Jácint

Invitation to the Seraglio

2004.09.20. 00:00

Programkereső

Jaj, teljesen elérzékenyültem, hogy meghívott ma estére vacsorázni az Ön kis szerájába, kedves uram! És külön figyelmességként értékelem, hogy valami török nemzeti ételt ígért nekem. Valóban Ön fogja elkészíteni, úgy, ahogy otthon tanulta? Nahát! Ez aztán totál izgi!
38020c1e-d17c-472e-bc16-ba7e7c9e9850

Hm, szép ez a zene. Mit tett be a vagyont érő CD-lejátszó komplexumába? Valami elveszett Csajkovszkij balettet? Igen, igen, ez meglepően hasonlít a Diótörő egy bizonyos részletére! Kitaláltam? Nem? Na jó, akkor mégis inkább Johann Strauss lesz! Mondjuk a Zöld Delice keringő. Ó, mily szép!

Az se? Hát akkor? Ja, Ida, más néven Saide, Ömer pasa feleségének darabja? A nők is foglalkoztak zeneszerzéssel? Ja, hát más dolguk se volt. Gondolhattam volna, hogy valami kuriózummal bűvöl el, aranyos kis bejem! Jó, jó, ezt csak úgy mondtam, tudom, hogy elmúltak már a szeldzsuki idők, csak jól esik ízlelgetni ezeket az egzotikus szavakat.

Ez viszont Donizetti! Na, törölje szépen le ezt az elnéző mosolyt az arcáról, most nem tud becsapni: fél szemmel láttam a CD-borítót! Másik?! Milyen másik? Donizetti pasa…? Aha, biztos! Ne nevettessen! Nem Gaetano, hanem Giuseppe, a bátyja. Az 1800-as évek Konstantinápolyának zeneszerzője és katonai reformere II. Mahmud szultán udvarában. Mondhatom, szép kis életpálya! Tisztára, mint a Spagetti és opera, Ízek és dallamok óriásplakát a két ínyenc kopasszal.

Persze, tudom, már mondta. Ma este nem olaszos, hanem törökös ételek kerülnek az asztalra. Szép Öntől, hogy el akar bűvölni a padlizsánsalátával, füstölthúslevessel, börekkel, tengeri pérhával (Úristen, ezek vajon ehetőek??) meg a tökkel töltött fánkkal. De nem lenne gyorsabb leugrani a sarki gyrososhoz?

Most meg mi baja? Ne vágjon már ilyen fejet! Ok, ok, tudom, hogy a törökök döner kebabnak nevezik ezt az ételt, de azért nem kell rögtön a CD leghamisabb számára ugrani büntetésből. Vagy nem az a baj? És miért hangosítja ennyire fel? Ki írta? Henry William Goodban? Azért a Rossini-darabban, az Abdülmecid szultánnak írt 1852-es Marcia militareban is közelítik az elsőhegedűk a nehezen hallgathatóság határát.

Na, ez már törökösebben hangzik a bőszekund lépésekkel! Callisto Guatelli: Osmaniye Marsh. Mondjuk a szerző neve már kevésbé. Ő követte Donizetti pasát, aki a másik volt, a zeneigazgatói székben? Hogy mik vannak! Ez aztán az igazi uniós gondolat: olaszokat a török zenei élet élére! Nem gondolja? Miért nem válaszol? Ennyire lefoglalja a főzőcske kint a konyhában? Én mondtam, hogy menjünk inkább étterembe! Mindegy, lényeg, hogy nekem beugrott: Bartók is kapott valami hasonló felkérést. Egy jó félévszázaddal később és nem is ugyanott? Nem mindegy? De mondja csak, mit keres a szerzők között Napóleon? Ja, ez nem is az a Napóleon, hanem a zongoraművész Eugen d’Albert apja?

Na, kimegyek már, megnézem, hol tart az a vacsora. Mutassa csak a lemezt, amit hallgattunk! Micsoda??! Hogy ez a Török Udvari Zene Londoni Akadémiája? Csak a karmester, Emre Aracı meg az a fals elsőhegedűs, Cihat Aşkın a török? Nahát! És akkor honnan tudjam, hogy maga az? Hogy egy szóval se mondta? Mi? És hogy jobban szereti a csendesebb nőket? Tessék??!

(The London Academy of Ottoman Court Music: Invitation to the Seraglio – Indulók, alkalmi darabok, táncok a XIX. századi Törökországból; km.: Cihat Aşkın (hegedű); vez.: Emre Aracı)