Salamon

Négy kéz, egy hangszer

2004.08.30. 00:00

Programkereső

Hogy Simon Izabella és Várjon Dénes egymásra találásában mekkora szerepe volt a négykezes-irodalomnak, nem tudom, kedd esti koncertjük azonban világosan mutatta, hogy milyen többletet kaphat egy kamarakoncert, ha az előadók nem csak a kamarazenében partnerei egymásnak.
93fee8b1-4d3d-4600-96b1-d5369f1a6f79

A fiatal művészházaspár az V. Linum Fesztivál idei első hangversenyének volt főszereplője – Schubert, Ravel és Debussy mellett. A fesztivál különös nevét a Pilis egyik növényritkaságáról kapta, de nem csak a név, maga a fesztivál is sok szempontból különleges. Nem szokványos, hogy egy Budapest közeli falu, jelen esetben Nagykovácsi varázslatos aprócska templomának hatvan-hetvenfős közönsége részesüljön a legmagasabb szintű koncertélményben. Ráadásul, mint az a szervezői bevezetőből kiderült, a művészek ingyen léptek fel, amit csak azért tartok fontosnak megemlíteni, hogy a magas kultúra halotti torát ülő, depresszióra hajlamos értelmiség is hírt kapjon arról: még nincs veszve minden. A zene szeretete sok mindenen segíthet. Persze lehet, hogy ezért fel kell ülni a világ végéről induló 63-as buszra, de bizton állítom, megéri.

A koncert első műsorszáma Schubert egyik C-dúr indulója volt. Vannak, akik számára az induló némileg gyanús, a használati zene alsóbb régióiba tartozó műfaj, a sramlizene melegágya. Ez sok esetben igaz, de nem Schubertnél. Schubert indulóinak túlnyomó része a legszigorúbb értelemben vett művészi zene: az egyszerű formát a csak rá jellemző ellenállhatatlan dallamokkal és elképesztő hangnemi fordulatokkal tölti meg. Ahogyan Chopin a keringővel, úgy Schubert az indulóval feledtette el szerény származását.

A második műsorszám Schubert kései – vagyis 30 éves kora körül írott – Lebensstürme című a-moll allegrója volt, a híres f-moll fantázia kissé háttérbe szorult párdarabja: ugyanaz a formai és hangnemi gazdagság, a különböző polifon technikáknak ugyanaz a változatossága jellemzi. A cím nem Schuberttől, hanem a halála utáni generációtól származik, s bár jól jellemzi a főtéma tépettségét, az élet vihara mellett – mint Schubert majd’ minden darabjában – az égi béke is megjelenik benne: a melléktéma időtlen nyugalmú himnuszának kidíszített ismétlése a legszebb schuberti helyek egyike.

Mindkét Schubert mű értő, világos és mélyen átélt előadásban szólalt meg. Simon Izabella játéka olykor talán nem volt annyira erőteljes és biztos, mint Várjon Dénesé, de mindvégig kivételesen szép hangon játszottak, és tökéletesen formálták meg a különböző schuberti karaktereket.

A koncert második felében a századfordulós francia négykezes-irodalom két legnépszerűbb darabja szólalt meg: Raveltől a Lúdanyó meséi és Debussytől a Kis szvit.

Az ismerős kisgyerekeknek írott 1908-as sorozatban Ravel öt mesét fogalmaz meg zenében, s a kottában számára fontos részleteket is közöl ezekből a mesékből. A koncerten az egyes tételek előtt egy elbűvölő tíz-egynéhány éves kislány, Bolyki Sára olvasta fel ezeket a szövegeket, ami varázslatos hangulatot teremtett a darabok köré. Ravel a Mozarthoz hasonló „örök gyermek”–szerzők közé tartozik, s valószínűleg ezzel magyarázható, hogy zenéjének könnyedsége soha nem megy az elmélyültség rovására. Komolyan veszi a meséket, ahogyan a gyerekek, s ettől Hüvelyk Matyi tévelygése az erdőben metafizikai súlyt kap, a Szépség és a Szörnyeteg keringőbe oltott szerelmi egymásra találása ettől lesz szívszorítóan szép, ahogyan a zárótétel, a Tündérkert már-már giccses megfestése is ezért nem lép át az érzelgősség tartományába, s marad őszintén érzelmes.

Ravel ezer színben játszó képeskönyvéhez illően az előadás kellően színes volt, és itt, a hajszálvékony s nem túl bonyolult zongoraletét megszólaltatásában éreztem, hogy mekkora jelentősége van annak, ha két ember nem csak a zongoránál ül egymás mellett. Simon Izabella és Várjon Dénes tökéletesen együtt voltak, pedig látszólagos egyszerűsége ellenére Ravel darabja az együtt-játék tekintetében számos ponton a „felnőtt” kamarazenék igényével lép fel.

A koncert utolsó számaként Debussy kevéssé izgalmas, bár nagyon szép fiatalkori műve, a Kis szvit hangzott el. Ez a négytételes darab teljes mértékben kora zenéje, szemben Debussy későbbi, jövőt idéző műveivel. Itt még a korabeli francia szerzők hatása keveredik a századvég szalonzenéjével: csábító dallamok, egyszerű formai felépítés, érzéki harmóniák, kevés meglepetés. Igaz, mindez nagyon hatásos egységgé gyúrva. A koncerten ez a darab is a hozzá illő szép hangon, színes előadásban szólalt meg.

Amikor a nagy sikerre való tekintettel Simon Izabella és Várjon Dénes újra leült a zongorához, és óriási lendülettel megismételte a Debussy-mű negyedik tételét, a mellettem ülő nagymama ölében lévő rosszcsont-jellegű 5-6 éves forma kisfiú a zene hatására a nagymama karján ujjaival elkezdett „zongorázni”. Az jutott eszembe, hogy ha másért nem, már azért érdemes volt megtartani a Linum fesztivál első koncertjét, mert esetleg ennek köszönhetően indul be egy ígéretes zongorista-karrier.

(2004. augusztus 24. V. Linum Fesztivál – Nagykovácsi, Római Katolikus templom; Simon Izabella és Várjon Dénes négykezes estje; Schubert C-dúr induló, a-moll allegro „Lebensstürme”; Ravel: A lúdanyó meséi; Debussy: Kis szvit)