Katalin

Holnaptól táncestek a Karmelita Udvarban

2004.07.30. 00:00

Programkereső

A Budapest Táncszínház előadásai lesznek láthatóak július 31. – augusztus 19. között a Nemzeti Táncszínház Karmelita Udvarában (1014 Budapest, Színház u. 1-3.). A szabadtéri esteken a Budapest Táncszínház Vukán Györggyel közösen alkotott produkciói láthatók.
7c3d4cff-4b45-40a1-99a6-98f819431317

A Budapest Táncegyüttes művészi munkájának, valamint színpadi feldolgozásainak alapja és anyanyelve az eredeti paraszti zene- és tánckultúra. Megalakulása óta elsődleges célja a népi nemzeti hagyományok ápolása, újraélesztése és színpadra alkalmazása. A Kék Rapszódia Gershwin jól ismert darabjára készült, s férfi-nő kapcsolatának sokszínűségéről szól. A világhírű muzsika Kukely Júlia és Vukán György feldolgozásában, a Budapest Szaxofon Kvartett előadásában hangzik el felvételről. A Vizuális hangjegyek Chopin legszebb darabjaira született.

Az „Élő Martin Archívum” sorozat Martin György (1932-1983) emléke előtt tiszteleg. Követve a fáradhatatlan néprajzkutató táncfilmezéseinek útvonalát, az együttes a Bonchida háromszor című előadással indította el sorozatát, azt követte a Kalotaszeg, idén júniusban pedig Szatmár címmel folytatták a sort. Az előadások végén a Gázsa zenekar táncházában a legizgalmasabb magyar táncokat tanítják az együttes táncosai, amelyre sok szeretettel várják a közönséget is.

Vendégelőadásként az izraeli Kombina Dance Company produkciója, a Halál és a lányka látható. A kilenc táncosból álló együttes 1995-ben alakult, alapítója és művészeti vezetője az az Amir Kolben, aki a világhírű Batsheva Dance Company szólistájaként vált ismertté. Ezen kívül az ExperiDance – Román Sándor Tánctársulata A pokol színei című produkcióval, az Art’s Harmony Társaság – Argentin Tangó Táncszínház pedig az Évszakok Buenos Airesben című tangó táncjátékkal lépnek színpadra. Az utóbbi előadás Astor Piazzolla Vivaldi-ihletésű zenéire készített, egyedi koreográfiák sorozata. A darabokat A négy évszak című versenyműből a Tél utolsó tétele és a Tavasz kezdete fogja közre – utalva az idő végtelenségére, folyamatosságára és az emberi érzések váltakozására.