Gyöngyi

Jutalom a nap közepén

2004.05.14. 00:00

Programkereső

Nincs is annál kellemesebb, mint amikor az embert egy kávéházba szólítja munkaköri kötelessége. A Spinoza-ház esetében a kávé- előtag alkalmazása persze durva egyszerűsítés, hiszen a Dob utcai épület nem csak a gasztronómiai örömök, hanem kiállítások, előadások, sőt, holland nyelv- és bridzstanfolyamok lelőhelye is.

Az intézmény céljai közé tartozik a holland kultúra és életvitel itthoni népszerűsítése, és hogy ez nem csak üres szólam, az a szerdánként déli egy órakor rendezett félórás hangversenyekből is látszik, melyekkel a szervezők a holland „lunch-koncertek” hagyományát kívánják meghonosítani. Az eredetileg elsősorban elfoglalt üzletembereknek szánt, komolyzenével körített étkezés során a cégtől harmincpercnyi ebédszünetre eleresztett bizniszbajnokok a koleszterinszegény koszt mellé némi kultúrát is kapnak, így ebéd után újult (testi-lelki) erővel veselkedhetnek neki a cég ügyeinek.

Mint a hangversenyek házigazdájától, Dinyés Dánieltől megtudtam, a szokatlan időpont ellenére általában zsúfolásig megtelik a Spinoza-ház falatnyi színház- és hangversenytermének nézőtere; talán a szép időnek és a közelgő vizsgaidőszaknak tudható be, hogy május 12-én, Ocsovay János és Dinyés Dániel koncertjén a főleg idősebb hölgyekből és urakból álló közönség soraiban jó sok megfáradt üzletembernek akadt volna még hely.

A jelenlévők vegyes menüt kaptak: egy Kósa György- és négy Henk Nieland-dalt egy-egy Händel- és Donizetti-ária követett. A sorban másodikként említett szerzőt nem érdemes zenei lexikonokban keresni, a holland származású Nieland ugyanis az atomfizika szigorú világából ki-kilépve, műkedvelő komponistaként keresi a múzsák kegyeit. A Spinoza-ház vezetőjének, Sándor Annának férjeként olyan jól megtanult magyarul, hogy a József Attila-összessel is elboldogul: így születhetett meg a költő négy versére írt dalciklusa. Irodalmi és zenei szempontból egyaránt szerencsésnek bizonyult, hogy Nieland sorozatát Kósa Juhász Gyula költeményére komponált dala vezette be. A Fejfámra… sorai József Attila sírjára is illettek volna: „Szegény magyar volt,/ Költő volt, senki,/ Nem tudott élni,/ Csak énekelni”.

28e018bd-5ca9-4c62-9e2c-fd39feecd3b2

Nieland stílusa tömören szólva eklektikus: a Mama indulásának recitatív, később időnként szalonzenébe forduló hangja, a Születésnapomra előkékkel fricskázott, keserű keringője, a Szegénység szennylepleiben… romantikusan hullámzó kísérete és a leheletnyi blues-zal zsongító Altató – a lépten-nyomon felbukkanó konvencionális zárlati fordulatokkal együtt – azt mutatják, hogy Nieland fülében sokféle hangzáskép él, de ötletei egyelőre inkább lazán egymás mellé pakolt téglákra emlékeztetnek, melyek közül hiányzik a kötőanyag. S bár Ocsovay János muzikalitása sokszor mentette meg a dallamot a prozódiai hibákon való zátonyra futástól, időnként mégis eltűnődtem, nem egy fúvós hangszerre írt ciklus megszövegezett vokális átiratát hallgatom-e épp. (Mindazonáltal szeretnék én holland poétákat úgy olvasgatni eredetiben, hogy még zenei ihleteim is támadjanak.)

Prozódiai szeplőknek azért a Xerxes híres Largojának magyar fordítása sincs híján („ríííngass el engem…” – inkább Ringasd el magad!), de Händel áriájában és a Szerelmi bájital Nemorinojának románcában azért másra is lehetett koncentrálni. Elsősorban Ocsovay János nagyon világos, szép tenorjára; nekem legjobban a hang finom vibrátója tetszett, melyet, úgy tűnt, még nem kezdett ki az operaházi hajtás (még ha a mélyebb regiszterben időnként veszít is valamit fényéből, erejéből). Dinyés Dániel tapasztalt és figyelmes kísérő, aki a rendelkezésre álló, kissé rozoga zongorából is kihozta a kihozhatót; s úgy tűnik, rutint szerzett már abban is, hogyan oldja fel a generálpauzában jó dramaturgiai érzékkel megcsörrenő mobilok nyomán támadt kínos feszengést.

Ajánlom hát figyelmükbe a Spinoza-ház szerdai koncertjeit – ízes (zene-) falatkák a nap közepén, akár a csábító holland sajtkockák (almával, dióval, mustárral, vajkrémmel és pirítóssal 940 Ft).

(Ocsovay János (ének) és Dinyés Dániel (zongora) koncertje, Spinoza-ház, 2004. május 12.; Kósa György: Fejfámra… (Juhász Gyula); Henk Nieland: József Attila-dalok; Händel: Xerxes – Largo; Donizetti: Szerelmi bájital – Nemorino románca)