Kelemen, Klementina

Dankó Pista bánatos utódai

2004.10.16. 00:00

Programkereső

A hivatalos adatok szerint háromezer, de valójában sokkal több cigányzenész maradt munka nélkül a rendszerváltás után. Ez kulturális és idegenforgalmi szempontból már eddig is felbecsülhetetlen károkat okozott. A Roma Parlament elnöke úgy véli, "a magyarországi cigányságtól az utolsó, presztízst jelentő foglalkozást is elvették".

A cigányzenének nevezett – jó néhány különböző zenei stílust integráló – műfaj csaknem egy évezredes múltra tekint vissza Európában, de az elmúlt kétszáz évben már kizárólag Magyarországgal azonosítják. Az első ismert cigánybandát Czinka Panna hegedűvirtuóz alapította 1728-ban. Négytagú együttesének hangszer-összeállítása megfelelt a ma is érvényes cigányzenekari "alapfelállásnak": a két hegedűhöz (prímás, kontrás) nagybőgő és cimbalom társult. Később ezekhez az instrumentumokhoz klarinét és cselló csatlakozott. 1800 körül Magyarországon kialakult a verbunkos, amelynek egyik legjelesebb mestere a legendás cigányprímás, Bihari János volt. A műfaj (és közeli rokona, a magyar nóta) virágkora az 1848-as forradalom után kezdődött – ennek a periódusnak volt kiemelkedő személyisége Dankó Pista, aki több mint négyszáz nótát írt, s akit Gárdonyi Géza "cigány Petőfinek" nevezett.

A XX. századi cigányzenekarok repertoárjában az összes szórakoztatózenei műfaj megtalálható volt: népdal, magyar nóta, verbunkos, népszerű operett- és operarészletek, polka, keringő, tangó, dzsesszes tánczene. Mindezt kotta nélkül játszották, pedig a muzsikusok – elsősorban a prímások – között már egyre nagyobb számban voltak képzett, nemritkán Zeneakadémiát végzett zenészek. Ez a repertoár a második világháború után, a szocializmus évtizedeiben is fennmaradt – kisebb városokban, falvakban a cigányzenekar kínálta az egyetlen szórakozási lehetőséget. Az 1989–90-es rendszerváltás azonban ennek hirtelen véget vetett: az éttermek döntő többsége a cigányzenekar helyett gépzenére tért át, vagy legfeljebb egy szintetizátoros-énekest alkalmaz. Kitűnő, sokszor külföldön is ünnepelt, világjáró muzsikusok kerültek egyik napról a másikra az utcára, s helyzetük az elmúlt tizenöt évben egyre reménytelenebbé vált.

Zsigó Jenő, a Roma Parlament és a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke elkeserítőnek látja a cigányzenészek helyzetét. "A roma társadalom teljesen védtelen azzal szemben, hogy az utolsó, presztízst jelentő foglalkozást, a zenészhivatást is elvették tőle – mondja Zsigó. – A rendszerváltás idején a roma lakosság döntő többsége elveszítette az állását, tartós munkanélküliségbe süllyedt, s ez a folyamat sajnos a korábban hatalmas presztízsű cigányzene esetében is lezajlott." Hivatalosan háromezer cigányzenész van munka nélkül, de Zsigó Jenő szerint ez a szám 10-15 ezer, hiszen korábban az ország csaknem valamennyi településén működött legalább egy cigányzenekar, akik vendéglátóhelyeken, lakodalmakban, de még a téeszben is muzsikáltak. A Roma Parlament elnöke úgy látja, "általános, de téves az a megállapítás, hogy a cigányzene eltűnése a kultúrafogyasztási szokások megváltozásával vagy tisztán gazdasági okokkal lenne magyarázható". Szerinte az elmúlt tizenöt évben Magyarország semmit sem tett e páratlan értékű zenei örökség megóvásáért, s ez már eddig is jóvátehetetlen károkat okozott, rombolta az országimázst. Zsigó a spanyol példát említi: ott elképzelhetetlen lenne, hogy a flamencót – ami az ibériai kulturális örökség szerves része, és túlnyomórészt cigánymuzsikusokhoz kötődik – ellehetetlenítsék.

Kállai Kiss Ernő Kossuth-díjas klarinétművész a hazai cigányzenészek doyenje: ötvenhárom éve megszakítás nélkül színpadon van. A klarinétkirályként emlegetett muzsikus az elmúlt évtizedekben bejárta a világot: hercegeknek, grófoknak éppúgy muzsikált, mint Hruscsovnak vagy Kádár Jánosnak. Kállai Kiss Ernő jelenleg a fiával együtt a Margitszigeti Nagyszállóban játszik, s emellett a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetében, illetve az Országos Szórakoztatózenei Központban is próbálja képviselni a cigányzenészek érdekeit. Látja a problémákat, az állástalan zenészek nehéz helyzetét, de a műfaj jövőjét illetően mégis optimista. Szerinte nem is igazi magyar ember, aki nem szereti a cigányzenét, a magyar nótát, és a fiatal muzsikusok között is nagyon sok a tehetség – igaz, közülük egyre többen a klasszikus zene, esetleg a dzsessz felé orientálódnak, mert abból talán könnyebb megélni. Kállai Kiss Ernő két évvel ezelőtt Medgyessy Péternél kezdeményezte, hogy szülessen egy törvény vagy más jogszabály, amely a cigányzenészek helyzetét, jogállását rendezi. Úgy érzi, munkájának gyümölcse most kezd beérni: heteken belül megszülethet az erre vonatkozó kormány-előterjesztés.

Ennek részleteiről Kállai Katalin, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának február óta hivatalban lévő romaügyi miniszteri biztosa tájékoztatta a Magyar Hírlapot. A konstrukciónak az a lényege, hogy azok az étteremtulajdonosok, akik vállalják, hogy cigányzenekart foglalkoztatnak, a muzsikusok bérét megkaphatják a munkaügyi központoktól, ha erre vonatkozó pályázatot nyújtanak be. Hasonló pályázati lehetőséget önkormányzatok számára is szeretnének bevezetni: a polgármesteri hivatalok különböző ünnepségeken, városi kulturális rendezvényeken foglalkoztathatnának cigányzenekart. Szolnokon és Szegeden ez már meg is valósult, Győrött, Pécsett és Nagykanizsán folyamatban van. Az persze kérdéses, hogy a 10-15 ezer állástalan zenész közül hányan juthatnak így munkához, folyamatos megélhetéshez.