Lukács

Fuvola egyedül, fuvola csembalóval

2004.06.18. 00:00

Programkereső

Június 11-én, pénteken, a Bach-hét negyedik napján a 73 éves Sebestyén János játszott a Deák téri evangélikus templomban, három nappal korábban a 23 éves Szalai Antal. Az ifjú hegedűs-titán (remélhetőleg) még nincs pályája zenitjén, a honi csembalisták doyenje (sajnos) már nincs. Ezzel együtt az est főszereplőjét, Gyöngyössy Zoltánt – a kortárs zenei interpretáció egyik legjelentősebb alakját – hallatlan érzékenységgel kísérte Bach fuvolaszonátáiban.
0df8aeb3-fd30-44e2-a891-1fdc8989706c

Műsorukat gondosan állították össze, a fuvolaszonátákat néhány csembaló-mű, illetve a szóló fuvola-partita övezte. Nem csak a két előadó s a két hangszer, de a művek is beszélgetett tehát egymással, bár e beszélgetés nem volt egyenrangú: a középpontban ezúttal a fuvola állt. A fuvola-szonáták közül Bach talán leghagyományosabb, „legbarokkabb” műveit, a csembaló-kíséretes darabokat választották, de a fuvola mutatkozott jelentősebbnek a szonáták között elhangzott művekben is. A csembaló-fantáziák, melyek Sebestyén János átgondolt és értő, bár nem mindig tökéletes előadásában szólaltak meg, szinte jelentéktelennek mutatkoztak a koncert csúcspontja, az a-moll fuvola-partita mellett.

Megdöbbentő ez a négytételes darab: az egyetlen szólam megszólaltatására képes vékonyka hangszer, vékonyka hangjával, egyetlen emberi tüdő segítségével képes nem csak egy hatalmas teret, de a saját maga által kiszabott nem kis időt is hiánytalanul kitölteni. Bach, aki fia – Philipp Emanuel – leírása szerint bármilyen gazdag zenei anyaghoz úgy volt képes egy újabb szólamot hozzáadni, hogy a zenei egyensúly nem borult föl, itt mintha a másik véglettel kísérletezne: hogyan jelenhet meg a harmonikus polifónia egyetlen hangszeren, hogyan rejthető egyetlen dallamvonalba több látens szólam.

Az így kialakuló folyamatos mozgásra épülő, komplex – bár egyszólamú – zenei szövet ráadásul kötve van a játékos levegővételéhez. Az általam hallott előadások szinte mindegyikében vért izzadnak a fuvolisták, hogy a fiziológiai légzés ne kerüljön ellentmondásba a zenei lélegzéssel. Nem így Gyöngyössy Zoltán. Az általa vérfagyasztó virtuozitással alkalmazott körlégzésnek köszönhetően egyszerre értelmes egésszé állt össze minden zenei egység, előadásában mégsem a játékát mindvégig uraló tudatosság fogott meg, hanem a tudatosság mögött rejlő spontaneitás. Ahogy elhiteti a hallgatóval, hogy nem vesz levegőt, úgy képes elhitetni, hogy minden hang éppen ott és akkor születik meg.

Fuvolájából ráadásul varázslatos színeket képes előcsalni: a koncert végén eljátszották az Esz-dúr obligát-csembalós fuvola-szonáta híres Siciliano-tételét, s ez a megrázóan szép fuvola-dallam olyan puhán és visszafogottan szólalt meg, hogy már csak ezért a fuvolahangért is érdemes volt elmenni a koncertre.

(2004. június 11. 19:00 Deák téri evangélikus templom. 15. Bach-hét, Gyöngyössy Zoltán (fuvola) és Sebestyén János (csembaló) kamaraestje)