Gyöngyi

Pierre Boulez

2004.04.14. 00:00

Programkereső

A globalizáció nem árt a művészetnek Korunk egyik legismertebb zeneszerzője és karmestere, a francia Pierre Boulez az Orchestre de Paris élén Bartók Béla kompozícióit vezényelte Budapesten. Boulez szerint a klasszikus zene jövője azon múlik, hogy sikerül-e a hagyományos hangszerek mellé adekvát formában beépíteni az elektronikát.
8e262944-67c4-462c-bd8d-71a09ef95b99

- Mikor találkozott először Bartók Béla zenéjével, s mi a véleménye a ma már klasszikussá emelkedett bartóki életműről?

- Tizenkilenc-húsz évesen, a zeneszerző halálának évében a párizsi Conservatoire növendékeként ismerkedtem meg a bartóki életmű bizonyos darabjaival. Végh Sándor és vonósnégyese akkoriban Párizsban működött, s ők rengeteget tettek Bartók megismertetéséért. Hallottam a két zongorára és ütőhangszerekre írt szonátát, több vonósnégyest, A csodálatos mandarin bizonyos részleteit és még néhány más kompozíciót. Mindegyik nagy hatással volt rám: a koncertek után rögtön rohantam a könyvtárba, hogy a partitúrát is tanulmányozhassam. Bartók számomra azért is varázslatos, mert ugyanúgy a közép-európai, ha úgy tetszik, bécsi hagyományokon nőtt fel, mint Schönberg, Berg és Webern, de mégis létre tudott hozni egy semmi máshoz nem hasonlítható, teljesen egyéni kompozíciós eszköztárat. Erre a XX. században csak ketten voltak képesek: Sztravinszkij és Bartók, s mindkettőjüknél a ritmika volt az az elem, ami zenéjüket utánozhatatlanná tette. Negyvenöt éve vezénylem rendszeresen Bartók szimfonikus műveit, de minden egyes próbán és koncerten újat tudnak mondani számomra.

- Hosszú pályafutása alatt jó néhány világhírű szimfonikus zenekar művészeti vezetője, zeneigazgatója volt, a patinás Orchestre de Paris viszont nem tartozik ezek közé: együttműködésük, bár a nyolcvanas évek közepe óta tart, alkalminak mondható. Miért őket választotta a párizsi Chatelet Színház-beli Bartók-sorozatra és a budapesti koncertre?

- Ez egy kivételes együttes, és nem csak hagyományai okán, hanem napjainkban nyújtott teljesítménye miatt is. Az elmúlt években valóságos Bartók-specialistává képezték magukat, játékuk gyakran engem is inspirál. Sokat és keményen próbálok velük, amit persze nem mindig szeretnek, de a következetes munkát semmi más nem helyettesítheti. A budapesti koncert műsorát például három héten át, minden nap próbáltuk.

- Két hete, Párizsban az ön által dirigált Bartók-esttel nyílt meg a franciaországi magyar kulturális évad. Milyennek látja Magyarország és a többi, uniós csatlakozásra váró kelet-közép-európai állam integrációs esélyeit a kultúra területén?

- Magyarország, Csehország és Lengyelország mindig Európához tartozott; ez számomra soha nem is volt kérdés. Persze a vasfüggöny sok szempontból megnehezítette a kelet-európai művészek életét, de azt hiszem, ennek negatív következményei ma már egyáltalán nem érezhetők. Meggyőződésem – s ezért még azt is vállaltam, hogy olykor kozmopolitának, sőt nemzetidegennek bélyegeztek –, hogy egy ország kultúrája akkor lesz megingathatatlan, ha korlátozás, állami beavatkozás nélkül befogadja a határain túlról érkező kulturális hatásokat; felismerve, hogy ezek nem veszélyeztetik, hanem éppen színesítik, gazdagítják a nemzeti kultúrát. A globalizáció – ha nem agresszív és kirekesztő – nem árt a művészetnek.

- Korábban meghökkentő kijelentéseiről volt ismert, és a hagyományos zenei műfajok (szimfonikus zenekar, operajátszás) végét jósolta. Milyen lehetséges fejlődési irányokat lát a zenekultúra számára a XXI. században?

- Az ön által említett meghökkentő kijelentések részben valóra váltak. A hagyományos szimfonikus zenekari repertoár teljesen kimerült – nem véletlen, hogy évszázados hagyományokkal rendelkező együttesek is a különböző kamarazenei összeállítások, a modernebb ensemble-hangzások felé tájékozódnak. Hasonló a helyzet az operajátszás területén, a hanglemezkiadás válságáról nem is beszélve. Azt hiszem, az úgynevezett klasszikus zene jövője azon múlik, hogy sikerül-e a hagyományos hangszerek mellé adekvát formában beépíteni az elektronikát. A zenének szüksége van a számítástechnika legújabb vívmányaira, a modern szoftverekre, de a ló túlsó oldalára sem szabad átesni: az elektronika sohasem pótolhatja az emberi tudást, a művészi érzékenységet.

- Nemrég úgy nyilatkozott, hogy 2001 őszén másfél évre „szabadságra megy”, s csak 2003 elején tér vissza a zenei élet körforgásába. Betartja a zenerajongók számára nem túl örömteli ígéretet?

- Bár a zeneszerzés és a karmesterség az én pályámon sohasem zavarta, sőt inkább segítette, kiegészítette egymást, az utóbbi időben annyi dirigensi felkérést kaptam, hogy egyszerűen nem maradt időm nyugodtan komponálni. A vezényléstől tehát másfél évre valóban visszavonulok, s ezt a „fizetés nélküli szabadságot” kihasználva megpróbálok végleges formába önteni néhány olyan darabot, amelyekből vázlatok, töredékek már el is készültek. A többi között egy opera és két szimfonikus kompozíció terve foglalkoztat.
(2001)

(Az interjú Retkes Attila 2004 áprilisában megjelent Zenélő ezredkezdet - Válogatott interjúk, 2000-20003 című kötetében olvasható)