Nándor

Egy polgárpukkasztó vallomásai

2004.08.30. 00:00

Programkereső

„Szeretnék komponálni egy darabot kutyáknak, és megvan már hozzá a díszletem. A függöny felemelkedik egy csontról.” Tippeljen, kedves Olvasó: melyik komponistának támadhatott ez a szívmelengető, Fehérkereszt-díjra érdemes gondolata? Stravinsky… jó ötlet, bár ő inkább fiatal elefántokat tüntetett ki kegyeivel. Az ötlet- (és eb?-)gazda: Eric Satie.
d496e594-bddd-4a30-9b2c-579aa69a9eeb

Minden idők talán legcsodabogarabb komponistájának műveiből nem kínál zavarba ejtően bő választékot a honi koncertélet: az idei hangversenyek között kutakodva összesen négy olyat találtam, amelynek programjában felbukkan a zeneszerző neve. A jól bejáratott repertoárra, „biztos befutókra” építő műsorpolitika szempontjából érthető ez a mellőzöttség, hiszen a meglehetősen merev keretek közé Satie kompozíciói – nem is annyira hangzásviláguk, mint inkább bizarr szemléletük, témáik révén – szinte beilleszthetetlenek. A kísérletező kedvű művészeknek maradnak tehát az alternatív műhelyek és a fesztiválok, nekünk pedig a zarándokutak. Augusztus 27-én Nagykovácsi volt az úticél, ahol az V. Linum Fesztivál keretében Elek Szilvia zongoraművész, Oberfrank Pál színművész és Szigetvári Dávid énekes adott fanyar humorban és melankolikus pillanatokban bővelkedő Satie-estet.

Azok, akik kevésbé járatosak a mindközönségesen Satie-életműként jelölt elvarázsolt kastélyban, bemelegítésként képzeljék el, milyen lett volna, ha Örkény István az egyperces novellák mellett/mellé hasonló stílusú zenét is ír. Aki kedveli ezt a hűvös világot, az Satie-ban is emberére találhat, különösen, ha muzsikáján kívül leveleivel, napló- és kottabejegyzéseivel, kritikáival, apró szösszeneteivel is van alkalma megismerkedni. A nagykovácsi publikumnak volt: Elek Szilvia szerkesztésében bő egy órán keresztül kalandozhattunk a francia mester szavai és hangjegyei között. Az előadást rendezőként is jegyző művésznő az „eszes vonások és fekete pöttyök” felsorakoztatásán túllépve szcenírozott formában tálalta a kiválasztott zeneműveket és prózai szakaszokat.

A színpadkép egy századfordulós, zongorával is ellátott kávéház-belsőt mutatott. (Ha Satie-ról van szó, más helyszín úgyszólván elképzelhetetlen: a zeneszerzőhöz úgy tartoztak hozzá e párizsi vendéglátó-ipari egységek asztalcsücskei és rozzant pianínói, mint az aranykeretes szemüvege.) Oberfrank Pál bőrébe bújva most is az egyik sarokban üldögélt, beszélt maga elé, szivarozott és komponált. Az Elek Szilvia által megszólaltatott két apró nyitódarab, az Exercice és a Choral után fáradtan és röviden bemutatkozott („Nagyon fiatalon jöttem erre a nagyon öreg világra…”), és egy darabig úgy tűnt, részéről az egész publikum el is van intézve ennyivel. Tetszett, ahogy a következő három zongoramű (Seul à la maison, Deux Rêveries, Nocturnes) folyondár-dallamait, a nocturne-ök telt és puha akkordjait figyelemre sem méltatva zörgött a kiskanállal, csörömpölt a csészéjével. Ebben a kis gesztusban részemről benne éreztem Satie körének egyik legfontosabb inspirációját: elég a fékezetlen habzású érzelmekből (elsősorban Wagnerből), elég a zenékből, amelyekre áhítatosan, „tenyérbe hajtott fejjel” kell koncentrálni.

A program második blokkjaként Satie egyik legismertebb műve, a Sportok és szórakozások (Sports et Divertissements) hangzott el. A huszonegy darabból álló sorozat egy olyan kiadványhoz készült, amelyben az egymással szemben lévő lapokon egy kép, illetve az ahhoz tartozó helyzet vagy „történet” és egy nyúlfarknyi zongoramű látható. A semleges címek (pl. Hinta, Vadászat, Tenisz) ellenére minduntalan furcsa párbeszédek, abszurd helyzetek villannak fel a lapozgató előtt. A könyvillusztrációkat és a szövegeket felülmúlhatatlanul ötletes hang-, gesztus- és mimika-kollekció bevetésével Oberfrank Pál elevenítette meg.

Annak ellenére, hogy e sorozat zongoradarabjainak átlagos hossza úgy fél perc, mégis ez lehetett a műsor legnagyobb összpontosítását igénylő egysége. Elek Szilvia játéka alapján úgy tűnt, száz méteres síkfutónak is kiváló lenne, hiszen ilyen lehetetlenül rövid távokon belül is olyan precízen tud tervezni és kivitelezni, mintha egy-egy karakter, dinamikai szint alkalmanként nem három másodpercre, hanem egy egész periódusra szólna. Billentésének kifinomult választékosságát bizonyára annak is köszönheti, hogy nem csak zongorán, de csembalón és fortepianón is játszik. Zeneszerzőként pedig azt is képes látni és láttatni, mikor van egy nagyon egyszerűnek tűnő faktúra vagy forma mögött több, mint elsőre gondolnánk.

A következőkben hol Satie kontemplatív „állapotzenéiben” merültünk nyakig, hol szivarfüstös kávéházi zene töltötte be a termet. Ez utóbbi repertoár részeként Elek Szilvia a Je Te Veux című keringőt játszotta, az ifjú „pincér”, Szigetvári Dávid elsőéves zeneakadémista pedig négy dallal (Les Fleurs, La Diva De L’Empire, Dapheneo, Le Chapelier) járult hozzá az emelkedett hangulathoz. A kottákat hol az Oberfrank előtt heverő papírkupacból húzta ki, mintegy véletlenül – bár minden akadémista így tudna blattolni –, hol maga a szerző adta a kezébe azokat. Bár kissé elfogódottan énekelt, kellemes hangszíne, pontos intonációja, tiszta szövegmondása és jelzésszerű gesztusokkal is hatásosan operáló színpadi mozgása révén jó benyomást keltett. Az ellentétes karakter-póluson elhelyezkedő zongoraművek (a 4. és 5. Gnossienne és különösen a méltóságteljes Sarabande) Elek Szilvia előadásában szinte módosult tudatállapotba ringatták a közönséget, de az elénk tárt hangszín-választék és a hosszú, tömött sorokban felvonuló akkordok kiegyensúlyozottsága nyomán azért így is megállapítható volt, milyen érzékeny füllel, nagyszerű arány- és időérzékkel rendelkezik a művésznő.

Az utolsó előtti szám a Bürokrata (vagy Bürokratikus) szonatina volt. A korlátolt hivatalnokot kifigurázó három tételes miniatűr valódi jutalomjáték volt a tisztviselő gondolatait tolmácsoló színész és a bécsi klasszika közhelyeit bőségesen adagoló tételeket megszólaltató zongorista számára. Végül a 2. Gnossienne elégikus hangjaitól kísérve a pincér lassan leszedte az asztalt, és bezárta a kávéházat, amely a vastaps idejére azért még kinyitott egy kicsit.

A lemezboltokban nemrég tűnt fel egy különleges, háromszög alakú papírtokba hajtogatott CD (innen a kezdő idézet), amelynek programja sokban közös a nagykovácsi esten elhangzott műsorral. A felvétel, amelyen Elek Szilvia kiváló partnere Dunai Tamás színművész, Satie hódolóin kívül Örkény, Mrożek-, Holló-színház-, francia nyelv-barátoknak (és kutyáknak) is melegen ajánlott!

(2004. augusztus 27. 19:00 Nagykovácsi, American International School of Budapest; Elek Szilvia (zongora) és Oberfrank Pál (színművész) Erik Satie-estje; Exercice, Choral, Seul á la maison, Deux Réveries Nocturnes, Sports et Divertissements, Les Fleurs, 4. Gnossienne, Sarabande, La Diva De L' Empire, Je Te Veux, Dapheneo, Le Chapelier, 5.Gnossienne, Sonatine Buraeucratique, 2.Gnossienne; km.: Szigetvári Dávid (ének)