Jolán

Lány hárfával

2004.10.11. 00:00

Programkereső

Hullámos barna haj, rokonszenves, derűs arc, hófehér karok: Anneleen Lenaerts nem feltűnőbb jelenség, mint bármely más 17 éves kortársa, legyen akár belga, akár magyar. A belőle áradó harmónia azonban mégis megfogja az embert. Ez az, ami miatt Anneleen akkor is mosolyt csal az ember arcára, amikor ő a Gödöllői Királyi Kastély folyosóján beszélget a tanárával, vagy a gratulációkat fogadja.
d3a9d7a6-05c9-4487-99fb-1d4e60c6c13b

Hát még, amikor leül a hárfa mellé! Nem, nem is mellé, inkább köré, mintha átölelné. Anneleen Lenaerts úgy játszik a hangszerén, mintha az saját testének és érzelmeinek rezgő kivetülése lenne. Mozdulatai a hárfán kiegyensúlyozottak, gömbölyűek és ívesek, akár maga a zene, amit megszólaltat rajta. Nem kapkod, nem idegeskedik, nem szürkül el a színpad okozta nyomás alatt; a legvirtuózabb futamra vagy a legkényesebb üveghang-menetre is hagy magának időt.

És az előadóból áradó nyugalom általában hatással van a közönségre. Így volt ez 2004. október 7-én, csütörtökön este a Gödöllői Kastély dísztermében is. Lassan lényegtelenné vált a dugó, amit kifogtunk Gödöllőre menet, a zacskó, amit az egyik első sorban ülő idős úr zörgetett ciklikusan, és a mobiltelefon-csörgés is, amiről máskor pedig azt gondolom, hogy a ketyere elkobzásával kellene honorálni. (Megnézném egyszer, amint az előadó feláll és megsértve kivonul. Igaza lenne! Vagy mondjuk, megkérné a publikum ez ünneprontó tagját, hogy legyen szíves elhagyni a termet. Azt hiszem, az eset tanúinak nemigen csörömpölne bele többször a telefonjuk a legihletettebb pianóba…)

A hárfaművésznő fiatal kora ellenére nem csak technikai, hanem zenei szempontból is kiforrott egyéniség. Előkelő ízléssel, visszafogottan adta elő Spohr c-moll fantáziáját, de nem szégyellte Posse Velencei Karnevál című darabjában merész lassításokkal és hangszínváltásokkal megfesteni a lagúnák városának zaját és a gondolások énekét. Bach Chaconneját méltóságteljesen, fényes és ünnepélyesen hangszínen játszotta, Fauré Une Châtelaine en sa tour című darabjában viszont puha, meleg tónusra váltott.

Prokofjev rövid kis karakterdarabját, a Prelúdiumot kétszer is hallhattuk az este folyamán, ami sok tanulsággal szolgált. Amikor a két ráadásszám után a hallgatóság még mindig nem akart hazamenni, Anneleen ezt a művet játszotta el búcsúzóul; de mégsem ugyanúgy, mint először. Ha egy szemmel láthatóan, s még inkább füllel hallhatóan sokat gyakorló, hibát egyáltalán nem ejtő művész kétszer játssza el ugyanazt a darabot, s másodszorra képes benne új színeket mutatni, az számomra sokat árul el az illető zeneiségéről. Különösen fontos ez egy olyan „versenyhangszeresnél”, mint Anneleen Lenaerts.

Ő ugyanis 1997, azaz tízéves (!) kora óta sorra nyeri a zenei versenyeket Namurtól Brüsszelen át egészen a legutóbbi sikeréig: a Gödöllői Nemzetközi Hárfaverseny első helyezéséig. Nem ritka, hogy az ilyen megmérettetésekre jószerével beidomítják a fiatal muzsikusokat a hibátlanság és a tökéletesség jegyében. Hogy a lelkesedés és a spontaneitás két fontos jegye lekopik a darabokról, az néha mit sem számít a gyorsaság és a támadhatatlan technika uralmával szemben.

Anneleen Lenaertsnél azonban szó sincs ilyesmiről: a virtuozitás és a kifogástalan mesterségbeli tudás nem önmagáért, csupán az áradó muzikalitás szolgálatába állítva érvényesül. Bár őszintén meglepődtem volna, ha az ellenkezője derül ki egy ilyen felejthetetlen este végén!

(2004. október 7. 19:00 Gödöllői Királyi Kastély Díszterme; Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál – Anneleen Lenaerts hárfaestje; Händel: Prelúdium és toccata; Hasselmans: Hangversenykeringő; Spohr: c-moll fantázia; Sancan: Téma és variációk; Watkins: Kis szvit; Bach: Részlet a c-moll szonátából, BWV 1017; Fauré: Une Châtelaine en sa tour; Posse: Keringő hárfára; Prokofjev: Prelúdium; Posse: Velencei karnevál)