Hortenzia, Gergő

Zenés felár

2004.07.23. 00:00

Programkereső

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki a koncerttermek többé-kevésbé kultúráltan műélvező publikumának szabadtéri hangversenyekre telepített változatát időnként kicsit nehezen különbözteti meg egy kertmozi közönségétől. A „szabad ég alatt” költői szerkezet jelzőjét állítmánnyá alakítva és tárggyal kiegészítve máris készen áll a „mindent szabad az ég alatt” magatartásforma: a megjelentek egy része (a zavaró háttérzenével dacolva) normál hangerővel beszélget, kommentál, megcsörrenő telefonját felkapva elszáguld, iszik, rágcsál, kutyát sétáltat.

Felületesség lenne ezért csak a közönséget hibáztatni: az átgondolatlan szervezés is hozzájárul ahhoz, hogy a művészet fennforgásának esetére felhordott kultúrvakolat könnyen lehull az érdeklődőről. Július 20-án a Matáv Szimfonikus Zenekar Szent István téri koncertjét például a nézőtér tőszomszédságában fellelhető, kiülős kávéházakból érkező folyamatos evőeszközcsörgés és vérfagyasztó kacaj-széria emelte olykor a hallhatatlanok sorába. A konferáló hölgy ezen úgy próbált segíteni, hogy a Szent István teret azonnali hatállyal Európa egyik legszebb terének nyilvánította, én pedig abban reménykedtem, hogy minden külföldi, aki eleddig csak a Bazilika valóban pazar látványában gyönyörködött, időleges vakságot kap, amint nyaka a balra terpeszkedő betonborzadály irányába mozdul.

A műsor – eltekintve Puccini ritkábban hallható Capriccio sinfonicójától – az ilyenkor szokásos slágerekből állt: Rossini Olasz nő Algírban – nyitánya után a fenti Puccini-diplomadarab, Mendelssohn Olasz szimfóniája, Csajkovszkij Rómeó és Júlia nyitányfantáziája és Olasz capricciója hangzott el.

A sajátos hangosítás miatt a hangzás mindvégig mintha egy, a nézőtér és a zenekar között álló plexifal mögül érkezett volna. Szintén a mikrofonozásnak „köszönhetően” az – egyébként remek – oboa és az üstdob időnként csaknem lemosta a pályáról a többieket; a fuvolista tehetségét bizonyítja, hogy a körülmények ellenére muzikális megnyilvánulásai többször is arra késztettek, hogy kedvéért igyekezzem félrehúzni a „nádfüggönyt”. A Rossini–nyitányban a fagottal közösen lejtett szextugrásos téma és a Capriccio sinfonico vége felé felhangzó, szinte debussys szakasz skála-sóhajai különösen emlékezetesek maradtak.

Ilyen körülmények között az igényesebb kidolgozású, polifon területek meggyőző bemutatására nem sok esélye volt az együttesnek: főleg a Mendelssohn-szimfónia első és negyedik tételének szövevényes területeiben hallottunk kisebb-nagyobb lötyögéseket. Sokkal meggyőzőbbek voltak a nagyobb, egynemű felületek, valamint az ápoló-eltakaró tuttik. Az előbbi típus kiemelkedő példája volt a Ligeti által gondosan felépített Capriccio sinfonico erős és rugalmas, párbeszédet kezdeményező cselló-motívuma, valamint a hegedűk puccinisan szélesvásznú, áradó melódiája. Nekik köszönhettük az Olasz szimfónia legihletettebb pillanatait is: a második tétel zarándokéneke vonójuk alatt úgy vált értelmesen tagolttá, hogy a megfogalmazás nem tett erőszakot a dallam természetes egyszerűségén. A rézfúvós szekció nagy pillanatai a Rómeó és Júlia nyitányfantázia „korálja” és az Olasz capriccio vakító fanfárja voltak; szinte vártam, hogy a fenséges hangzás kíséretében széksoraink között méltóságteljesen végigvonul a mantovai herceg.

88f9cdba-faf4-4184-98ff-57a33858c0c1

Az itáliai dömping ellenére nem állítanám, hogy mediterrán tűztől felajzva hagytam el a tett színhelyét. Ligeti András érzésem szerint mindvégig a kelleténél komótosabb tempókat vett, ahogy óvakodott a kínálkozó poénok elsütésétől is. (Részemről az Olasz capriccio „Ujjé a ligetben”–típusú kocsmazenéjéből hiányoltam egy-két felest.) Persze a közönség, a körülmények mindennek voltak nevezhetők, csak inspirálónak nem; még egy A tagozatos zeneiskolai növendékhangversenyen is túlszárnyalja a közönség azt a tizenkét másodperces taps-szintidőt, amit a Szent István téren ülő úri publikum produkált.

A Matáv Szimfonikus Zenekar három év múlva ünnepli századik születésnapját. Addig pedig – ahogy a költő mondja – velük együtt várjuk már, várjuk az új magyar légkondicionált koncerttermeket.

(2004. július 20. 20:30 Szent István tér – A Matáv Szimfonikus Zenekar koncertje; Rossini: Olasz nő Algírban – nyitány; Puccini: Capriccio sinfonico; Csajkovszkij: Rómeó és Júlia nyitányfantázia; Mendelssohn: IV. „Olasz” szimfónia; Csajkovszkij: Olasz capriccio; vez.: Ligeti András)