Kelemen, Klementina

Öröm-koncert – A MÁV Szimfonikus Zenekar ajándék hangversenye

2004.07.20. 00:00

Programkereső

A MÁV Szimfonikus Zenekar különleges helyszínen ad különleges hangversenyt 2004. július 21-én. A rendezvény címe ez lehetne: Öröm-zenélés, helyszíne a Budapest XV. kerületében, Újpalotán található Arany Alkony Idősek Otthona. A hangverseny egyetlen célja, hogy a zenehallgatás örömével ajándékozza meg az otthon lakóit.
aeedb7bb-7448-431f-8005-2d34f35f8cc9

A különleges rendezvény úgy jött létre, hogy az otthon egyik lakója, Pusztai Ferenc, aki néhány hete ünnepelte 90. születésnapját, korábban közel 30 éven keresztül volt a MÁV Szimfonikusok muzsikusa. Alighogy bekerült az otthonba, megszervezte, hogy zeneszerető társaival rendszeresen bejárjanak a Zeneakadémiára, volt együttese főpróbáira. Az Otthon vezetői ebben a legnagyobb mértékben segítséget nyújtanak: minden esetben saját buszukkal viszik oda az érdeklődőket, akik annyian vannak, hogy legutóbb már be sem fértek a buszba. Amikor a zenekar képviselői felköszöntötték születésnapján Pusztai Ferencet, az ünnepelt javasolta, hogy egyszer az egész együttes látogasson el az Otthonba, ismerkedjen meg az ottani élettel és örvendeztesse meg az ott lakókat. Erre az eseményre kerül sor július 21-én, szerdán délután. A zenekar Liszt-díjas vezető karmestere, Gál Tamás vezényletével Mozart- és Strauss-műveket ad elő az otthon parkjában.