Vendel

„Ha jó operát akarok hallani, Eszterházára megyek”

2004.09.06. 00:00

Programkereső

A címként idézett mondat állítólag Mária Teréziától származik, aki pontosan 231 évvel előttem, 1773. szeptember 1-jén tekintette meg Eszterházán Haydn L’infedeltà delusa (Aki hűtlen, pórul jár) című vígoperáját. Sajnos az eszterházai operaház ma már nem áll (bár újjáépítését tervbe vették), így Haydn művét az Esterházy-kastély zenetermében, koncertszerű előadásban hallhattuk.

A kétfelvonásos „burletta per musica” cselekménye nem túl szofisztikált. Adott egy szerelmespár (Sandrina és Nanni), de a lány apja (Filippo) másvalakit szán gyermeke férjének (Nenciót). Nanni nővére, Vespina már régóta Nenciót szereti, így amikor a testvérpár tudomást szerez a házassági tervről, bosszút esküsznek Filippo gazda ellen. Ezután következik a komédia: Vespina különféle álruhákba bújik, sikerül összeugrasztania a leendő férjet és apóst, majd pedig egy ál-esküvő koronázza meg cselvetéseinek sorát. A végén persze a szerelmesek – legyőzve az akadályokat – egymáséi lehetnek: Sandrina Nannival, Vespina Nencióval lép frigyre.

A librettó tehát nem túl mélyenszántó, viszont annál szórakoztatóbb, ráadásul kiváló terepet nyújt az énekeseknek színészi-komédiási képességeik csillogtatására is. Színjátszásban pedig – a koncertszerű előadás dacára – nem volt hiány. Ez talán annak is köszönhető, hogy az előadógárda hasonló felállásban már több alkalommal énekelte a művet színpadon – magam 2001 tavaszán láttam a produkciót az Operaházban. Az akkori szereposztáshoz képest két új énekes lépett föl most: a Sandrinát alakító Kiss Noémi és a Filippo szerepét éneklő Drucker Péter. A többiek (Csereklyei Andrea, Timothy Bentch és Kovács István) azonosak a három évvel ezelőtti és a mostani előadásban, mint ahogy a karmester, Vashegyi György és együttese, az Orfeo Zenekar is.

De lássuk először az énekeseket! A legtöbb áriát – átöltözéses szerepe miatt – a Vespinát alakító énekesnő kapja Haydntól. Csereklyei Andrea valósággal lubickolt a szerepben: bravúrosan adta a köhögő öregasszony, a német-olasz makaróninyelven beszélő szolga és az ál-márki szerepét is. Hangjának a fenti álarcokhoz igazított színezése azonban soha nem ment magának az éneklésnek a rovására: produkcióját mindvégig tiszta intonáció, kiegyenlített énekhang jellemezte. A jóval passzívabb másik női szereplőt alakító Kiss Noémi is tisztán, pontosan énekelt, de nem olyan átütő erővel, mint Csereklyei – ez persze talán Sandrina szerepéből is következik. Drucker Péter vokális teljesítménye kissé elhalványult a többieké mellett: hangját nem eléggé kiegyenlítettnek és sokszor préseltnek hallottam. Ezeket a hiányosságait azonban remek színjátszással ellensúlyozta, amit a közönség lelkesen honorált. Kovács Istvánt már régóta az egyik legszebb hangú magyar basszusnak tartom; ezúttal is kiváló teljesítményt nyújtott. Számomra ezen az estén azonban Timothy Bentch produkciója volt a legemlékezetesebb. Nem csak kultúrált, telt hangzású, ugyanakkor puha tenorja és pontos intonációja miatt (ezek a pozitívumok Kovácsról is elmondhatók), de előadói jelenléte okán is, amit egyszerűen úgy tudnék megfogalmazni: áriái alatt lehetetlen nem őrá figyelni. Ez annál is érdekesebb, minthogy színészi játék tekintetében talán éppen ő volt a legvisszafogottabb.

8282ae9a-f13f-40e5-947d-e81287f749a6

A zenekar és a karmester munkáját is csak dicséret illeti. Vashegyi György – gyakorlott opera-dirigensként – az énekeseknek minden segítséget megadva, kiforrott koncepciójú, lendületes és szellemes előadást irányított. A zenekar – különösen a vonóskar – jó formában, nagy kifejező erővel játszott. Külön ki kell emelnem Gyöngyösi Levente virtuózan kivitelezett, szellemes continuójátékát, amellyel a recitativókban az énekesek egyenrangú partnerévé emelkedett. És még valami: ritkán látni azt, hogy zenekari tagok annyira „együtt lélegeznek” a produkcióval, mint az Orfeo Zenekar muzsikusai. A secco recitativók alatt sem vonták ki magukat az előadásból, egy-egy komikus helyzeten, a continuoszólam egy-egy szellemes fordulatán ők is elmosolyodtak. Látszott, hogy szeretik, amit csinálnak. És ez nem csekélység!

Szóval, ha jó operát akarnak hallani, menjenek Eszterházára!

(2004. szeptember 1. VII. „Haydn Eszterházán” Fesztivál; Fertőd, Esterházy-kastély – Haydn: L’infedeltà delusa; km.:Csereklyei Andrea, Kiss Noémi, Timothy Bentch, Drucker Péter, Kovács István (ének), Orfeo Zenekar; vez.: Vashegyi György)