Vendel

Richard Strauss

2004.06.07. 00:00

Programkereső

Münchenben született 1864. június 11-én, ahol apja jónevű zenekari kürtös volt. A rendkívül muzikális gyermeket négy éves korában kezdték zongorára tanítani, hat éves volt, amikor komponálni kezdett. Tizennyolc éves korában már több műve hangzott el a nyilvánosság előtt, és egy nyomtatásban is megjelent.
b7863b54-e5de-4d0a-a8ed-eb8198dba425

1882-ben a müncheni egyetemen egy évig jogot hallgatott. 1885-ben találkozott először Hans von Bülow-val; a zseniális zongoraművész és karmester a vezetése alatt álló meiningeni zenekarral bemutatta Strauss Szerenádját (op. 7), majd másodkarnagynak szerződtette a komponistát. A következő évben Strauss követte Bülow-t a meiningeni zenekar élén. Innen indult el karmesteri pályafutása, amelyet 1910-ben adott fel a komponálás kedvéért. Addig Münchenben (1886–89), Weimarban (1889–1894), újból Münchenben, majd 1899-től Berlinben működött.

1917–20 között a berlini Zeneakadémia zeneszerzői mesteriskoláját vezette, 1919–24 között a bécsi Állami Opera társigazgatója volt. 1924-től visszavonult Garmisch-Partenkirchenbe, itt halt meg 1949. szeptember 8-án, nyolcvanöt esztendős korában.

Strauss korai művei Brahms hatására íródtak, a meiningeni évek alatt Berlioz, Liszt és Wagner befolyása alá került. Első operája (Guntram, 1893) Wagner stílusának nyomait mutatja. Ugyanakkor azonban már rátalált arra a műfajra, amelyben a maga egyéni mondanivalóját kifejezheti: a szimfonikus költeményre. Strauss szerint a zeneszerző a legérthetőbb módon program segítségével nyilatkozhat meg. E megnyilatkozás érdekében nem veti meg a szélsőséges eszközöket sem: naturalista hangfestés, hangutánzás, mindenki számára nyilvánvaló zenei „címkék” teszik félreérthetetlenné közlendőit. E szimfonikus költemények ugyanakkor a zenekar és a hangszerelés valamennyi mesterségbeli titkát virtuóz fokon birtokolják. Rövid és jellegzetes témáit mindenki könnyen megjegyezheti, s e témák világosan utalnak arra, amit jelképeznek. Ha nem is riad vissza Strauss az olcsó eszközöktől, hatása és közérthetősége elvitathatatlan.

A századforduló éveiben a szimfonikus költemények helyét az opera foglalja el Strauss alkotásában. Remekműveinek sorát a Salome (1905) nyitja meg, ezt követi az Elektra (1909), a Rózsalovag (1911), az Ariadne Naxos szigetén (1912), valamint további kilenc opera és két táncjáték.