Vendel

Filharmonikusok Londonból

2004.04.13. 00:00

Programkereső

Az Európa Koncertek sorozat nyitányaként ma a Budapest Kongresszusi Központban játszik a Philharmonia Orchestra London. A Klemperer nevével fémjelzett, több mint ezer hanglemezt készített együttes régóta a világ hangversenyéletének egyik legkeresettebb zenekara. Ma este Prokofjev I. (Klasszikus) szimfóniáját, Mahler I. (Titán) szimfóniáját, illetve Arvo Part Fratres című művét adják elő Christoph von Dohnányi vezényletével.

A Londoni Philharmonia Zenekar olyan jelentős karmesterekkel dolgozott együtt, mint Furtwängler, Richard Strauss, Toscanini, Cantelli, Karajan, Otto Klemperer, Lorin Maazel, Riccardo Muti és Giuseppe Sinopoli. A zenekarral eddig több mint ezer felvétel készült. A BBC Radio 3 és a Classic FM rádiókkal folyamatos az együttműködésük.

A Londoni Philharmonia Zenekar rendszeresen tűzi műsorára a legjelentősebb kortárs szerzők műveit, ezért számos rangos elismerést is kaptak: Ligeti György Clocks and Clouds című művének előadásáért 1997-ben a legjobb koncertsorozatért járó díjat, a finn zeneszerző, Magnus Lindberg Related Rocks című művének tolmácsolásáért pedig a Royal Philharmonic Society-díjat vehették át.

A Philharmonia Orchestra London sokak szerint az Egyesült Királyság egyik legjelentősebb kulturális követe: ebben az évadban többek között Ausztráliában, Ausztriában, Belgiumban, Németországban, Hollandiában, Olaszországban, Szingapúrban, Svájcban, Tajvanon és az Egyesült Államokban léptek, illetve lépnek fel.

Hét éve vezeti őket a világhírű német karmester, Christoph von Dohnányi (aki amúgy Dohnányi Ernő Berlinban született unokája). Vezetése alatt a Philharmonia Zenekar megerősítette központi helyét a brit zenei életben: Londonban a Royal Festival Hallban lépnek fel rendszeresen, valamint kilencedik éve a Bedford Corn Exchange-ben, és hét éve a leichesteri De Montfort Hallban.

Christoph von Dohnányi 1984 és 2002 között a Cleveland Orchestra zeneigazgatója volt, felvette velük Beethoven, Brahms és Schumann összes szimfóniáját, valamint Bartók, Bruckner, Csajkovszkij, Dvorák, Mahler, Mozart, Ravel és Schubert több művét.

Az elmúlt évadban Dohnányi ismét vezényelte a philadelphiai, a pittsburghi, a chicagói, a bostoni és a New York-i filharmonikusokat. A 2004–2005-ös évadban a Hamburgi NDR Szimfonikus Zenekar vezető karmestere lesz, de emellett a világ vezető zenekaraihoz, operaházaihoz (Concertgebouw, Scala, Metropolitan, Bécsi Opera, Covent Garden) is rendszeres meghívásokat kap.