Katalin

Művészetek hűvös Völgye

2004.07.29. 00:00

Programkereső

A szervezők egyelőre megpróbálják a javukra fordítani a hűvös időjárást a Művészetek Völgyében. Remélik, hogy a rossz idő miatt mind több csalódott balatoni nyaraló látogatja meg rendezvényeiket. Az eső miatt nagyon kevés program maradt el, és a majd miden rendezvénynek tudnak belső helyszínt találni.

Ajánlatos pulóverekkel, széldzsekivel indulni azoknak, akik most kapcsolódnak be a hat Balaton-felvidéki településen zajló Művészetek Völgye fesztivál programjaiba. Az időjárás miatt nem maradt el előadás, a legtöbb szabadtéri programot zárt helyszínekre csoportosították át.

Márta István fesztiváligazgató a rendezvény látogatottságával kapcsolatban pontos számadatokkal még nem tudott szolgálni, annyi azonban bizonyos, hogy gyakorlatilag minden programon zsúfolt teltházra lehet számítani. A tíz napra szóló bérletek már az első hétvégén elfogytak, és a napijegyek tömbjeinek utánpótlása is állandó feladat - mondta. Az első három napon kevesebben vettek részt az eseményen, mert a művészeti programok helyett akkor még a Művészetek Zöldje állt a fesztivál középpontjában. A "völgyfőnök" arra számít, hogy az esős időjárás miatt a Balaton partjáról is sokan érkeznek a hétvégén Kapolcsra és a környező falvakba. Minden érkezőnek azt javasolja azonban, hogy rétegesen öltözködjön, érdemes több pulóverrel érkezni az utolsó napokra.

A Művészetek Völgyében pénteken a kapolcsi Malomszigeten este kilenc órakor a 7 Határ Együttes koncertezik, a Matáv Jazz Színpadon ugyanebben az időpontban a Szakcsi Gipsy Jazz "No Dara" című lemezbemutató koncertjét hallgathatják az érdeklődők. Az est egyik fő szenzációjának ígérkezik mjd a beregszászi színtársulat előadása a Gástya árokban: Csokonai Karnyónéját este kilenctől játsszák. Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című sokat játszott és sokféleképpen feldolgozott művét A méla Tempefői, azaz: az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban című darabjának valamint más írásainak felhasználásával alkalmazták színpadra. A groteszk lehetőségeit a végletekig feszítő, sőt már-már az abszurd jegyeit is magán viselő anyag a felhőtlen szórakoztatáson túl kíméletlen szatírával közelít nagyon is élő, mindig aktuális emberi, társadalmi problémákhoz, létező konfliktus-helyzetekről beszél frissen, őszintén és szórakoztatóan.

Vigántpetenden estéről estére nagy sikerrel dolgozzák fel a Dekameron egy-egy napját. A nyolcadik nap Vidnyánszky Attila (az imént említett Karnyóné rendezőjének) "uralkodása alatt" arról lesz szó, miképpen jár túl minden áldott nap nő a férfinak, vagy férfi a nőnek eszén. Vidnyánszky uralmát a Matokabinde Zenekar (Daniss András-bőgő, Erdei Attila-brácsa, Mesics György-hegedű) teszi még emlékezetsebbé.

Taliándörögdön, a lőtéren 18 órától a Pannónia citerazenekar játszik az erdélyi Üsztürü népzenei együttes, 21 órától pedig a Kálmánia zenekar lép fel. A Református Templomban Dinnyés József estje szintén este kilenckor kezdődik. A Klastromszínpadon 22 órakor divatbemutatót tartanak textilszakos főiskolai hallgatók munkáiból. Monostorapátiban a cirkuszsátorban fél kilenckor a Krétakör Színház Feketeország című előadásának munkabemutatója látható.

A szabadtéri színpadon 23 órakor az Amorf Ördögök lépnek fel. Öcs községben, a kőfejtőben 19 órakor a szegedi Blues B. R. Others lép fel, 21 órától a Dig Daddy Wilson és Missisippi Grave Diggers blues-csapat következik, 23 órától pedig a HOBO Blues Band koncertezik. A Közösségi Ház nagytermében Esterházy Péter Búcsúszimfónia című műve alapján a szegedi Focus Műhely előadása Apatheatrum címmel ötkor kezdődik. Pulán, a faluházban 21 órakor a Szlovákiából érkezett Vodopád együttes ad koncertet, majd 22 óra 30 perckor a Besh o droM együttes lép a közönség elé.

A 16. alkalommal megrendezett kapolcsi Művészetek Völgye fesztiválon az Informatikai és Hírközlési Minisztérium ideiglenes eMagyarország pontokat üzemeltet. Délelőtt 10 és este 20 óra között Taliándörögdön, a régi iskolában és Kapolcson, a fesztiválközpontban térítésmentesen lehet internetezni. Emellett - szintén a tavaly bevált gyakorlat szerint - az IHM a taliándörögdi régi iskolában internetes játszóházat üzemeltet, ahol a Völgybe látogató gyerekek, szülők és nagyszülők, a játékmesterek segítségével, interaktív játékokat játszhatnak. Az Országos Vérellátó Szolgálat idén is várja a 18 és 65 év közötti, önmagát egészségesnek valló személyeket Kapolcson, a Művészetek Völgye rendezvénysorozaton véradásra, ahol a tavalyi évben több mint kétezer donor jelentkezett. A rendezvény egész időtartama alatt, párhuzamosan öt helyszínen - Kapolcs, Monostorapáti, Öcs, Taliándörögd, Vigántpetend - 9-18 óra között lehet segíteni.