Vendel

Klazz-fesztivál

2004.05.13. 00:00

Programkereső

Különleges hétvégére várja a zenekedvelőket a Bartók–Pásztory-díjas Miskolci Szimfonikus Zenekar. A Kovács László Liszt-díjas karnagy által dirigált együttes nemzetközileg is elismert hazai formációkkal közös koncertjein – a miskolci ITC-székház nagytermében – a dzsessz különböző műfajait társítja a szimfonikus hangzással.

A Klazz-fesztivál első estjén, pénteken a László Attila Band a vendég. A műfaját organikus dzsesszként meghatározó együttesben László Attila, Oláh Kálmán, Lattman Béla és Szendőfi Péter mellett ezúttal fellép az énekes Dobrik Petra is. Az együttes számai közül többet Kovács László hangszerelt szimfonikus zenekarra. Szombaton az Oláh Kálmán Quintett – a zenekarvezető mellett Bacsó Kristóf, Hárs Viktor, Pusztai Csaba, Horváth Kornél – játszik együtt a Miskolci Szimfonikusokkal. A zongorista-zeneszerző Oláh műveire a dzsessz, a magyar folklór és a klasszikus zene összehangolása jellemző; a miskolci koncerten is elhangzik például Oláh Kálmán szimfonikusokra és dzsesszzenekarra írt Concertója. Vasárnap a világszerte elragadtatott kritikákkal kísért (például a King Crimsonnal egyenrangúnak ítélt) After Crying – Bátky Zoltán, Egervári Gábor, Görgényi Tamás, Lengyel Zoltán, Madai Zsolt, Pejtsik Péter, Torma Ferenc és Winkler Balázs, valamint Andrejszki Judit – zárja a Miskolci Szimfonikus Zenekarral közösen a Klazz-fesztivált.