Gellért, Mercédesz

Világ zenészei egyesülnek

2004.07.28. 00:00

Programkereső

Az egy hét múlva, augusztus 4-én kezdődő Sziget Fesztivál egyik legizgalmasabb programját a világzenei nagyszínpad kínálja. Miközben a Sziget pop- és rockzenei felhozatala jóindulattal is csak közepesnek minősíthető, a world music-repertoárt a legnagyobb nyugati fesztiválok szervezői is megirigyelhetik. Klezmatics, Omara Portuondo, Orchestra Baobab, Chumbawamba, Rachid Taha: csak néhány név a huszonnyolc fellépő közül.

Az ötödik éve létező önálló világzenei nagyszínpad művészeti vezetője, Marton László Távolodó szerint a program szerkesztése leginkább földrajzi és stílusok szerinti "puzzle-játéknak" nevezhető, annyira sok szempontot kell figyelembe venni. Fontos, hogy eljöjjenek a Szigetre a world music széles körben ismert, legendás személyiségei, akik még nem jártak Magyarországon vagy hosszú évekkel ezelőtt léptek fel utoljára Budapesten. Azoknak is itt kell lenniük, akik a világzene populáris, fogyasztható – de minőségileg még elfogadható – irányzatát képviselik, és éppen most vannak pályájuk csúcsán. Olyan produkciókat is fel kell vállalni, amelyek Magyarországon csak szűk körben ismertek, de már bizonyították tehetségüket, létjogosultságukat. És végül, de nem utolsósorban: a nagyszínpadon helyet kell adni a world music legjobb magyar és kárpát-medencei előadóinak. Ezután már "csak" arra kell figyelni, hogy a kiszemelt előadók éppen európai turné közben legyenek, s ennek programjába be tudják illeszteni a Szigetet.

Az egyhetes világzenei sorozatot – amelynek teljes programja megtalálható a www.sziget.hu honlapon – augusztus 4-én délután a BBC világzenei díjával frissen kitüntetett lengyel csapat, a saját meghatározása szerint "bio-technót" játszó Warsaw Village Band nyitja, majd a kanadai-mexikói Lhasa, a mali Rokia Traoré, s a nap zárásaként a kultikus New York-i banda, a Klezmatics lép színpadra. Marton László Távolodó szerint Frank London csapata "immár nem is klezmert játszik, hanem inkább játszik a klezmerrel. Önfeledten, komolyan és katartikusan, folkosan, dzsesszesen és poposan – lényegében univerzálissá tágítva a zsidó muzsikát." Másnap (augusztus 5.) délután a remek szerb és horvát dalaival harminc éve sikeresen koncertező Vujicsics zenekar, az orosz Távol-Keletről érkező Yat-Kha és az algériai–marokkói–francia Orchestre National de Barbés muzsikál, majd érkezik a Bueña Vista Social Club énekesnője, a hetvennégy éves havannai díva, Omara Portuondo, aki Flor de Amor című új lemezét mutatja be a Szigeten.

Különösen izgalmasnak ígérkezik a pénteki (augusztus 6.) program, amit az Utolsó Óra népzenegyűjtő programból ismert erdélyi zenekar, Czilika Gyuszi és Codoban Dorel bandája nyit. Ôket követi a magyarországi világzene apostola, a harminc éve alakult, s később Franciaországban befutott Kolinda, amelynek tagjai (Dabasi Péter, Kiss Ferenc, Lantos Iván és Zsigmondi Ágnes) szétszóródtak a világban, s most kifejezetten a Sziget kezdeményezésére lépnek fel újra együtt. A Kolinda után jön a nápolyi zenei tradíciót megújító Daniele Sepe és a nap végén a szenegáli zene világjáró nagykövete, az Orchestra Baobab. Szombaton (augusztus 7.) a kis szabolcsi faluból, Paszabról az európai world music sikerlisták élére került roma csapat, a Parno Graszt kezd; a bosnyák kávéházi zenét játszó Mostar Sevdah Reunion folytatja a muzsikát, majd jön a Chumbawamba – amely alapvetően ugyan rockbanda, de új lemezén a folklór felé fordult –, s végül az autentikus brit reggae-zenekar, a Misty in Roots. Vasárnap (augusztus 8.) délután a kongói Ricardo Lemvo és latin-amerikai társai zenélnek, majd jön a dublini Kila, az angol Oi Va Voi, este pedig a hagyományos algériai rai zene fejedelme, a gyerekkora óta Franciaországban élő Rachid Taha.

Hétfőn és kedden (augusztus 9–10.) a hazai világzenészek közül ott lesz a Szigeten a Besh o droM, a Romano Drom és a Makám, fellép a német Mardi Grass BB, az angol Justin Adams és az Afro Celt Sound System; az utolsó két koncertet Boban Markovic szerb rezesbandája, illetve a tüzes mexikói Los de Abajo adja.