Vilhelmina

Hit és szenvedély

2004.07.04. 00:00

Programkereső

Dinyés Soma együttese, az Ars Longa Kamarazenekar és Kórus „kantátazenés istentisztelet” fedőnév alá bújtatott Bach-kantáta előadásai méltán tartanak igényt a historizmus biztonságot nyújtó címkéjére. Nem elsősorban azért, mert korabeli hangszerek kópiáin és kis létszámú, kristályosan tiszta hangú kóruson szólaltatják meg Bach kantátáit, hanem azért, mert a 19. század szülte koncerttermek és a 20. század szülte hangrögzítési trükkök helyett végre autentikus helyen, autentikus közegben, egy templomban, istentisztelet közben adják elő e ritkán hallható műveket.
d2453e42-a522-4348-8d3a-f1877bd22e2b

A historizmus elvét azonban nem lehet következetesen végigvinni. Ha jól sejtem, az amúgy is kisszámú közönség nagy része Bach zenéjéért és nem az istentisztelet miatt ment múlt vasárnap a Bécsi kapu téri evangélikus templomba, pedig Bach idejében a kantáta szolgálta az igehirdetést és nem fordítva. Persze, lelkész legyen a talpán, aki képes a bachi zenei prédikációk mellett a Bachéhoz hasonló érvényes mondanivalót e kantáták színvonalához méltó köntösbe öltöztetve a hívek elé tárni.

Merthogy szemben Bach tisztán hangszeres, világi műveivel, kantátáinak – amennyire ez sejthető – szerzőjük szándéka szerint nincs esztétikai funkciója. Az esztétikum itt kizárólag az igehirdetés eszköze s az, hogy egyes kantátatételeket mai, esztétikára programozott fülünkkel a zeneirodalom legszebb zenéi között tartunk számon, nem jelent semmit, legfeljebb Bach művészi nagyságát bizonyítja. A Bach-kantáták célja egyedül a szent vagy szakrális tartalmú szöveg kifejezése, s ennek szolgálatában áll minden zeneszerzői eszköz, a különböző kontrapunktikus technikák, formai megoldások, akár operai elemek felhasználása.

Két kantáta hangzott el június 27-én: az Istenhez való boldog hazatérésről szóló „Himmel erzählen die Ehre Gottes” kezdetű (BWV 76) és a Jézusban megtalálható biztonság elérésének nehézségéről szóló, híres „Ich hatte viel Bekümmernis” (BWV 21). Mindkét kantáta nagyszabású, kétrészes mű, sok különböző karakterű és felépítésű tétellel. Az erős continuo-csoportból, valamint egy-egy hangszerjátékosból álló kamarazenekar és a bachi gyakorlatnak megfelelően a szólistákat is magában foglaló, szólamonként három főt számláló kórus először kiegyensúlyozott hangzásával kápráztatott el, s csak fokozatosan tárult fel az egyes játékosok és a nagyszerű szólisták egyéni hangja.

Jani Gabi, a koncert szoprán-szólistája ragyogóan tiszta és átszellemült hangon énekelt, s a koncert számos nagy pillanata közül hozzá fűződik a BWV 21 kantátának második részét nyitó duett, melyben a varázslatosan puha mélységű basszus, Mizsei Zoltán volt a partnere. Ez a Lélek és Jézus párbeszédét megjelenítő kettős intenzitásában számos opera szerelmi duettjét felülmúlja. Az alt-szólókat éneklő Lax Éva káprázatos hangszínskálája csodákra képes, a BWV 76 kantáta utolsó áriájában tökéletesen egybeolvadt a hangja az oboáéval. Ugyanennek a kantátának talán a legdrámaibb tételét, a gonosszal szembeszálló lélek disszonanciáktól hemzsegő, hallatlanul nehéz áriáját Kálmán László lenyűgöző virtuozitással és drámaisággal adta elő. Hasonlóan a többi szólistához, illetve a kórushoz, előadásában minden zenei gesztus a szöveg kifejezését szolgálta.

Dinyés Soma Bach-értelmezése azért volt számomra hatalmas élmény, mert a szöveg maximálisan hű követése nem csak az apró zenei frázisokat, az egyes tételek karakterét, de a tételek egymásutánját – az úgynevezett nagyformát – is tökéletesen szervessé és élővé tette. Együttese pedig megdöbbentő virtuozitással képes követni azt a lélegzetelállító szabadságot, ahogyan a zenei időt kezeli. Ennek köszönhetően az egyenletes alapmozgású tételek soha nem váltak hasonlóvá azokhoz a zeneietlen Bach-interpretációkhoz, amelyek miatt Bachot egy időben Isten „szent varrógépének” titulálták.

Dinyés Soma azzal a szenvedéllyel nyúl Bachhoz, amely nélkül valószínűleg semmilyen zenét nem lenne szabad megközelíteni. Bach zenéjének hihetetlenül erős és végiggondolt struktúrái, transzcendens tartalma s talán a rárakódott interpretációs hagyomány azt a tévképzetet keltették, hogy ez a zene elsősorban elvont és szikár, mely túl van a mi földhözragadt világunkra jellemző, kicsinyes emberi érzelmeken és indulatokon, pedig ha a kantáta-szerző Bachot röviden kellene jellemeznem, azt mondanám: végtelenül szenvedélyes.

És ez teszi Bach hitét oly megdönthetetlenül erőssé. Mert bármely hitnek csak akkor van értelme, ha teljes mértékben átfűti a szenvedély.

(2004. június 27. Bécsikapu téri evangélikus templom. J. S. Bach: Himmel erzählen die Ehre Gottes (BWV 76 kantáta), Ich hatte viel Bekümmernis (BWV 21 kantáta); km.: Ars Longa Kamarazenekar és Kórus, Jani Gabi (szoprán), Lax Éva (alt), Kálmán László (tenor), Mizsei Zoltán (basszus); vez.: Dinyés Soma)