Katalin

Igazi társak a kortársak

2004.10.21. 00:00

Programkereső

A modern művészeteket bemutató Budapesti Őszi Fesztivál a hétvégén fejeződik be. Több mint húsz - nem egy különleges - helyszínen közel száz programon vehettek részt a kísérletező, formabontó előadók és alkotók programjain, koncertjein, kiállításain. A vasárnapi záró fesztivál nézőszáma várhatóan meghaladja a tavalyi tízezret - ez a szám két éve háromezer volt.

Az ember kiszáll a metróból a Forgách utcánál, és menten az az érzés fogja el, hogy most ő ezzel kulturális turista lett. Sőt, fesztiválturista. És aki nem ismeri ezt a környéket, vagy soha életében nem dolgozott még a Láng Gépgyárban, igazán érezheti akár azt is, hogy a Budapesti Őszi Fesztiválhoz nem csak a Svédületes, meg a Design7 rendezvénysorozata csatlakozott, de az "Ismerd meg hazádat" mozgalom is. És a csodálat éppen úgy ül ki a látogatók arcára, mint a vendégeket fogadó őrző-védők borostája mögé. Elég egyetlen perc felmérni a csudálkozó arcokat: a műszakvezető főportás-helyettes talán már két órája otthon lehetne, de a munkahelyén maradt estig, hogy lássa, ki az, aki az angyalföldi üzemcsarnokba megy lengyel alternatív színházat nézni. Lengyelül, persze. És ha az ember netalán magyarul köszön vissza neki - például: Jó estét! -, akkor minimum űrlény.

Vagy vegyünk egy másik példát. Az ember felszáll az Átrium mozitól induló különjáratra - az e-Xplo nevű buszutazás azt ígéri, megmutatja városunknak azt az arcát, amelyiket még nem láthattuk. És tényleg. Alighogy legyintenénk az Alagútra, a rakpartra és a Lágymányosi-hídra, máris valami furcsa és egyre ismeretlenebb helyen vagyunk. A Budapesti Őszi Fesztivál tehát teljesíti küldetését: a kultúra mindennapi fogyasztóinak csemegéket hoz Magyarországra, és miközben közelebb hozza-viszi az emberekhez a modern művészeteket, bizonyítja, a kortárs szó, ez a furcsa, riasztó kifejezés, nem embertelen, lila őrület, nem esztétikai tévedéssorozat, nem önmegvalósító ködfűrészelés. És lehet a furcsa helyszínek sorát folytatni: a Krétakör Színház a budai Vár alatti Sziklakórházban mutatja be Térey János művét. A Nibelung lakópark harmadik része Hagen avagy a gyűlöletbeszéd címmel látható mától - az előadást egy részben, négy órán keresztül játsszák. Üzenik, hideg lesz. De az egyszeri néző némi valóságos művészetért, épkézláb irodalomért erre is hajlandó, sőt. Jegyet alig lehet szerezni a Mundruczó Kornél rendezte előadásra. "Wagneri mítosz egy mai magyar lakóparkban" - írja az előadás ajánlója. "Katasztrófajáték, melynek szereplői üzletemberek, ügyvédek, modellek, rendőrök, tűzoltók. Antihőse, az isteni jólét világából kitaszított Hagen, terrortámadásokkal próbálja tönkretenni egykori üzlettársait, rokonait, barátait, akik kiűzték a pénz és a hatalom Paradicsomából." Térey János első drámája nem pusztán a wagneri világ játékos átültetése mai környezetbe, de súlyos ítéletű állapot- és korrajz is egyben. Ahogyan korunk valósága a mítosszal, úgy a mai köznyelv a szigorú versformával vegyül a szövegben, sajátosan egyedi stílust hozva létre ezzel.

A tánc nyelvén próbál hasonló korrajzot bemutatni Gergye Krisztián, akinek Kínos! című koreográfiáját a MU Színház mutatja be szintén az őszi fesztivál keretében. Ez a darab a világhoz és a másokhoz való viszonyulásunk káoszának tart görbe tükröt. "Az egymásba folyó szólók, duók és triók a boldogságkeresés extrém formáin keresztül kényszerítik a szereplőket a másik véglettel való azonosulásra. A Kínos! véresen komoly játék, melynek nyomán átgondolhatjuk emberi és állati oldalaink lelkiismeretfurdalásban vagy annak hiányában kialakuló következményeit."

A Zeneakadémián megrendezendő Nyitott kapuk napja a szombati kínálat különlegessége lesz, hiszen Budapest egyik legszebb szecessziós épülete egy napra leveti hagyományos elefántcsonttorony-jellegét és kitárja kapuit a farmernadrágos érdeklődők előtt is. Túrákon, idegenvezetőkkel mutatják be a házat, mialatt a lépcsőfordulókban, ruhatárakban és a padláson erre az alkalomra írt zenei kísérleteket adnak elő az intézmény komponista-növendékei. Külön érdekességnek számít öt fiatal magyar és amerikai zeneszerző ikerkoncertje, mely egy héttel később a New York-i Juilliard School of Music koncerttermében lesz hallható. Ugyanezen a napon koncertezik Budapesten Olga Neuwirth, a Sex Mob, az A38 hajón pedig a The Pussyfoot meets Budapest címmel rendeznek partyt. Még egy párbeszéd a Merlin Színház programjának címe: Nádas Péter a svéd íróval, Richard Swartz-cal beszélget. A vasárnapi program szintén a zene jegyében telik majd, hiszen a Zeneakadémián korunk legjelentősebb zeneszerzőinek egyike, Sir Peter Maxwell Davies ünnepli hetvenedik születésnapját. Saját műveit vezényli majd, melyeket a Danubia Szimfonikus Zenekar ad elő. A Plexikoncertek sorozat záróeseménye a kis szeptim kamaraegyüttes fellépése lesz a Kultiplexben, az idei Budapesti Őszi Fesztivál utolsó programja pedig vasárnap kilenckor kezdődik az A38 hajón, ahol a Vienna Art Orchestra koncertezik.