Jusztina

A Discantus Énekegyüttes sikere Olaszországban

2004.08.02. 00:00

Programkereső

A budapesti Discantus Énekegyüttes óriási sikert ért el Goriziában, ahol idén 43. alkalommal rendezték meg a C. A. Seghizzi Nemzetközi Kórusversenyt. A kamarakórus egyetlen magyar énekkarként indult Európa egyik legrangosabb versenyén, mely egyúttal az Európai Nagydíj-versenysorozat egyik állomása is volt (a másik öt helyszín: Tolosa, Tour, Arezzo, Debrecen és Várna).
fc5c997b-4d4c-4b54-ae7d-480724dc68a6

A szigorú selejtezők után a döntőben ez évben is csak a 22 legjobb kórus mérhette össze tudását a 13 tagú nemzetközi zsűri előtt. A Discantus Énekegyüttes saját kategóriáján kívül – a kórus kis létszáma miatt nagy kihívást jelentő – kétkórusos kategóriában is rajthoz állt, ahol a legmagasabb pontszámot érte el. Ez a második helyet jelentette – első díjat azonban nem adtak ki. A kamarakórusok versenyében az összes nevező között elért legjobb teljesítmény és legmagasabb pontszám viszont már a verseny Nagydíját jelentette a magyar kórus számára, mely egyúttal azt is jelenti, hogy a Discantus Énekegyüttes részt vehet a világ kóruséletének egyik legrangosabb eseményén, a már említett hat nagy verseny győzteseinek találkozóján, az Európai Nagydíjas Kórusok Versenyén, melyet jövőre Várnában rendeznek meg.

A Discantus Énekegyüttest 1996-ban Heim László alapította. Az ez év januárjától Darázsdi Zita és Mészáros Péter által irányított kamarakórus jelenleg 13 főt számlál, és pár éven belül immár a harmadik nemzetközi verseny nagydíját mondhatja magáénak.