Lukács

Huszonévesek is imádják az élő dzsesszt

2004.09.27. 00:00

Programkereső

Ferencváros az elmúlt hét végén eltelt dzsesszel: a Közraktár utcai, nagy neveket felvonultató központi sátor és a kísérletezőknek terepet biztosító Kultiplex mellett éjszakánként minden valamirevaló Ráday utcai kocsmában és kávéházban szólt az élő dzsessz.

Az idén második alkalommal megrendezett Budapest Jazz Fesztivál vállalt feladatainak többségét teljesítette, melyek közül talán a legfontosabb, hogy ez a három nap tényleg a magyar dzsessz méltó ünnepe lett.

Többen, több alkalommal tettek már kísérletet arra, hogy a magyar fővárosban nemzetközi szintű dzsesszfesztivált hívjanak életre - a legnagyobb horderejű ilyen vállalkozás kétségkívül az 1997-es, Herbie Hancock alkalmi szupergroupjának fellépése köré szerveződött Budapest Jazz Days volt -, de aztán e kezdeményezések rendre megbuktak a hivatalnokok és a szponzorok érdektelenségén. Komolyabb mértékű támogatás nélkül viszont ez még nálunk, úgy látszik, nem megy, a mostani, a Mol Rt. által jelentősen megtámogatott Budapest Jazz Fesztivál közel 20 millió forintos költségvetéséből is legjobb esetben 3 milliót tesz ki a jegybevétel. Igaz, a jegyárakat a szervezők tudatosan alacsonyan tartották, a három produkcióra érvényes napijegyek mindössze 2500 forintba kerültek.

Talán ennek is köszönhető, hogy a kellemetlenül hűvösre fordult idő ellenére telt házas koncertekre feltűnően nagy számban látogattak el huszonévesek, jelezve, hogy körükben - vélhetően az elektronikus (tánc)zene egyes irányzatainak hatására - újra kezd népszerűvé válni a dzsessz. No és újfent bebizonyosodott, hogy a sok műanyag termék között ismét felértékelődött az élő zene szerepe és jelentősége. Ennél is fontosabb viszont, hogy a Budapest Jazz Fesztivál érezhetően megmozgatta a hazai dzsesszéletet, már a második évében annak legfontosabb fórumává vált. Ritkán látni annyi, egymás koncertjét figyelő, egymással beszélgető muzsikust, mint lehetett most ebben a három napban, és ez már önmagában komoly eredmény.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy mennyire tesz jót egy ilyen eseménynek, ha arra a koncepció szerint nem hívnak meg külföldi zenekarokat, csakis szólistákat. Miként az sem igazán szerencsés, hogy a fesztivál főszervezője egyben a hazai kortárs és dzsesszélet egyik legnagyobb kiadója, a Budapest Music Center, így sok esetben óhatatlanul is a náluk publikáló művészek felé billen a mérleg. De a produkciók színvonala általában mégiscsak őket igazolja.

A BMC vezetője, Gőz László amúgy évek óta következetesen igyekszik világsztárokat hazai dzsesszmuzsikusokkal összeereszteni, így hallható náluk közös lemezen például Archie Shepp és a Dresch Quartet, Charlie Mariano és a Balázs Elemér Group, Erik Truffaz és az Off Course, vagy Palle Mikkelborg és Juhász Gábor. De Gőznek ez a törekvése nemcsak lemezekre, hanem koncertekre is érvényes, így az idei Budapest Jazz Fesztiválon több érdekes nemzetközi találkozásnak lehettünk szem- és fültanúi.

Itt volt többek között a hard bop stílus egyik nagy túlélője, a 76 éves Johnny Griffin, aki csütörtökön a Budapest Jazz Orchestrával lépett fel; a főként ötvenes-hatvanas évekbeli avantgárd megmozdulásairól híres Kenny Wheeler, aki pénteken az Oláh Kálmán Trió vendégeként játszott; vagy napjaink egyik legnépszerűbb ütőhangszerese, Trilok Gurtu, aki szombat este Binder Károly és Borbély Mihály duójához csatlakozott. De több, kizárólag magyar muzsikusokat megmozgató projekt is volt, például mindjárt nyitányként a Kőszegi Percussion Workshop Orchestra, ahol értelemszerűen az idén hatvanéves Kőszegi Imre állt a középpontban, és erre az alkalomra még a szintén ütős, 28 éve Kolumbiában élő Dely István is hazalátogatott. Szombaton zárásként pedig a Dés Lászlóval kiálló Balázs Elemér Group játszott - többek között novemberben megjelenő új lemezéről.

A legelementárisabb koncertet mégsem a fentiek, hanem Dresch Mihály és csapata adta pénteken. A hazai dzsesszéletben szokatlanul stabil (hat éve változatlan) felállású és két évtizede töretlen szellemiségű kvartetthez ezen az estén Dresch jó barátja, a cimbalmos Lukács Miklós csatlakozott, és ők öten kliséktől és kompromisszumoktól mentes, a magyar népdalmotívumokat a legnemesebb dzsesszel ötvöző "egyenes" zenéjükkel valósággal sokkolták az ilyen élményre részben felkészületlen közönséget.

De nemcsak a nagysátort, hanem az avantgárdabb megmozdulásoknak otthont adó Kultiplexet is kinőtte az idén a fesztivál: a Grencsó Bio Kollektíva, a Szelevényi Ákossal kiegészült Dél-alföldi Szaxofonegyüttes és a La Campagnie Des Musique A Ouir koncertjein szinte egy tűt sem lehetett leejteni, annyian szorongtak. Arról nem is beszélve, hogy éjfél magasságában a Ráday utcai kávéházak és kocsmák ismét csak dzsesszel teltek el, és ami különösen örvendetes, hogy a fesztivál hivatalos öt kocsmahelyszíne mellett három továbbiban a tulajdonosok maguk hívtak és fizettek ezekre az estékre fiatal dzsesszcsapatokat.