamiban rendeztek. Máig sem tisztázott, hogy a rendezvény előtt vagy után készítették el azt a nagylemeznyi felvételt ugyanazzal a stábbal és repertoárral, majd a hitelesség látszatát keltve tapssal és konferálással is ellátták. Ennek a stúdióban felvett anyagnak két további számmal kiegészített eredeti változatát hallhatjuk a CD-n kiváló hangminőségben. A diszkográfiai érdekesség azonban lényegtelen. A fontos az, hogy óriási zenét hallhatunk egy olyan énekesnő előadásában, aki a belső tűztől átjárt „cool” hangzást már akkor megvalósította, amikor erről a stílusról még fogalmunk sem volt. A kíséretről pedig csak szuperlatívuszokban szólhatunk, a Shearing-féle lenyűgöző muzsika legjava. Csak örülhetünk, hogy a különböző lemezkiadókkal kötött szerződések miatt akadályokba ütköző találkozás végre létrejöhetett. Örökértékű produkció ez, nem véletlenül adták ki ismét.