Cecília

XXI. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny, Debrecen 1. nap

2004.07.28. 00:00

Programkereső

Hűvös idő – meleg fogadtatás "- A legtöbb fesztivál életében eljön az az idő, amikor a rendezvény veszít az újszerűségéből, és életben tartásához különböző újításokat találnak ki a szervezők. Mi azt választottuk, azzal tüntetünk, hogy ragaszkodunk a hagyományainkhoz és mindent változatlanul fogunk csinálni."

"Nem próbálkozunk a versenyen reklámbetét-kórusművek előadásával. Nem kötelezzük a kórusokat arra, hogy valamilyen mozgásszínházat is vigyenek az előadásukba. Nem hívunk meg olyan együtteseket, amelyekben a tagoknak semmi hangjuk nincs, a modern művészet jegyében. Sőt, a rendezvény verseny jellege is megmarad; nem gratuláló okleveleket, hanem első, második, harmadik helyet osztunk ki."

Ezekkel a szavakkal nyitotta meg a XXI. Debreceni Nemzetközi Kórusversenyt Kósa Lajos, a cívisváros polgármestere július 27-én este az Aranybika Bartók termében. Szüksége is volt a közönségnek, kórustagoknak egy kis humorra, ha már a szomorú, esős idő miatt a fél hatra tervezett Kossuth téri nyitó felvonulás és díszünnepség elmaradt. Emiatt délután helyett este hangzott fel az esemény szignálja a Debreceni Főnix Rézfúvós Együttes előadásában, és Turi Gábor, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere, a verseny elnöke is csak a díszhangversenyt követő fogadáson mondta el beszédét.

1c6c5414-59af-4e43-a1a9-9c289ae0ef25

A 20 órakor kezdődő nyitókoncert hatalmas siker volt! Ritka eset, hogy hazai hangversenyteremben a közönség felállva tapsoljon egy kortárs mű bemutatóján. Orbán György Requiemjét azonban hosszú percekig tartó ováció követte. De nem csak a darabnak, az előadóknak is szólt az éljenzés: a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Kodály Kórus kifejező és intenzív előadása nagy élményben részesítette a hallgatókat. A mű tág teret adott a három női szólista, Bátori Éva (szoprán), Bódi Marianna (mezzoszoprán) és Wiedemann Bernadett (alt) barátságos versengésének. Szép pillanatok voltak, amikor a három grácia hangja egy-egy szekvenciában egymásra licitálva örvénylett egyre magasabbra. Bátori Éva hangszíne egészen különleges a felső regiszterekben. Van benne valami finom kis fátyol, viszont nincs benne semmi felesleges vibrátó: emberi és természetes. Mint maga az egész nő.

Selmeczi György karmester interpretációján hallatszott, hogy pontosan tudja, milyen a terem akusztikája. Az időérzéke nagyon megfogott. Volt türelme kivárni az akkordok lecsengését akár a zenei folyamat részeként, akár a tételek között. Sajnos a közönségnek nem mindig. Talán érthető a megrökönyödésem, hogy itt, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny megnyitó hangversenyén, ahol csupa aktív zeneszeretőből áll a hallgatóság, szóval, hogy itt is akad húsz ember, aki beletapsol egy gyászmisébe tételek között vagy elfelejti kikapcsolni a mobiltelefonját.

A mű legmegindítóbb pillanataiban szerencsére nem történt ilyesmi. A Lacrymosa tétel a nőikar mennybevétele. A Benedictus férfiszólóját, Ionel Panteát egy szál hárfa áldása kíséri. A Hosanna őserdejében minden zsibong, mozog, kuruttyol és cicceg az „excelsis” szó „c” hangzójával; az egész teremtés együtt örvendezik. Teljesül a fülünk vágya, amikor a fuvola több tételvégen át újra és újra fellép az akkord szeptimjéről az oktávra hosszú, szinte már nem is késleltetés után. Így is zárul a szerzemény.

Délután a vonaton rossz érzéseim voltak: miért pont egy gyászmisével kell megnyitni az ötnapos kórusfesztivált? A szerző azonban élőszóval is megerősítette azt, amit már a darab hallgatása közben is gondoltam: a requiem jelen esetben nem más, mint egy, már jól összeszokott, ihlető szövegfüzér. Hittel teli, de „se nem fiú, se nem lány”, azaz igazából se nem katolikus, se nem protestáns. Leginkább műfaji keret. És nem annyira a halálról szól, mint inkább arról, amit akkor elveszítünk: az életről.