Salamon

XXI. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny, Debrecen Nagydíj

2004.08.02. 00:00

Programkereső

A győztes hatosfogat Fülledt meleg, felfokozott hangulat és teltház: a XXI. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny Nagydíjáért hat kórus versengett július 30-án a debreceni Aranybika Szálló Bartók termében.

Az ilyesfajta versenyek mindig felvetik bennem a kérdést, hogy hogyan lehet összehasonlítani a húslevest meg az almát a töltött káposztával meg a gesztenyés palacsintával. Valahogy úgy, ahogyan két gyermekkart és egy nőikart két kamarakórussal és egy nagyvegyeskarral. Persze még mindig könnyebben, mint mondjuk az Eurovíziós Ifjúsági Hangszeres Verseny résztvevőit, a lengyel marimbást a svájci szaxofonossal.

Elsőként a moszkvai Veszna Gyermekkar lépett a színpadra Efrem Podgaits Óda egy görög vázához című darabjával. A mű zeneileg számomra nem mondott túl sokat, de az kiderült belőle, hogy technikailag nagyon felkészült a társaság. Komoly kihívás lehetett a gyerekeknek állóképességgel, koncentrációval is bírni ezt a hosszú és összetett szerzeményt. A szólamok között cikázó skála egy hangszeres együttes számára sem lett volna könnyű feladat, hát még egy gyermekkarnak! A tagok hangi adottságairól pedig csak annyit, hogy karnagyuk, Aleksandr Ponomarjev minden forduló műsorába választott több olyan darabot is, amely szólóéneket tartalmazott – mindig más gyerek előadásában.

A dél-afrikai Tyrenberg Gyermekkar műsorválasztása sokkal jobban tetszett. Két Michael Bojesen szerzemény és egy Hendrik Hofmeyr darab után a közönség legnagyobb örömére Kodály Zoltán Túrót eszik a cigány című „slágerét” énekelték. Ezt egyébként a Veszna Gyermekkar is előadta folklórműsora részeként, összehasonlítva egy hasonló eszközökkel operáló orosz művel. Ezekre a gyerekekre jó ránézni éneklés közben! Felszabadultak, vidámak, büszkék arra, amit csinálnak. Egyébként: jogosan.

Az Észt Kóruskarnagyok Nőikara alulmúlta szokásos elképesztő nívóját. Az ország más-más részeiről származó karvezetőkből és zenetanárokból álló együttes telten, tisztán, határozottan énekelt, de hol marad ez az előző fordulók átütő, hátborzongató élményeihez képest? Bár ezen az estén is tátva maradt a szám, amikor az alt kis e-n időzött és zárt. Ez nem mindennapi nőikari jelenség. A baj, úgy éreztem, nem az énekesekkel, hanem Ants Sööt karnagy műsorválasztásával volt. A darabok nem hangsúlyozták eléggé a kórus igazi értékeit, mert a tagok nem tudták maradéktalanul átélni őket. Másik vezetőjük, Õnne-Ann Roosvee, akit az elmúlt napokban már vezényelni is láttunk és szólózni is hallottunk, most a zongoratudását is megcsillogtatta.

A szünet után a japán Vox Gaudiosa Kamarakórus következett. A társaság igényes és felkészült, emellett még humoruk is van. A kórus tagjain látszik, hogy nagy örömmel és lelkesedéssel énekelnek, épp ezért nem sajnálják a rengeteg munkát a színvonalas produkciók létrehozására. Pedig foglalkozásuk nem zenész, hanem tanár, hivatalnok, mérnök, egyetemi hallgató… Vagy pont ezért? Először karnagyuk, Ko Matsushita szerzeményét énekelték, majd Javier Busto Ave Mariája következett. Kodály Zoltán Norvég leányok című szerzeménye autentikus előadókra talált a japán kórustagok személyében. Ko Matsushita másik művének dupla csattanójára teljes nézőteret betöltő nevetés volt a válasz. Zárásként gyors átöltözés következett a színpadon, majd stilizált kimonókban Turu Takemitsu népi ihletésű darabja.

A brit Joyful Company of Singers és Peter Broadbent karnagy interpretációjában Vajda János Allelujája az est egyik, ha nem a legkiemelkedőbb zenei élménye volt a számomra. Tarik O’Regan Magnificatja énekquartettet, kórust és gordonkát foglalkoztat. A quartett a tagok közül került ki, csellón Lak Sándor játszott. Nagyon sajnáltam, hogy a szólószoprán énekesnő túlságosan vibrálta a hangját, mert emiatt, noha nem volt hamis, nem mindig hatott kristálytisztának az előadás. Vaughan-Williams szerzeménye, a The Cloud- Capp’d Towers méltó befejezése volt a britek műsorának hátborzongató pianóival és tercrokon fordulataival.

5c7f5071-d7df-4d0b-9a4b-e8b2be0f07c2

A svéd kórus a következő műveket adta elő: Jörgen Jersild: Min yndlingsdal, Sven-Erik Bäck: Visa, Swen David Sandström: Ave Maria. Ennyi szőke nőt (és férfit) egy kórusban! Szinte csak a karnagyuknak, Cecilia Rydinger-Alinnak volt sötét haja. Kifinomult, profi mozdulatokkal vezényelte együttesét. Csak éppen a műsoruk volt feleslegesen nehéz és érdektelen.

Utolsókból lettek az elsők. Erdei Péter, az összevont zsűri elnöke hívta a színpadra Cecilia Rydinger-Alint, az Almänna Sången vezetőjét. A XXI. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny Nagydíját elnyerő svéd együttes meghívást kap a „Kórusmuzsika Európa Nagydíja” versenyre, melyet a bulgáriai Várnában rendeznek meg 2005-ben.

A svéd fiúk még öltönyben voltak, a lányok viszont már átöltöztek, azonszínesen felrohantak a színpadra, majd hirtelen fegyelmezett kórusformát öltve előadtak egy művet. Így is jöttek ki a teremből: teli torokból énekelve. A japán karnagy felállva tapsolt. Az egyik japán alt sírva fakadt. A dánok fülig érő szájjal bólogattak. A britek – akár előző este, amikor kategóriagyőztesek lettek – alaposan felöntöttek a garatra. Az egyik észt gyorsan kisietett dohányozni. A németek udvariasan gratuláltak. A magyar hallgatók is – csakhogy a japánoknak és a dél-afrikai gyerekkarnak. Akik szombaton este megkapták a közönségdíjat.