Kelemen, Klementina

Liszt: Krisztus – Élő felvétel?

2004.10.18. 00:00

Programkereső

James Conlon, a magyar zenerajongók körében talán kevéssé ismert amerikai karmester csaknem húsz évvel ezelőtt készült Krisztus-felvételét adta ki újból 2004 nyarán a Warner Classics. A dirigensen kívül a lemez nem kínál sztárelőadókat: a Rotterdami Filharmonikus Zenekart (melynek Conlon a felvétel idején zeneigazgatója volt) és a Szlovák Filharmónia Kórusát hallhatjuk számomra eddig ismeretlen szólisták közreműködésével.

A jelenleg negyvenes évei derekán járó (vagyis a Liszt-felvétel idején huszonéves) Conlon generációjának élvonalába tartozik. Világszerte a legnevesebb operaházak és vezető szimfonikus zenekarok rendszeres vendége, de emellett az elmúlt évtizedben a kölni Gürzenich-Orchester, a Kölni Operaház, valamint a párizsi Opéra Bastille zeneigazgatójaként is működött. Felvételei között szerepelnek az opera és szimfonikus repertoár klasszikusai, de James Conlon az utóbbi években nagy számban vett lemezre ritkán hallható vagy méltatlanul mellőzött darabokat is. Ezek közül különösen figyelemreméltó az EMI-nál megjelent, Alexander Zemlinsky összes zenekari művét tartalmazó sorozat, valamint az a zenetörténeti szenzáció, hogy 2003-ban elsőként mutatta be és vette lemezre Liszt Szent Szaniszló című oratórium-töredékét.

A fent említett Krisztus tehát a világhírűvé lett, Liszt-zenéjéhez később is vonzódó, tehetséges ifjú karmester koncertfelvétele. Ilyen hatalmas léptékű és nehézségű darab esetében különösen merész vállalkozás a biztonságos, alaposan kidolgozott stúdiófelvétel helyett hangversenyen elhangzott produkció közreadása, még akkor is, ha esetleg több este legsikerültebb részeiből válogatják össze a végső verziót. Ám az esetleges technikai tökéletlenségért kárpótolhatja a hallgatót az egészében előadott mű lendülete, megformáltsága, ihletettsége. Ami az ihletett pillanatokat illeti, James Conlon és előadógárdája nem is hagyja cserben közönségét. Az előadás számomra különösen kedves részletei közé tartozik többek között a Stabat Mater speciosa ötödik versszakában a kórus lélegzetelállító háromszoros pianója, a „Csoda” c. tételben a Jézus szavait követő szakasz és a Stabat Mater dolorosa csellószólója.

5c7d2c30-9bd7-4b73-b6e8-cf1c30c1da5d

Ám a különlegesen szép részletek mellett első hallgatásra is feltűnik az előadás egyenetlen színvonala. A bizonytalanságok nem annyira az együtt-játékban mutatkoznak meg (ez talán éppen James Conlon érdeme), hanem inkább az intonációs problémák terén. Ezek leggyakrabban a kórus esetében jelentkeznek (olykor sajnos nem csak átmenetileg), de az érzékenyebb zenekari állásoknál (pl. magasabb regiszterekben lévő vonósszólamok vagy kényesebb fúvós-akkordok megszólalásakor) sem kerülhetik el a figyelmet, sőt a szólisták együttesei sem mindig nevezhetők makulátlannak. Sajnos a fent említett, valóban szép számú inspiráló részlet sem tudja ellensúlyozni ezeket a negatívumokat: a néhol csak zavaró, máshol (pl. a Karácsonyi Oratórium második tételének hegedűszólója esetén) bántó hamisság kizökkenti a Liszt-mű hallgatóit. A tökéletes intonációnál azonban sokkal inkább hiányoznak a Krisztus-előadásból a határozott karakterek, megformált frázisok, zenei irányok, melyek nélkül a három órás mű kissé száraznak, hosszadalmasnak, olykor élettelennek tűnik.

Ilyen értékelés után, úgy érzem, joggal merül fel a kérdés, hogy a hírneves, karrierje csúcsához közeledő karmester, ha húsz év után ismét kiadja Liszt magnum opusát, vajon miért fiatalkori verzióját választja? Sokkal szívesebben hallgatnám James Conlon 2004-ben, dinamikus, élvonalbeli együttesekkel, neves szólistákkal készült Krisztus-felvételét.