Orsolya

Sokszínű Sosztakovics

2004.05.19. 00:00

Programkereső

Ha egy szóban kellene jellemeznem a nemrég megjelent CD-t, azt mondanám: sokszínű. Pedig egyáltalán nem vegyes műsorú lemezről van szó: egy zeneszerző egy hangszerre írt műveit egy előadóművész játssza. Konkrétan: Sosztakovics zongoraműveit Vladimir Ashkenazy.
808903e7-0e26-4741-8084-829449e321ec

A XX. századi orosz zene meghatározó egyéniségei közül többen – mint Szkrjabin, Rahmanyinov vagy Prokofjev – kiváló zongorista–zeneszerzők voltak. Ebbe a sorba tartozik Sosztakovics is, akinek pianista képességeit számos remek felvétele is bizonyítja. Valamiképp azonban mégis kilóg a fentebb említett sorból: szólózongorára írt művei ugyanis sokkal kisebb szerepet játszanak az oeuvre-ben, mint a másik három szerző esetében. Ennek az egyik valószínű oka az, hogy Sosztakovics már fiatalon úgy érezte: választania kell a zongorista és a zeneszerzői pálya közt – és az utóbbi mellett döntött. A harmincas évek közepe után írt műveinek már csak kis része zongoramű. Az érett Sosztakovics zeneszerzői termésében a szimfóniák és a kamarazenei műfajok dominálnak, szólózongorára – leszámítva a II. szonátát és a 24 prelúdium és fúgát – főként csak átiratok és kisebb darabok készülnek.

A Decca/Universal által kiadott lemez tudatosan felvállalja a sosztakovicsi zongorás életmű töredékességét és – bár nem összkiadásról van szó – sikerrel vállalkozik arra, hogy bemutassa annak stiláris és műfaji sokszínűségét. Így fér meg a korongon egymás mellett a miniatűrökből álló ciklus, a nagyszabású szonáta, valamint önálló karakterdarabok és táncok.

A lemezen szereplő legkorábbi mű az az öt prelűd, amelyet Sosztakovics 15 évesen komponált egy – pétervári konzista társaival közösen eltervezett – 24 darabból álló sorozat részeként. Egy évvel később keletkezett a jóval közismertebb Három fantasztikus tánc. Szinte hihetetlen, hogy már ezekben a korai (voltaképp még tanuló-) darabokban is felbukkan néhány olyan hangütés, fordulat, amely később szinte stílusjegyévé válik a komponistának. A Három fantasztikus tánc egyébként interpretációs szempontból számomra a lemez csúcspontja: Ashkenazy sziporkázó szellemességgel és könnyed eleganciával játssza.

Az 1927-ben írt Aforizmák már egy totálisan más Sosztakovics, a tanárai ellen fellázadó modernista zeneszerző portréját rajzolják meg. A tíz miniatűr – melyben olykor az atonalitásig és a metrumnélküliségig merészkedik az ifjú komponista – tagadhatatlanul hordoz némi provokatív ízt. Ashkenazy szabatosan és nem minden poézis nélkül tolmácsolja a technikailag meglehetősen nehéz művet.

A lemezen szereplő legnagyobb szabású opusz, az 1942-ben írt II. szonáta az Aforizmák igazi ellenpárja: letisztult hangzásvilág, egyszerű ritmika, jól követhető, klasszicizáló formálás jellemzi. Vladimir Ashkenazy szép, gazdag tónusú zongorahangon szólaltatja meg a darabot. Köztudott, hogy Sosztakovics a könnyebb műfajban is alkotott és rengeteg filmzenét írt. A CD-n hallhatjuk még néhány rövid filmzene-, illetve balettrészlet zongoraátiratát. Közülük talán az Aranykor című balett fanyar–ironikus Polkája a legismertebb – annak idején valódi slágernek számított.

Nem hiszem, hogy akadna olyan hallgató – legyen az akár a leglelkesebb Sosztakovics-rajongó –, akihez a lemezen található összes mű egyformán közel állna, de talán nem is ez a cél. Különben is: varietas delectat.

(Shostakovich: Piano Works – Vladimir Ashkenazy; Decca/Universal 470 649-2)