Jusztina

Fóti Nyár 2004 - egy különleges családi vállalkozás

2004.07.19. 00:00

Programkereső

Az emberek lelkét próbálják megérinteni. Igaz, ez négy éve még könnyebb volt. Ma a vállalkozók és a vállalatok mind-mind olyan anyagi gondokkal küszködnek, hogy kultúrára nemigen szívesen adnak. Nívós kultúrapártolás családi keretek között.

családi fesztivál talán kissé üzletiesen, hivatalosan hangzik, és a kezdeményezés lényegét nemigen jellemzi. Jobban jellemzi a rendezvényt, hogy a nívós kultúra iránt elkötelezett kultúrapártoló tevékenység, amelyet egy család tagjai szoros együttműködésben valósítanak meg immár negyedik esztendeje. Kopeczky Lajos újságíró és felesége, Vertán Kinga a Fóti Nyár elnevezésű rendezvény-sorozatot szervezik meg. A helyszín a gyönyörű Ybl Miklós tervezte műemlék templom és plébániakert. Kéthetenként pénteki napokon kerül sor a kulturális rendezvényekre. A családi vállalkozás elhivatott tevékenységet kíván, de elhivatott közönséget is. Július 9-e és augusztus 20-a között.

Valóban családi vállalkozásról van szó, amelyben a szülőktől a gyerekekig mindenki részt vesz, másként nem is lehetne bírni, mondja Vertán Kinga: – Abban a pillanatban, amikor egy rendezvény elkezdődik, akkor már onnantól, hogy a szőnyeget kiterítjük, ki söpri le, hogy gurul ki a zongora, ki az, aki a pénztárban van, ki az, aki a büfét előkészíti, a székeket előkészíti, ez teljesen mentrendszerűen folyik.

Kopeczky Lajos: – Hosszú esztendőkig vezettem a Művészeti Magazint a televízióban, Rapcsányi László kollégától vettük át. Mi mindenegyes témát úgy dolgoztunk fel ezekben az egyórás műsorokban, hogy a társművészetek mindegyikét felhasználtuk. És ez egy csoda volt. Tehát ha azt mondom, hogy az Óbuda Fő tér, akkor irodalmilag dolgoztuk fel Kassáktól kezdve, aztán építészetileg is feldolgoztuk. Tehát egy nagy csoda volt. Na, ebben én fürödtem, és azóta hordoztam magamban ezt vágyat, hogy az életben hogyan lehetne ezt megcsinálni. Ráleltünk erre a csodára, az Ybl Miklós által tervezett csodálatos szép romantikus templomra. De ez így még kevés is lett volna, Ybl Miklós egy épületegyüttesben gondolkodott. Tehát a plébániaépület, a zárdaépület, középen a csodálatosan szép templom és a plébánia mögött az egykori istállók, amelyből ma egy gyönyörű közösségi házat formáltak. Megkérdeztem Sebő Sándor plébános urat, hogy mi a véleménye erről, hogyha itt csinálnánk kiállításokat, koncerteket. Csináld. Édesapám, aki három esztendeje ment el közülünk, orgonaművész volt, és 76 évig szolgált egy helyen, a Haller téri plébánián mint egyházkarnagy. Az ő személye, személyisége az egyházon belül fogalom volt. A gyerekeink ökumenikus iskolába jártak, itt valljuk a hitünket is, tehát tudták, kik vagyunk. Azt is tudták, hogy én zenei konzervatóriumot végeztem, orgonálok, tehát nem voltam rejtély, talán az életem garancia volt, hogy itt sekélyes megnyilvánulások nem lesznek. Mindig fiatalokkal dolgozom, csak fiatalokkal.

A pénz mindig neuralgikus pont a szervezésben. A legnagyobb munka mindig a támogatók keresése, ami egy újságírónak sem könnyű:

– Négy évvel ezelőtt még könnyebb volt. Ma egész egyszerűen a vállalkozók és a vállalatok mind-mind olyan anyagi gondokkal küszködnek, hogy kultúrára nem szívesen adnak, és nagyon keveset adnak. Számomra az meglepő, hogy elsősorban nem a fótiak, akik segítenek, bár van egy vállalkozó, aki gyönyörű virágcsokrokkal kedveskedik az odaérkező művészeknek, hanem elsősorban Dunakesziről valók a támogatók. Fót országgyűlési képviselője azonnal az ügy mellé állt. És maximálisan támogatott. Ha szabad így mondanom, úriember módjára.

Vertán Kingán inkább az döbbenti meg, az keseríti, hogy harminc alkalommal 100-100 ember jön el a rendezvényre. Egyszerűen hihetetlen, hogy csak ekkora igény lenne a valóban nívós kultúrára. – Annyira nincs sok rendezvény Fóton vagy a környezetében, és mi nem akarunk a Grassalkovich kastéllyal Gödöllőn versengeni, de ez számunkra néha megdöbbentő.

Kopeckzky Lajos: – rettenetes, de eljutottunk egy olyan gazdasági szituációba, ahol a kultúra már túlságosan drága. Nem azért, mert valóban drága, hanem azért, az erre kiadott pénzt nem tartják komolynak. Ezt sajnos meg kell tanulni, meg kell szokni, pedig nekünk volt Bartókunk, volt Kodályunk, volt Dohnányink, hogy csak a közelmúltról beszéljek. Vagy mondjam azt, hogy volt Munkácsynk? Szóval egész egyszerűen nem tudom elhinni azt, hogy a magyarságnak, Magyarországnak a mentalitása, a gondolkodásmója, a lelkülete ilyen lenne. Biztos nem ilyen.

Vertán Kinga szerint szerencsére a képnek vannak vidámabb színei is: – Az adja az erőt minden egyes következő rendezvénynek és a rendezvényhez, illetve a következő évhez, hogy akik viszont ott voltak, azok csillogó szemekkel és mosolyogva távoznak, vagy egy picit még ott maradnak, beszélgetnek a művészekkel, és egy baráti, zárt hangulat kezd kialakulni, amihez bárki csatlakozhat, aki újonnan jön rendezvényeinkre.

Kopeczky Lajos: – nehézségek ellenére évről évre alig várom, hogy jöjjenek ezek a nyári rendezvények, csodálatos művészekkel ismerkedünk meg. És itt a csoda nem csupán abban van, hogy leállhatok egy kép elé, és megtalálhatom azt az impulzust, amit ő beletesz ebbe a képbe. Mert ez az igazi művészet. Nem az a művészet, hogy az ecsetet kezelni tudja, és valamit lerajzol, vagy lefest. És ez már eleve egy óriási élményt ad. Eljön a Kovács István színművész, aki emelkedetten verseket tud elmondani, amelyek megint csak emelik ennek a fényét. És akkor én sem tudom megállni, és akkor fölmegyek az orgonához, és nyilvánvaló, hogy én is játszom valamit. Nem magam miatt, hanem azoknak, akik ott vannak, ajándékként. És akkor átmegy az ember a másik helyszínre, és jön egy 19 éves - elnézést érte - taknyos fiatalember, leül a zongorához, és valami olyan csodát rögtönöz nekünk ott egy koncert keretében, ami egész egyszerűen döbbenetes. 19 éves Borbély László, az ő koncertje volt most pénteken. És az a gyönyörű még benne, hogy ezek a gyerekek még nem fertőződtek meg semmivel. Ők kinyitják a szívüket, és amit tudnak, azt tisztán adják.