Gyöngyi

Erkel Ferenc

2004.06.14. 00:00

Programkereső

1810. november 7-én született Gyulán. Középiskolát Pozsonyban végzett, zenei tanulmányait Klein Henrik irányította. 1827 táján Kolozsvárott működött mint zongoratanár. Pesten 1834-ben tűnt fel zongorajátékával, majd a következő évben ugyanitt színházi karmester lett.
b1ad8ec3-bb68-4611-8564-214303a5585a

Az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színház zenei vezetőjeként rendkívül sokat tett operai- és hangversenyéletünk fejlődéséért. Első operáját (Bátori Mária) 1840-ben mutatta be, ezt követte 1844-ben a Hunyadi László. Ugyanebben az évben írt zenét Kölcsey Himnuszára. 1853-ban az ő vezetésével alakult meg a Filharmóniai Társaság, amelynek több mint hatvan hangversenyét vezényelte, és számos alkalommal mint zongoraművész is közreműködött. (Utoljára 1890-ben lépett pódiumra.) Népszínművekhez írt kísérőzenéi mellett — a szabadságharc leverését követő esztendők kényszerű hallgatása után — tovább folytatta operaszerzői munkásságát, amelynek kiemelkedő momentuma a Bánk bán (1861). Az 1875-ben alapított budapesti Zeneakadémia igazgatója és zongoratanára volt. Mint a magyar zenei élet sokoldalúan megbecsült „nagy öregje” hunyt el Budapesten 1893. június 15-én, nyolcvanhárom éves korában.

A magyar nemzeti opera megteremtésével Erkel széles körű sikert és népszerűséget vívott ki magának (a Hunyadi Lászlót Bécsben és Bukarestben is bemutatták!), a Bánk bán című operával pedig tovább mélyítette kapcsolatát a közönséggel, amelynek hazafias érzelmeit a mű időszerű politikai mondanivalója egyértelműen, meggyőzően fejezte ki. Ezekben a korai operákban a német és olasz romantikus opera formai megoldását és technikai eszközeit alkalmazta. További fejlődése során fokozatosan áttért a zárt számok koncepciójáról a végigkomponált jelenetek szerkesztésére, ez azonban a közönségnél nem talált kellő visszhangot. Ugyanakkor az európai operai köznyelv helyett egyre inkább élt magyaros fordulatokkal, verbunkos-stílusú hangszereléssel, bokázó ritmusokkal (Sarolta, 1862; Dózsa György, 1867; Névtelen hősök, 1880). Brankovics György című operájában (1874) a balkáni népek dallamfordulatait is idézi. Utolsó operáját (István király, 1885.) az újonnan megnyílt budapesti Operaház felavatására szánta, a bemutatóra azonban csak egy évvel az esemény után került sor.