Hedvig

Szeret, nem szeret, fejez, nem fejez

2004.08.22. 00:00

Programkereső

Ha a varangyos békát megcsókoljuk, daliás ifjú herceg válik belőle, fehér lóval, koronával, meg előkelő rokonokkal. Ha a jégkirálynőt megcsókoljuk, szerelmetes, tüzes, kábult asszonkává alakul, aki feladva elveit, szédülten a szerelmese nyakába borul. Ez a mese. Csakhogy érkezhetnek olyan becsapódások is, mint például a Shrek2-ben, amikor a királyból varázsütésre ismét béka lesz. Hát jobb lesz ezekkel a dolgokkal vigyázni!

Turandot „jég, ami benned tüzet gyújt”. Ősanyja erőszakos elhurcolásának és megölésének emléke az a kifogás, ami mögé ez a frigid nő rejtőzik, amikor azt mondja: ő soha nem lesz senkié. Gyengédség, lelemény, ragaszkodás, kedvesség, rajongás és önfeláldozás nem tudja meghatni. A testi érintkezés első jegye, egy csók bezzeg igen. Tegye fel a kezét, aki ismer ilyen nőt! Na ugye. De azért az opera nem csak erről szól, főleg nem Kovalik Balázs rendezésében.

„Életét az ember kapja. Létének helyét az életben minden befolyástól mentesen magának kell megválasztania, és maga is választja meg aszerint, hogy önmagát mire tartja méltónak.” A rendező, Hamvas Béla gondolatait idézi programfüzetében a Budafest, Nyári Opera- és Balett Fesztivál Kalaf jellemzéseként. A tatár hercegnek van bizalma önmagában: az eszében, a férfiasságában, az empatikus képességében. Miután azonban helyesen megválaszolta a találós kérdéseket, a nő szerződést szeg: „te, ki megcsúfoltad gőgöm!/Ne merj így nézni rám!/Hiába vársz, nem leszek a tiéd!/Én irtózom tőled.” Kalaf pedig jó pszichológus. „Ki vagyok?” – teszi fel a kérdést Turandotnak, és ezzel ráveszi a nőt, hogy elgondolkodjon: valójában ki ő maga. Mert „a modern életrend egyetlen kérdése: miképpen tud az ember megszabadulni azoktól a hazugságoktól, amelyekkel magát körülépítette, amelyeket magában megszilárdított, egyénileg, társadalmilag, gondolkodásában, értékelésében, látásában.” (Hamvas Béla)

20a80ddf-33df-4409-bde6-fdd007ba1487

Liut, az önfeláldozó kis rabszolgalányt Sümegi Eszter alakította, igen hitelesen és érzékenyen. Megkapó volt például a szenvedélyes meggyőzni akarás és a lemondás közötti hangszínváltás, egyetlen sor alatt: „Ei perderŕ suo figlio, io l'ombra d'un sorriso” (Ő gyermekét veszti benned, én egy tűnt mosoly árnyát!”). Bándi János telt, tónusgazdag hangja jól illet a bővérű tatár herceg darabbeli egyéniségéhez. A kérdések megfejtésekor szinte hallatszott, hogy kattognak a fogaskerekek a fejében. Külön tetszett, hogy a Nessun dormából nem csinált hősi éneket, amely beárnyékolhatta volna az egész operát. A címszerepben Fekete Veronikát hallhattuk – hatalmas tapsot kapott az előadás végén.

Fenséges volt a díszlet, a színpadkép és a jelmezek, Szendrényi Éva és Jánoskúti Márta munkái. Tetszettek a fekete-fehér kontrasztra épülő fény-árnyék játékok is. Megrázó elképzelés volt a harmadik felvonás elején, a három miniszter, Ping, Pang és Pong, (Busa Tamás, Gerdesits Ferenc és Derecskei Zsolt) érkezésekor a fekete ruhát viselő énekkart a földre fektetni és onnan talpra állítani, mintegy a sírból. A nép, az istenadta nép, azaz a kórus egyébként ebben az operában szinte végig a színpadon volt, és bizony énekelnivalója is akadt bőven!

Nem csak a színpadon, a nézőtéren is teltház volt a Magyar Állami Operaházban. És a közönség hogyne tombolna együtt a kórussal, amikor ezt énekli a nyomasztó, végtelennek tűnő éjszaka után: „Ó napfény, élet, boldogság!/Virágot vált meg a vágy./Légy üdvöz ó hajnal,/végtelenség hírnöke, Szerelem!”

(2004. augusztus 17. 19:00 Magyar Állami Operaház (Budafest, Nyári Opera- és Balett Fesztivál) – Puccini: Turandot; Fekete Veronika (Turandot), Albert Tamás (Altoum császár), Fried Péter (Timur), Bándi János (Kalaf), Sümegi Eszter (Liu), Busa Tamás (Ping), Gerdesits Ferenc (Pang), Derecskei Zsolt (Pong), Egri Sándor (Mandarin); szövegíró: C. Adami – R. Simoni; díszlet: Szendrényi Éva; jelmez: Jánoskúti Márta; karig.: Szabó Sípos Máté; vez.: Kovács János; rend.: Kovalik Balázs)