Orsolya

Szentély és színpad

2004.06.22. 00:00

Programkereső

Ha Ön, kedves Olvasó, élénk vizuális fantáziával rendelkezik, képzelje maga elé Demszky Gábort és Magyar Bálintot, frakkban. Képzeljen mögéjük egy szimfonikus zenekart, egy vegyeskart, kezükbe partitúrát. És most képzelje el, hogy e két férfiú ajkáról Mascagni Messa di Gloriájának basszus- és tenorszólója zengedez.

Akinek ez kissé abszurdnak tűnik, annak figyelmébe ajánlom, hogy 1888-ban, mikor az itáliai komponista saját iskolájából verbuvált zenészekkel bemutatta e misét, jóval kisebb léptékben ugyan, de körülbelül ez volt a felállás: az előadás két szólistája Cerignola városka polgár- és iskolamestere volt. Ezt a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc templom plébánosától hallottam a X. Ferencvárosi Nyári Játékok nyitóhangversenyén, ahol a BM Duna Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Kórus, Miller Lajos és Mukk József előadásában, Kaposi Gergely vezényletével június 18-án először hangzott el Magyarországon Mascagni Messa di Gloriája.

A mise mind az előadók, mind a hallgatóság szempontjából tökéletesen felhasználóbarát. Hossza alig egy óra, a tételek rövidek, könnyedén követhetőek. Mascagni kiválóan egyensúlyozott az „egyrészt könnyűt, másrészt jót” szűk ösvényén, és aki próbált már műkedvelő együttesnek igényes repertoárt építeni, az értheti, miért tisztelem a komponistát mostantól ezért a képességéért (is). A kórustételek szinte kizárólag akkordikus tömbökből állnak (eltekintve egy nem túl invenciózus imitációtól a Credo elején). Sajnos a tenor szólam ugyancsak küzdött a magasságokért, a nőikarból (és általában a szövegből) pedig gyakran csak halvány foszlányok jutottak el hozzám, de mentségül legyen mondva, hogy regiszterek szempontjából mintha nem lenne teljesen ideális az egyes szólamok hangterjedelme (ez persze adódhatott a Mascagni rendelkezésére álló énekkar speciális adottságaiból is). Elismerésre méltó viszont a kórustagok lankadatlan figyelme, amellyel a világosan, gondosan és vadromantikus maníroktól jóleső módon mentesen dirigáló Kaposi Gergely irányítását követték.

A fentieknek megfelelően a tenorra és baritonra írt szólószámok sem virtuozitásukkal, hanem megindítóan szép, áradó, a fülben első hallásra megragadó dallamaikkal bilincselték le a hallgatóságot. Szentély és színpad hamar elkülöníthetetlenné vált már csak a tipikus, mérsékelt tempójú ritmus-ostinato felett kibomló melódiák (pl. a tenor „hősszerelmes” Laudamus te-, a bariton Benedictus-tétele) vagy a Gloria felvonásvég-jellegű zárása révén. Az utóbbi tétel himnikusan menetelő Et in terra-ja és a Credo-beli Et incarnatus szóló-oboával és -fuvolával társított szenvedélyes áriája szinte Aida-utánérzésnek tűnt; a Qui tollistól pedig már csak egy ugrás lett volna a Keresztapa filmzenéje.

Mukk József és Miller Lajos tehát bőven kamatoztathatták operaházi tapasztalataikat a Messa di Gloriában. Kettejük közül hozzám Mukk előadása állt közelebb nem csak kiegyenlítettebb hangszíne, hanem differenciáltabb és ízlésesebb éneklése miatt is. Miller, bár a drámai hangvételű tételekben talán több erőt mutatott kollégájánál, hangjának szélsőségesen (egy szón belül is) hullámzó dinamikája szinte érthetetlenné tette a szöveget. A giccs-szempontból legingoványosabb (egy szál hárfakíséretes hegedűvel induló) Benedictusban pedig érzésem szerint átlépte az érzelmesség és érzelgősség közt húzódó lélektani határt, amit a nekem szintén túlzottan édeskés és intonációs problémáktól korántsem mentes hegedűszóló is tetézett.

2f9e53e2-6162-42c1-8eb7-d035e12a2f8f

A BM Duna Szimfonikus Zenekartól ráadásként egy varázslatos Parasztbecsület - Intermezzot hallottunk; számomra ez volt az est csúcsa. Bár Kaposi Gergely kis lokális Ki nyer mát játszva nem konferálta be a tételt, az első pár hang után majd’ minden körülöttem ülő maga elé dünnyögte előbb a megoldást, majd többen a hangokat is. Én meg azon tűnődtem, megtudjuk-e valaha, hol halad testünkben az az idegpálya, amely egy hármashangzat meg egy egyszerű késleltetés érzékelése nyomán olyan üzeneteket küld az agyba, hogy hamarosan zsebkendő után kell kotorászni.

(2004. június 18. Assisi Szent Ferenc Templom, Bakáts tér; Mascagni: Messa di Gloria; km.: Mukk József (tenor), Miller Lajos (bariton), BM Duna Szimfonikus Zenekar (zenekarvezető: Szklenár Ferenc), Budapesti Kórus (karig.: Tóth András); vez.: Kaposi Gergely)