Nándor

Boltívek – Misztyiszlav és Johann Sebastian találkozása Franciaországban

2004.04.06. 00:00

Programkereső

Templomkülső: román stílusú béletes kapuzat, magas homlokzat. Madarak. Templombelső: csend, végtelen tér, keresztboltozat, a szerkezetet kiemelő szobrok, Krisztus, és Keresztelő János. Pislákoló gyertyák sora. Mellettük mikrofonok. A legmegfelelőbb hely arra, hogy az ember elmerüljön az áhítatban, elmerüljön Bachban. Így gondolhatta ezt Misztyiszlav Rosztropovics is, aki 1991-ben a franciaországi Sainte Madeleine Bazilikában vette fel Johann Sebastian Bach hat csellószvitjét.
da135dda-596b-4d80-9669-756eb3e309bd

A gordonkaművész ekkor 63 éves volt. Pályafutása során ezt megelőzően kétszer játszott fel Bach-szvitet lemezre. Először az ötvenes évek elején Moszkvában a d-mollt, másodszor pedig 1960-ban New Yorkban az ötödiket, a c-mollt. „Mindkettőt túl gyorsan – ezt soha nem bocsátom meg magamnak!” – mondja az idén megjelent DVD elején.

Rosztropovics nem csak gordonkán, hanem szavakkal is bemutat minden szvitet. Oroszul. De ijedtségre semmi ok: a menüsorból angol, német, francia és spanyol felirat is választható az ismertető szövegekhez. Ül a zongora mellett, játszik és beszél, előveszi a kottát, zenetörténeti, művészettörténeti párhuzamokat keres. Így lehetséges például, hogy a G-dúr szvit elemzésekor annak bizonyítására, hogy aranymetszésre épülő arányok mennyire korszakoktól függetlenek, természetesek és elevenek, elzongorázik egy Chopin-Impromtu részletet – nem is akárhogy! Vagy a c-moll Sarabande hangjaiból modern hangsort állít össze. Vagy késő este a bencés templom orgonája mellett üldögél a sötétben és hidegben, hogy komolyodó és bonyolódó rendben egymás mellé helyezze a hat szvit Allemande tételeit. Hol az oltár előtt játszik, hol a székesegyház más részeiben, néha kottából, többször kotta nélkül. De szép is lehet egyetlen gordonka társaságában Bachon gondolkodni egy gyönyörű román/koragótikus templom közepén! A képek olyan fennkölt nyugalmat árasztanak, hogy a DVD-t nézve, hallgatva hajlamosak vagyunk elfelejtkezni az előadót láthatatlanul körbefonó mikrofonok és kamerák garmadájáról.

Könnyedség, Bánat és erő, Ragyogás, Méltóság, Sötétség, Napfény. Ezek a címek, noha önkényesek, jól tükrözik a gordonkaművész hozzáállását az egyes darabokhoz. Általános ars poétikája pedig a bevezető szövegből hallható ki. Nagyon szereti és tiszteli Casalsot, a szvitek valódi értékeinek felfedezőjét, de soha nem akarta leutánozni. S azt tanácsolja minden előadónak, hogy akármennyire is rajong valakinek az interpretációjáért, semmiképpen ne próbálja meg kopírozni azt. Mert akkor játéka olyanná válik, akár egy gyönyörű palack üresen, bor nélkül. Inkább arra kell törekedni, hogy megfejtsük, miért is játssza a darabot így az a művész, akit annyira szeretünk hallgatni.

Mivel a csellószvitekből eredeti kézirat nem maradt fenn, Rosztropovics az Anna Magdalena Bach-féle másolatot veszi alapul. Ennek az is az eredménye, hogy a felvételen sajnos néhol olyan hangot is játszik, ami lehetséges, hogy csak véletlen elírás miatt került Bach feleségének a kottafüzetébe. Az egyik legfeltűnőbb a G-dúr Menüett zárlati szekvenciájának eltérése a megszokottól. Ez az egy-két hangnyi különbség azonban nem zavarja az összhatást, csak meglepő az általános gyakorlattal szembeállítva.

A másolat tanulmányozása közben a gordonkaművész úgy érezte, újabb rétegekkel gazdagodtak a szvitek, amelyek egyébként mindig is nagyon közel álltak hozzá. S valóban, a felvételen az előadó minden mondatából, gesztusából, egyáltalán: az egész játékmódjából sugárzik valami mély, örök és megmásíthatatlan szeretet, ami ezekhez a darabokhoz köti. De Rosztopovics nem csak a művek érzelmi, indulati oldalát mutatja meg, játékában ugyanilyen átütő erővel érvényesül elemző, értő, mindent részeire bontó hozzáállása is. És ahogy ez az igazán nagy művek és művészek találkozásánál néha előfordul, az elemire bontott és újra összerakott zene egyszer csak, mint valami jelenés, túlnő önmagán, túl a muzsikuson és a hallgatón. Talán még magán Johann Sebastianon is. Mert akkor az építőkövek boltívvé magasztosulnak, átívelve nem csak háromszáz éven, hanem végtelen tereken és időkön, összekötve az egymástól ilyenkor talán nem is annyira távoli dimenziókat: az eget és a földet.

(Rosztropovics 599159 9)