Hedvig

Földvár 2004

2004.06.24. 00:00

Programkereső

Remélem, megbocsátja nekem az Olvasó, ha egy személyes megjegyzéssel kezdem a beszámolót. Vannak az ember életében ugyanis olyan intézmények, események, amelyek – így vagy úgy – kihatnak egész későbbi gondolkodásmódjára és szakmai életére.
04a0ade1-f6f8-4bfd-a754-7fe000e72d31

Számomra ilyen esemény a Földvári Napok, amelyen 17 éves korom óta minden esztendőben részt veszek. Nem szeretném sem alá-, sem fölébecsülni a Földvári Napok jelentőségét az egyébként örvendetesen szaporodó hazai zenei fesztiválok sorában – annyi azonban biztosan elmondható, hogy a mai magyar zene fontos seregszemléje ez az öt nap.

Az idei Földvári Napok középpontjában a hatvanéves Eötvös Péter és Vidovszky László életműve állt. A fesztivál zárókoncertje pedig az öt éve elhunyt Bozay Attila emlékének adózott. Idén minden eddiginél sűrűbb programot állítottak össze a szervezők: az öt „hagyományos” hangversenyen kívül egy Eötvös zenekari műveiből összeállított CD-koncerten, zenetudományi előadásokon, filmvetítéseken, irodalmi esten, beszélgetésen, jazzkoncerten és workshopon vehettek részt az érdeklődők. Mindezeken kívül Keserű Ilona kiállítását is megtekinthettük a fesztivál ideje alatt.

Zenetudományi előadások három napon hangzottak el. Veres Bálint esztétika szakos doktorandusz és Kodály Zoltán-ösztöndíjas kutató Eötvös Péter művészetének modern és konzervatív vonásairól beszélt. Mácsai János Vidovszky László gépzongora-darabjairól, Szitha Tünde a Schröder halála című kompozícióról, Alan Williams a Vidovszky műveiben megnyilvánuló csendfogalomról adott elő. A vasárnapi matinékoncert előtt Olsvay Endre ismertette Bozay Attila életművét. Csütörtök délelőtt vetítették Kele Judit kiváló portréfilmjét Eötvös Péterről (A hetedik ajtó), szombaton pedig élőben is lehetett faggatni a zeneszerzőt, akivel Farkas Zoltán beszélgetett.

Szerencsére felvételről elhangozhattak olyan zenekari és színpadi művek is, amelyek előadására a balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Ház egyébként már szűkösnek bizonyulna. Csütörtök délután a Három nővér lyoni bemutatójának felvételét, következő nap egy másik Eötvös-operát, a Le balcont vetítették. A péntek esti hangversenyt követően Eötvös Péter IMA-ja és Atlantis-a hangzott el CD-ről. Mindegyik művet a zeneszerző informatív bevezetője előzte meg. A csütörtöki koncert után élvezetes jazz-improvizációt hallhattunk Szakcsi Lakatos Béla, Dés László, Gőz László és Fekete-Kovács Kornél jóvoltából. (Ez alkalommal hangzott el Eötvös Dervistánc című kompozíciója is.) Szintén élénk érdeklődés kísérte Vallai Péter szombati Esterházy-estjét.

*

A Földvári Napok koncertjeinek sorát Klukon Edit és Ránki Dezső kétzongorás estje nyitotta meg. A gondosan és szépen összeállított műsorban Debussy En blanc et noir és Messiaen Visions de l’Amen című ciklusai két Dukay Barnabás-művet fogtak közre (Hallomások a fényről és a szeretetről – kánonok és szimfóniák (részlet), Láthatatlan tűz a téli éjszakában – a belső világosság prelúdiuma). Ebben az összeállításban Messiaen monumentális alkotása számomra összegzésként hatott: mintha Debussy zongorakezelése és Dukay spirituális töltése olvadt volna össze az Amen-látomásokban. A zongoraművész házaspár mindvégig tökéletesen együtt lélegezve és nagy színgazdagsággal muzsikált. Szép egybeesés, hogy a darab bemutatóját is – igaz, akkor még csak leendő – házaspár tartotta: Messiaen és Yvonne Loriod. Ezúttal azonban szerepcsere történt: a zeneszerző szólamát Klukon Edit, Loriod-ét Ránki Dezső játszotta. Előadásukban sikeresen jutatták érvényre Messiaen művének sokszínű karaktereit, a középső tételnek az égi és a földi szerelmet megjelenítő kettősségét, a hatodik tétel brutalitását vagy a zárótétel eksztázisba torkolló fokozását.

Június 17-én kamaraestre került sor Eötvös Péter műveiből. A koncert műsorát leginkább a sokféleség jellemezte, ami nem pusztán annak köszönhető, hogy az elhangzott darabok keletkezése közt esetenként negyven év is eltelt: a sokszínűségre való törekvés Eötvös tudatos ambíciója. Amint egy beszélgetés során el is mondta: az egyes műveknek legyen stílusuk, ne a szerzőnek. A legkorábbi ma is vállalt Eötvös-kompozíció, a zongorára írt Kozmosz 1961-ben, Gagarin űrrepülésének inspirációjára született. Talán Nagy Péter nem eléggé kidolgozott interpretációjának is köszönhető, hogy a Kozmoszt ezúttal túl hosszúnak és nem túl érdekesnek találtam. A hangverseny többi száma már az elmúlt tíz évben íródott. Kivételt csak a Music for New York jelentett, amely eredeti formájában Eötvös citerán és tekerőn játszott improvizációjának elektronikusan átalakított formája. A 2001-es változatban a szalagzene fölé Dés László és Dés András improvizációja került – ebben a formában hangzott el a csütörtöki koncerten is. A Párizs–Dakar című kompozíciót szeretném még kiemelni a műsorból, amely kéttölcséres harsonára és jazz-bandre készült, 2000-ben. A Gőz László által konstruált hangszer mindkét tölcséréhez mikrofon tartozik, ami különféle mesterséges effekteket tesz lehetővé. A darabban Gőznek (sőt egy helyütt az őt kísérő együttesnek is) tere nyílik az improvizációra. A manipulált hangok újszerűsége és a jazz-band ismerős hangzása (de nem szokásos zenei anyaga!) remekül egészítette ki egymást és lendületes átvezetésként szolgált a hangversenyt követő jazzkoncerthez.

Számomra a pénteki hangverseny jelentette az idei Földvári Napok legnagyobb élményét. Vidovszky László 2000-ben írt Tizenkét vonósnégyesét (melynek partitúráját a legfürgébbek előző nap ingyen is megkaphatták) az Auer Vonósnégyes elmélyült és értő előadásában hallhattuk. A Tizenkét vonósnégyes nem hagyományos értelemben vett ciklus – ahogy a szerző írja: „a legtöbb darab valamilyen játék- vagy kifejezésmód, hangszeres vagy zeneszerzői technika köré szerveződik, a tétel teljes hosszában etűdszerűen követve az ebből fakadó lehetőségeket”. A tizenkét hosszabb-rövidebb „tanulmány” azonban végül mégis egy egésszé szerveződik, melynek az talán a legnagyobb erénye, hogy szinte mindvégig képes fenntartani a hallgató érdeklődését – ami egy egyórás mű esetében nem csekélység. Eötvös Péter Három madrigálkomédiája Gesualdo madrigálszövegeit használja fel újra (Gáláns rovarok, Menyegzői madrigál, Moro lasso). A szövegek erőteljes képisége (no meg zeneisége) kiváló terepet nyújt Eötvös humorának és színpadi érzékének. A Dobra János által vezetett Tomkins Énekegyüttes tagjai könnyedén, látható erőfeszítés nélkül és – ha kellett – vérbeli komédiásokként adták elő az énekesekkel szemben nem mindennapi követelményeket támasztó művet. A legnagyobb sikert ezen az estén mégis Vidovszky László egyfelvonásos kamaraoperája, a Meller Ágnes és Rácz Judit szövegére írt Nárcisz és Echo aratta. Wilheim András a „beugrások” ellenére összefogott, jó hatású produkciót hozott létre. Nárcisz szerepét (szintén beugrással) Szerekován János, Echót Rajk Judit, a Nimfát Jónás Krisztina, a Sírásót Jekl László alakította. Külön dicséretet érdemel a zeneakadémista Káli Gábor, aki Csalog Gábor helyett zongorázta végig a produkciót.

Június 19-én a vegyes nemzetiségű Pellegrini Vonósnégyes (Antonio Pellgrini, Thomas Hofer, Fabio Marano, Helmut Menzler) lépett föl Balatonföldváron. Műsorukon Janáček I. vonósnégyese, Eötvös Korrespondenz és Nono Fragmente – Stille, An Diotima című műve szerepelt. A három darabot az fűzi össze, hogy mindegyik „programatikus” vonósnégyes – abban az értelemben, hogy mindegyik valamely (nem feltétlen irodalmi) szövegből nyer inspirációt. Janáček műve – persze rögtön kettős csavarral – Tolsztoj Kreuzer-szonáta című elbeszélésére utal, Eötvös Péter Wolfgang és Leopold Mozart 1778 nyarán váltott leveleit dolgozza fel, Nono pedig Hölderlin-idézeteket ír a partitúrába. Biztos sokan nem fognak egyetérteni velem, de nekem nem igazán tetszett a Pellgrini Vonósnégyes játéka. Janáček művét sokszor erőltetett, préselt hangon játszották, többször kellett apróbb lötyögésekre, szétcsúszásokra és hamisságokra felfigyelnem. Mindazonáltal néhány különösen szép részlettel is megajándékoztak bennünket: ilyen volt például a harmadik tételt indító, egyszerűségében is gyönyörű kánon, majd a rá adott brutális fortissimo, sul ponticello válasz a két belső szólamban.

A Földvári Napok utolsó koncertjére, melyet Bozay Attila zongora- és kamaraműveiből állítottak össze, vasárnap délben került sor. Az éppen negyven évvel ezelőtt írt Variációkat Körmendi Klára igényes, szép előadásában élvezhettük. Körmendi sikerrel érzékeltette a részben dodekafón kompozíció természetes lélegzését és magyar népzenei duktusát. Két művet szeretnék még kiemelni a programból: a VIII. zongoradarabot és a III. vonósnégyest. Az előbbi preparált zongorára írt, a zongora nem hagyományos megszólaltatási lehetőségeivel élő, igazi „kísérleti” darab, melyet a szerző saját magának szánt. A Bozay által „hatalmas citeradarabként” elképzelt kompozíció – ha jól tudom – most került másodszor előadásra, a végzős zeneszerzés-növendék, Dargay Marcell szellemileg és manuálisan egyaránt virtuóz interpretációjában. A III. vonósnégyes, Bozay Attila utolsó alkotó korszakának termése 1996/97-es keltezésű. Ez a mű példaszerűen mutatja, hogy a Bozay egyes korszakai közti nyelvezeti különbségek ellenére mennyire szerves az életmű: a III. vonósnégyes talán leginkább „neotonálisnak” nevezhető, klasszikus tételtípusokból álló zenei anyagát két ponton aleatória lazítja föl. A Somogyi Vonósnégyes néhány „veszélyes ponttól” eltekintve meggyőzően adta elő a neki dedikált művet.

*

E beszámoló keretei közt nem vállalkozhattam arra, hogy az öt koncerten elhangzott összes produkcióról írjak, inkább csak néhány, számomra fontos vagy érdekes műre és előadásra akartam pár mondatban reflektálni. Ahhoz azonban, hogy egy hozzávetőleges képet kapjon az Olvasó a Földvári Napok hangulatáról (mert van hangulata!), nem elég csak a hangversenyekről szólni. Szinte ugyanolyan fontos az évről-évre egyre több érdeklődő diák jelenléte, a koncertek utáni pogácsa-partyk, a kötetlen beszélgetések, néha viták, az itt születő barátságok és szövődő szerelmek…
Köszönet mindezért a szervezőknek, közülük is elsősorban Strém Kálmánnak, aki ígéri: jövőre is lesz Földvári Napok. Akkor Kurtág György és Sári József lesz a Balaton-parti fesztivál vendége.

(Földvári Napok 2004. Balatonföldvár, Bajor Gizi Közösségi Ház
Június 16.: Debussy: En blanc et noir, Dukay: Hallomások a fényről és a szeretetről – kánonok és szimfóniák (részlet), Láthatatlan tűz a téli éjszakában – a belső világosság prelúdiuma, Messiaen: Visions de l’Amen; km.: Klukon Edit és Ránki Dezső.
Június 17.: Eötvös: Kozmosz, Psy, Two Poems to Polly, Music for New York, Párizs–Dakar; km.: Nagy Péter, Gyöngyössy Zoltán, Perényi Miklós, Vékony Ildikó, Déri György, Dés András, Dés László, Gőz László, Budapest Jazz Orchestra; vez.: Kovács László.
Június 18.: Vidovszky: Zwölf Streichquartette, Eötvös: Három madrigálkomédia, Vidovszky: Nárcisz és Echo; km.: Auer Vonósnégyes, Tomkins Énekegyüttes (műv. vez.: Dobra János), Szerekován János, Rajk Judit, Jónás Krisztina, Jekl László, Ars Nova Kamarakórus (műv. vez.: Kiss Katalin), Klenyán Csaba, Nagy Antal, Szabó Mátyás, Káli Gábor, Mérey Anna, Déri György; vez.: Wilheim András.
Június 19.: Janáček: I. vonósnégyes („Kreuzer-szonáta”), Eötvös: Korrespondenz, Nono: Fragmente – Stille, An Diotima; km.: Pellegrini Vonósnégyes.
Június 20.: Kurtág: Bozay Attila emlékére, Bozay: Variációk, Ritornelli, Öt kis zongoradarab, Szonáta gordonkára és zongorára, VIII. zongoradarab, III. vonósnégyes; km.: Körmendi Klára, Somogyi Péter, Bozay Melinda, Pólus László, Dargay Marcell, Somogyi Vonósnégyes.)