Gyöngyi

Először rendeznek református zenei fesztivált

2004.05.27. 00:00

Programkereső

Először rendeznek ezen a hétvégén református zenei fesztivált. Nálunk mindenképpen, de nincs tudomásunk arról, hogy bárhol másutt lenne ilyen. A péntektől hétfőig tartó háromnapos eseménysorozatot, amelynek fő helyszíne a budapesti Ráday utca, egy kedvelt népzenei és könnyűzenei lemezkiadó vezetője gondolta ki, és szervezi, akinek édesapja és két nagyapja is lelkész volt.

- Hogyan született ez az ötlete? Volt 2000-ben egy református világtalálkozó Budapesten, hihetetlen nagy sikerrel…

- Én azon jelen lehettem. Meghívót kaptam, hogy a CD-imet, kazettáimat árulhatom – mondja Böszörményi Gergely. –Folkzenének, vagy népi énekeknek, népdaloknak nevezzük, amikkel ott megjelentem. Sebestyén Mártával, a Karikással, a Muzsikással, ismert magyar népzenei együttesek CD-ivel,. Odajöttek hozzám a bácsik, nénik, hölgyek, urak. Mondták, hogy nagyon szépek ezek a CD-k, kazetták. Református ének van-e? S az első két-három alkalom után még nem is nagyon ütött szöget a fejemben, de amikor a 150. ember is ezt kérdezte tőlem, akkor rájöttem, hogy balgaság, amit nem csinálok – református lelkészi családi háttérrel. Vagyis mindent kiadok, csak pont református éneket nem. Úgyhogy itt megszületett a döntés, hogy mindenképpen szeretném a református énekeket valamilyen professzionális módon megjelentetni, kiadni.

- Már van is lemez, de a fesztivál mégse református énekekről szól, legalábbis nem csak azokról.

- Egy háromnapos monstre fesztivál megszervezésének egyrészt nagyon komoly anyagi konzekvenciái vannak, másrészt pedig hát összeszedni ezt a mintegy 430 művészt, akik most hétvégén fellépnek, azért komoly munka.

- Egyáltalán van olyan fogalom, hogy református zene? A zsoltárokon kívül…

- Így már megkaptuk a választ is, mert a reformátusok által énekelt zsoltárok református zenének tekinthetők. Egyébként pedig Johann Sebastian Bach Luther Márton zenéje, erről nyilván zenetudósok vitatkoznak. Ezt azért tekinthetjük ennek. A fellépők listájánál mindenképpen látható, hogy a régizenét kapcsoltuk be, egyrészt rézfúvós együttesekkel. Templomban is szépen hangzik a rézfúvós zene, meg kint az utcán is. Miközben a Ráday utcában, vagy még akár az esti programok között is bizony sok népzene található.

- Végignézem a névsort. Vannak itt Kossuth-díjasok is, remek művészek, de úgy tűnik, hogy nem csak reformátusok.

- Sőt, egészen biztosan tudjuk, hogy nem, hacsak nem egy református kórusról van szó. De egy másik zenekarnál, akár Makám és Lovász Irénnél, vagy Kobzos Kiss Tamás esetében más kötődés lehet. Másrészt pedig nem azért jöttek létre, mert az egyik katolikus, a másik pedig református, hanem azért, mert zenei nyelvükben volt közös mondandó és közös értékítélet. Egyrészt nagyon magasan képzett zenészekről, másrészt nagyon intelligens emberekről van szó. Ez önmagában már elegendő lenne ahhoz, hogy bármikor bárki a saját fesztiváljára meghívja őket. Ha még találunk olyat, mint például a péntek esti programban Gryllus Dániel Pál apostol című műsora, ahol Pál apostol leveleit dolgozza fel, ez szinte tálcán kínálja magát, hogy meghívjuk. De beszéljünk a Muzsikás együttesről Sebestyén Mártával, valamint Szászcsávási karról! A Muzsikásból Sipos Mihály már egész tudományos módon, 3-4 hónapja folyamatosan beleásta magát; az erdélyi, a debreceni énekeskönyveket hasonlítgatja. Látja, hogy bizonyos énekek mögül kivesznek dallamokat és kicserélik másikra. Ugyanígy megtörténik ez a szöveggel. Tehát valóban egy egész komoly munkát végzett. A Szászcsávásiak a másik oldalon: az egyébként egyszólamú egyházi énekeket 4-5 szólamban éneklik. Ez világszenzáció! Tehát aki szombaton este lemarad erről az előadásról, sokat veszít. Este fél hatig húsz ingyenkoncert lesz, nagyon neves előadókkal. A Műgyűjtemény nyitva lesz, a képzőművészeti galéria is. Bánffy György elmondja Babits Jónás könyvéből 20 percben a legkedvesebb részletét. Úgyhogy multikulturális fesztivál lesz.