Máté, Mirella

„Az élet csak egy tűnő árny” – Új Berlioz-biográfia magyarul

2004.07.02. 00:00

Programkereső

Shakespeare Macbeth-jének a címben idézett sorát választotta Hector Berlioz Emlékiratainak mottójául. Valóban ezek a csüggedtségről, lemondásról árulkodó szavak fejeznék ki leginkább Berlioz személyiségének lényegét, vagy illenének leginkább a komponista élettörténetéhez? Talán ez a legizgalmasabb és legkimerítőbben megválaszolt kérdés Peter Bloom Berlioz élete című könyvében, mely 2004 tavaszán jelent meg az Osiris kiadó „Zene” sorozatának első köteteként.

A mintegy kétszáz oldal terjedelmű tanulmány, mely negyven év óta az első magyar nyelvű Berlioz-monográfia, vitába száll azokkal a visszaemlékezésekkel – így Berlioz saját memoárjával is –, melyek a zeneszerzőt mint szélsőséges magatartású, viharos érzelemvilágú, melankóliára hajlamos, romantikus zsenit láttatják. Bloom a levelezés, az Emlékiratok és másodlagos források, pl. számlák és szerződések alapos tanulmányozása után arra a következtetésre jut, hogy Berlioz élete sokkal derűsebb volt, mint ahogy a korabeli, illetve későbbi beszámolók lefestik, és arra vállalkozik, hogy életrajzában Berlioz jellemét és életét a maga sokoldalúságában mutassa be.

Peter Bloom könyvének lapjain nem csak az ihletett komponista elevenedik meg, hanem a gyakorlati érzékkel megáldott koncertszervező, a jó tollú újságíró és az Európa-szerte fellépő karmester is. Bepillantást nyerhetünk Berlioz emberi kapcsolataiba: szerelmi ügyein és kora politikai hatalmasságaival folytatott küzdelmein kívül Bloom különösen fontosnak tartja a zeneszerző apjához fűződő viszonyát, melynek további kutatását előszeretettel ajánlja (talán némi iróniával?) a „pszichoanalitikus irányultságú életrajzírók” figyelmébe. A zeneszerző-kortársak és Berlioz vetélkedéseivel, találkozásaival, levélváltásaival Bloom inkább csak az említés szintjén foglalkozik; kivételt képez a Berlioz-Wagner viszony, melyet az Utószó önálló fejezetében taglal.

dc3fdd97-2755-4301-83c5-9944bdbc1266

A rosszkedvű és pesszimista Berliozról szóló korábbi beszámolókat Bloom szellemesen tálalt anekdoták sorával ellensúlyozza, melyekben megismerkedhetünk Berlioz jellemének humoros és életvidám oldalával. Megtudhatjuk például, hogy a zeneszerző nem vetette meg az asztali örömöket; de különösen szórakoztató epizód a komponista első találkozása Cherubinivel, a párizsi Conservatoire igazgatójával, melynek során az ifjú zeneszerző kénytelen volt futva menekülni az idősebb mester fenyegetései elől.

Berlioz szorosan vett élet- és jellemrajzát Peter Bloom – ha csak érintőlegesen is – rendkívül sok érdekes háttér-információval egészíti ki. Ide tartoznak a franciaországi politikai eseményeket vázoló bekezdések, az irodalmi utalások és a jóval általánosabb kérdésfelvetések, pl. a művész feladatáról vagy abszolút- és programzene problémájáról.

Az eddig felsorolt témákhoz képest Bloom életrajzában viszonylag kevés szó esik Berlioz zenéjéről. A komponista stílusának főbb jellemzőit, a stílusfejlődés kérdését Bloom röviden foglalja össze, és mindössze a nagyobb művek kapcsán találkozhatunk egy-egy vázlatos elemzéssel (Fantasztikus szimfónia, Harold Itáliában, Rómeó és Júlia, A trójaiak), ám ezek egyike sem törekszik a darabok alapos zenei bemutatására. Bloom inkább csak néhány – vitathatatlanul érdekes és találó – kiragadott szempontra hívja fel a figyelmet. Ezek között különösen nagy hangsúllyal szerepelnek a művek irodalmi vonatkozásai, illetve szövegei; pl. igazán eredeti ötlet, hogy Bloom A trójaiak Berlioz által összeállított librettójában Shakespeare-hatást mutat ki.

A Berlioz élete, mely műjegyzékkel és a szerző által kommentált bibliográfiával egészül ki, napjaink egyik legjelentősebb Berlioz-szakértőjének munkája a széles olvasóközönség számára. Magyar fordítása – melyre többek között a komponista 200. születésnapja adott alkalmat – méltán számíthat a magyar zenészek és zenerajongók érdeklődésére és elismerésére.

(Peter Bloom: Berlioz élete, Osiris 2004. Sorozatszerkesztő: Dolinszky Miklós)