Tekla

XXI. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny, Debrecen 2. nap

2004.07.29. 00:00

Programkereső

Elő(kelő)döntők Reggel kilenctől este kilencig 18 ország 24 kórusa szerepelt a XXI. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny elődöntőjében. Bulgáriától Japánon át egészen Nagy Britanniáig négy gyermekkar, hat nőikar, három leánykar, ugyanannyi énekegyüttes, hét kamarakórus és öt vegyeskar fordult meg az Aranybikában található Bartók terem színpadán.

Változó létszámú közönség kísérte figyelemmel az eseményeket. A délelőtti órákban inkább a szűkebb szakma képviseltette magát, az esti vegyeskari elődöntőkre azonban csordultig megtelt a szálloda díszterme, sőt az épület előtt felállított monitoron is sokan nézték, hallgatták a kórusokat. Ez érthető is: egyrészt az esti hangversenyre már a többi kategória versenyzői is nyugodt szívvel, izgalom nélkül beülhettek, másrészt addigra Debrecen város lakói is végeztek a munkájukkal. És bizony a helyiek közül sokan szántak egy fél órácskát arra, hogy meghallgassák, hova is fejlődött az évek folyamán városuk egyik legrangosabb eseménye. Ezzel a kórusverseny egyik célkitűzése, amely a kortárs muzsika és a hallgatóság kapcsolatának elmélyítésére irányul, közelebb került a megvalósuláshoz, mint azt manapság reálisan remélni lehet.

Ismétlés a tudás anyja: a kötelező darabok többszöri elhangzása nagyban hozzájárult a népszerűségükhöz, ezért előadásról előadásra egyre nagyobb tapsot kaptak. Ezek kategóriánként a következők voltak:
Nőikarok – Bartók Béla: Párnás táncdal
Gyermekkarok – Bartók Béla: Cipósütés
Leánykarok – Bartók Béla: Ne láttalak volna
Kamarakórusok – Csemiczky Miklós: Ave Maria in E
Énekegyüttesek – Orbán György: Ave Maria in A
Vegyeskarok – Farkas Ferenc: Pensieri Notturni, I., II. tétel

Sok tanulsággal szolgált a külföldi énekkarok hozzáállása a kötelező Bartók-művekhez és kortárs magyar darabokhoz. A Bartók-darabok előadásához kapcsolódó berögzült szokások és dogmák egy részéről kiderült, hogy nem véletlenek, másik részükről, hogy érthetőek, de újra is lehet gondolni őket a művek sérülése nélkül. Persze akadt egy-két kirívó gorombaság is, amelyet egy, a szöveget anyanyelveként értő együttes bizonyosan nem követne el, például a Párnás táncdal szinkópáinak megszúrása, kiélezése. Csemiczky Miklós Ave Mariájában viszont nem nyelvi kérdések merültek fel néhány kamarakórusnál: többeknél fájdalmasan éppen a darab csúcspontján ingott meg az intonáció. A magyar szövegek helyes-helytelen kiejtése számomra nem volt perdöntő, és a közönség meg a zsűri is elnézéssel kezelte az esetleges hibákat, félreolvasásokat. Azt hiszem, tényleg nem ez a lényeg, hanem hogy a külföldi együttesek olyan magyar zenéket szívjanak magukba, amelyek kialakítják bennük az igényt más itthoni szerzők és művek megismerésére is. Ha valóban ez volt a törekvés, akkor megvalósult, hiszen több külhoni kórus szabadon választott műsorán szerepeltek magyar szerzők, Karai Miklós, Csemiczky Miklós, Gyöngyösi Levente (…) darabjai. Sőt, az Ankapella kórus (Törökország) Kocsár Miklós Hegyet háték című művével nagyobb sikert aratott, mint ugyanezzel a darabbal egy magyar együttes.

52dc84a7-fa55-498f-aab8-94e0068e6378

S hogy hogy állunk mi a külföldi kortárs zeneszerzőkkel? Hát, be kell ismernünk, sokkal rosszabbul. Az Amadeus Kórus, a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának Bárdos Lajos Leánykara, a Cantemus Vegyeskar, a Cantus Decorus Énekegyüttes, a Prelude Vegyeskar és a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola Nőikara elsősorban magyar szerzők műveiből válogatott az elődöntőben. Ami persze egyáltalán nem baj egy magyar kórus magyarországi versenyén. Csupán szép, viszonzandó gesztusnak találom a külföldi együttesek műsorválasztását.

Amikor az ember reggel kilenckor elkezd kórusmuzsikát hallgatni, egy darabig élesedik a füle. Utána stagnál. Majd úgy délután négy körül elkezd tompulni, az esti vegyeskari elődöntőre pedig már minden idegpályára szükség van, hogy az ember hallja is, ne csak hallgassa, ami a színpadon zajlik. És mindez, noha kimondhatatlanul hasznos, nagyon fárasztó is. Éppen ezért a zsűritagok – a végkimerülést elkerülendő - két csoportban váltakozva értékelték a kórusok teljesítményét. Az elnöki posztot Kollár Éva és Mindszenty Zsuzsánna karnagyok töltötték be. A két nemzetközi zsűri tagjai pedig: A) Berkesi Sándor (Magyarország), Javier Busto (Spanyolország), Maria Guinand (Venezuela) és Vladimir Stolpovskih (Oroszország); B) Philip Brunelle (Amerikai Egyesült Államok), Robert Sund (Svédország), Tillai Aurél (Magyarország), valamint Jean-Claude Wilkens (Belgium). Javier Busto kivételével, akinek hangzott is el szerzeménye az elődöntőben, valamennyien elsősorban karnagyok.

Az induló 24 együttesből 23 jutott tovább. Az az egy is csak azért nem, mert visszalépett. Sajnáltam, hogy így történt, mert a Fülöp-szigeteki Köztársaságból érkezett De La Salle Egyetem Énekkara olyan elbűvölően, érzékenyen és különleges hangképzéssel énekelt, hogy nagyon szívesen meghallgattam volna őket a másnapi döntőben is.

A zsűri döntése első olvasásra furcsának, talán komolytalannak tűnhet. Pedig nem az. A XXI. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny résztvevői ugyanis olyan magasra tették a mércét saját maguk számára, hogy nem volt szükséges, nem is lett volna etikus egyik kórust sem kiejteni. A bíráló bizottság természetesen differenciálta az eredményeket, a július 29-i döntőben azonban tiszta lappal indulnak a versenyzők. Az eredmények itt a Fidelión is megtekinthetőek lesznek!