Nándor

Szergej Prokofjev

2004.04.26. 00:00

Programkereső

1891. április 27-én született Szoncovkában. Zenei tanulmányait rendkívül korán, anyja irányításával kezdte, majd Glier és Tanyejev növendékeként folytatta. Első zongoradarabjait ötéves korában írta, nyolcadik életévében pedig teljes operát komponált.
8dd39aa7-32f8-4ff8-877a-7d77a7b1a286

1903-ban került a pétervári konzervatóriumba, ahol Ljadov, Rimszkij-Korszakov és Cserepnyin voltak a mesterei, zongorára pedig Annette Jeszipova tanította. Nyilvánosság előtt első ízben 1908-ban szerepelt, maga mutatta be Ördögi látomások című zongoradarabját. 1914-ben általános feltűnést — és nem egyértelmű sikert keltett Szkíták című zenekari szvitjével. 1918-ban világ körüli útra indul: Szibérián, Japánon és Honolulun keresztül érkezett meg az Egyesült Államokba, ahol egy New York-i zongoraestjén mutatkozott be. A chicagói operatársulat felkérésére írta Három narancs szerelmese című operáját, amelyet 1921-ben mutattak be. E vendégszereplése alkalmával játszotta Chicagóban Harmadik zongoraversenyét is.

A húszas évek elején Párizsba ment, ott tíz esztendőt töltött. Közben, 1927-ben látogatást tett a Szovjetunióban is, ahol a világhírű zeneszerzőt széles körben ünnepelték. 1932-ben végleg hazatért szülőföldjére.

A második világháború idején hazafias szellemű, lelkesítő kompozíciókat alkotott. VII. zongoraszonátájáért 1943-ban kitüntették, 1948-ban több más zeneszerzőtársával együtt Prokofjevet is bírálat érte. Ennek következtetéseit levonva revideálta zeneszerzői módszereit, és megpróbált műveinek direkt politikai mondanivalójával, egyértelműen hagyományos stílusával beilleszkedni az ötvenes évek szellemébe. Megírta a Békeőrségen c. oratóriumot és Téli tábortűz c. szimfonikus szvitjét. 1951-ben ismét kitüntették. 1953. március 5-én hunyt el. Utolsó jelentős kompozícióját, a Kővirág című táncjátékot halála után egy évvel, 1954-ben mutatták be Moszkvában.

Prokofjev egyike azon kevés zeneszerzőknek, akiknek hasonlíthatatlan egyénisége már legkorábbi műveiben megmutatkozott, és akiknek stílusa a fejlődés során viszonylag alig ment át változáson. Ezt az egyéniséget Prokofjev zenéjében a fanyar és szellemes, mozgékony és rendkívül kifejező dallamosság, a hagyományos közhelyeket szempillantás alatt meghökkentő újdonságokkal váltogató harmóniavilág határozza meg. Zenéje első benyomásra a fintoros, szeszélyes irónia virtuóz megnyilatkozása, de ez a tulajdonsága korántsem kizárólagos: az őszinte és mély érzelmek, nagyszerű (Rómeó és Júlia) vagy kárhozatos (A játékos) szenvedélyek kifejezésére is van eszköze, színe, hangja, költői mélysége.