Lukács

Pogrom helyett eufória – közös zenélés Győrben

2004.04.30. 00:00

Programkereső

Mediawave-napló 4. Török és kurd (!), szerb és magyar, valamint lengyel, baskír, ujgur és más zenészek közös örömzenélést tartottak a Mediawave utolsó előtti napján.

Miközben a déli határaink túloldalán embereket ölnek meg amiatt, mert más nyelven beszélnek, mi pedig az uniótól igyekszünk nem félni, a Franciaországban élő Miquéu Montanaro zenei kísérletben bizonyította Győrben, hogy a másik embertől való ősi félelem értelmetlen.

- Az ember félős állat - vallja Miquéu Montanaro Franciaországban élő zenész és zeneszerző. - Mindenki fél. A közös zenélés arról szól, hogy értsd meg: az egyik emberi lény olyan, mint a másik… - és miközben mondja, közelebb hajol: - ugyanolyan orrom, fülem, szagom van, mint neked.

Montanaro a franciaországi oxitán kisebbséghez tartozik. Életformája a népzenei gyűjtés és tanítás. A győri Mediawave idején két komplett zenekarból, a lengyel Dikandából és a szerb Paniks nevűből, valamint egy baskír énekesnőből és harmonikás társából, magyar népdalénekesekből, törökökből és másokból gyúrt össze közös etnozenei formációt három nap alatt. A többség nem ismerte egymást azelőtt.

Játszott-e már olyan helyen, ahol ölték egymást a különböző nemzetiségűek - kérdeztem a zenésztől, aki élete jelentős részét úton töltötte. - Igen - felelte, - például Izraelben. Meg Dél-Afrikában.

Dél-Afrikában összehozott fehérekből és feketékből álló zenekart. - Olyan vidéken történt, ahol az országúton bármikor lelőhet egy melletted elszáguldó autós, csak azért, mert fehér vagy. A turistabuszok berácsozott ablakokkal járnak, mert a falvakban kővel dobálják őket. Arrafelé ez természetes passzió.

- Ha gépfegyvert fognak rád, légy nyugodt és bízd magad a támadódra - mosolyog Montanaro, aki állítása szerint többször nézett már szembe fegyverrel. Meg van róla győződve, hogy a zenei hagyományok összehangolhatók. Talán ezért sem lőtték még le.

- Mindig bízom benne, hogy a próbák végén kialakul valami - mondja. Ebben könnyed mondatban filozófiai állítás rejlik: bármely ősi hagyomány zenéje bármely másikkal összehangolható, következésképp azonos forrásból táplálkoznak. Tehát van egy fontosabb és mélyebb identitásunk, mint a nemzetiség…

Montanaro zenei kísérlete olyan üzenetet hordoz, amelyet el kellene vinni például a volt Jugoszláviába. - Zenei követ vagyok. Sok nyelven értek - vallja Montanaro, aki ezt a közös zenélést már harminc éve csinálja.

A győri zsinagógában, háromnapi próba után tartották a koncertet. Ugyanabban a dalban énekeltek magyarul és szerbül és lengyelül. Meg baskírül. A közönség imádta. Amikor az idős baskír énekesnő népdalába bekapcsolódtak a többiek, az asszonyság arca fénylett a boldogságtól.

- Mindig azt keresem, hogy miképpen tudjuk megtalálni a közöset, miközben megmaradhatunk annak, akik vagyunk - mondta később Montanaro.

Eszembe jutottak a magyarjaink, akik attól félnek, hogy idegenek lepik el az országot. - Mindenki fél - magyarázta Montanaro a koncert után, langallóval a kezében (régi magyar ételféleség, visszük az unióba).

A koncert fináléját követő tapsvihar alatt váratlanul beviharzott egy dobos meg egy fúvós a zsinagógába. Kurdok. A zenekaron alig leplezett zavar hullámzott végig, meglepetés volt. A kurd fúvós törökül kezdett énekelni (!). Először a zenekar dobosai tértek magukhoz. Aztán a lengyel énekesnő. Ugyanolyan ritmusú lengyel dalt énekelt, mint amit a kurd dobos vert. A közönség őrjöngött. Montanaro intésére megindultak kifelé és közös örömzenélésbe csapott át az este. Az udvaron körbefogták őket és legalább kétszáz ember sikoltozva, táncolva ünnepelt. Úgy látszik, az egymásra találás eufóriát okoz.

- A kurdokkal Törökország legkeletibb csücskében találkoztam - mondta Hartyándi Jenő, a Mediawave főszervezője. - Talán még sosem voltak külföldön. Elképesztő a szegénység náluk…

Annak ellenére, hogy a kurd vendégek még sosem jártak a Fényírók Fesztiválján, tudták, mit kell csinálni Győrben. Mindnyájunk közös ösztönei vezették őket.