Olivér

"Már nem írhatunk csúnya zenét"

2004.10.21. 00:00

Programkereső

A Budapesti Ôszi Fesztivál vendége lesz a világszerte elismert brit zeneszerző, Sir Peter Maxwell Davies. Vasárnap este – a Danubia Szimfonikus Zenekar közreműködésével – saját kompozícióit vezényli a Zeneakadémián. A hetvenedik születésnapját ünneplő komponista Londonban adott exkluzív interjút a Magyar Hírlapnak.

- Milyen emlékeket őriz Magyarországról és a magyar muzsikusokról?

- Kétszer vagy háromszor jártam Budapesten, s nem udvariasságból mondom, hogy mindig remekül éreztem magam. Ezért is örültem, amikor a menedzserem tájékoztatott erről a koncertlehetőségről. Hetvenedik születésnapomra rengeteg meghívást kaptam, de ezek többségét vissza kellett utasítanom, mert számomra a legfontosabb tevékenység a komponálás, s ez csak otthon, nyugodt körülmények között lehetséges. A budapesti koncertnek azért is örülök, mert egy nagyon fiatal, tehetséges magyar zenekarral, a Danubiával dolgozhatok együtt, akikről már sok szépet hallottam. A magyar muzsikusok közül egyébként főleg azokat ismerem, akik az 1956-os forradalom után emigráltak és Angliában dolgoztak. Nagyra tartom Frankl Pétert, Pauk Györgyöt, Vásáry Tamást; Bartók zenéje pedig főleg gyerekkoromban hatott rám elementáris erővel.

- Hogyan állította össze a zeneakadémiai koncert repertoárját?

- Próbáltam megtalálni a helyes arányt a populárisabb, könnyebben befogadható darabok és a "nehezebb" zenék között. Az előbbi csoportba tartozik az A Spell for Green Corn: The MacDonald Dances című sorozatom, illetve az Orkney esküvő napsütéssel című szimfonikus mű – ezek foglalják keretbe a hangversenyt. Több figyelmet, nagyobb elmélyülést igényel az 5. szimfónia, illetve a mozarti ihletésű Klarinétverseny, amelynek szólistája a kitűnő Dmitrij Ashkenazy lesz. Azt hiszem, ez a program nem csak a kortárszene megszállott rajongóinak lehet érdekes.

- Szülővárosában, Manchesterben szerezte első diplomáját, később ösztöndíjasként Rómában és az amerikai Princeton Egyetemen tanult. Melyik volt a legjobb iskola?

- Manchesterben alapos, de nagyon konzervatív képzést kaptam: ottani professzoraim számára a zenetörténet valamikor 1900 táján véget ért. Rómában a kor meghatározó zeneszerző-egyénisége, Goffredo Petrassi növendéke lehettem, akinek rengeteget köszönhetek. A Princeton pedig azért volt fantasztikus, mert a magas színvonalú zenei képzés mellett filozófiát, művészettörténetet is hallgattam, megismertem az egyetemi élet teljes szabadságát. Én Amerikának mindig csak a jó oldalát láttam.

- Tavaly mégis élesen kirohant az iraki háború ellen.

- A két dolog nem függ össze. Nagyra becsülöm Amerikát, de a színtiszta üzleti szempontok alapján indított, igazságtalan háború ellen fel kellett emelnem a szavamat.

- Több mint három évtizede Nagy-Britannia északi partjainál, a hetven tagból álló Orkney-szigeteken él. Miért találja ennyire vonzónak ezt a különös atmoszférájú szigetvilágot?

- Nem tudtam megszokni a nagyvárosi létet, mindig a természetbe vágytam. Egy költő barátom mutatta meg nekem az Orkney-szigeteket: először csak látogató voltam, aztán gyakori vendég, végül ott ragadtam. A természet hihetetlen szépsége és változatossága mellett a történelmi múlt is vonzott: Orkney 1456-ig norvég fennhatóság alatt állt, akkor Skóciához került, de mindmáig nagyon erős a norvég kulturális hagyomány. Ennél is fontosabb számomra az ottani közösség ereje. Ezek az emberek befogadtak, sőt zeneszerzőként is "használnak": keresztelőre, esküvőre, temetésre kérnek tőlem alkalmi darabokat, s örömmel vesznek részt az általam alapított fesztivál hangversenyein. Ez ritka kincs, amit nem tudok eléggé megbecsülni.

- Fiatalon zeneiskolai tanárként dolgozott, mindmáig rengeteg pedagógiai célú darabot komponál. Hogyan látja a hagyományos művészetoktatás esélyeit kommercializálódó világunkban?

- A régi típusú művészetoktatással ma már nem lehet eredményt elérni, kár is a hagyományokra hivatkozni. A gyerekeket egyenrangú partnernek tekintő, interaktív képzésben hiszek. Én már a hatvanas években is improvizációt tanítottam a zeneiskolásoknak, ami igencsak megbotránkoztatta az őskonzervatív szülőket és tanárkollégákat.

- Nemcsak a hagyományos oktatás, hanem a tradicionális zenélési formák – például egy szimfonikus zenekari koncert vagy egy opera-előadás – is sokat veszítettek vonzerejükből, legalábbis a fiatalok körében. Miként lehetne ezen változtatni?

- Gyökeres szemléletváltással. Nem szabad azt hinni, hogy akik eljönnek egy hangversenyre vagy opera-előadásra, múzeumba vágynak, s csupa száz-kétszáz évvel ezelőtti zenét akarnak hallgatni. Nyitásra, bátor műsorszerkesztésre van szükség. Lehet, hogy a publikum először bizalmatlan, de aztán ők is érzik, hogy valami új születik, aminek részesei lehetnek.

- Ehhez a zeneszerzők és az előadóművészek párbeszédére, közös gondolkodására is szükség lenne, de sokszor úgy érzem, hatalmas szakadék tátong közöttük.

- Ebből a szempontból ma jobb a helyzet, mint mondjuk a hatvanas-hetvenes években. Mi komponisták már nem engedhetjük meg magunknak, hogy csúnya, hallgathatatlan zenéket írjunk. Megszűntek a protekciós ösztöndíjak, állami támogatások – csak azok a zeneszerzők tudnak megélni, akiknek a darabjai iránt tényleg van érdeklődés. Emiatt kialakult egyfajta érdekszövetség a zeneszerzők és az előadók között, ami szerintem nagyon jó dolog. Bach és Mozart korában is így volt – nekünk sem kell ezt szégyellnünk.

- Milyen tervek foglalkoztatják?

- Mindig tele vagyok ötletekkel, de a legfontosabb munkám most egy tíz vonósnégyesből álló, monumentális sorozat, amelyet a Naxos lemezkiadó felkérésére írok a Maggini Quartetnek. Most tartok a munka felénél, s azt tervezem, hogy 2007-ben befejezem. Reményeim szerint olyan lesz ez a tíz kvartett, mint egy regény tíz fejezete.

Pályakép

Peter Maxwell Davies – akit a brit zeneéletben csak Maxként emlegetnek – 1934-ben született a Manchesterhez tartozó Salfordban. A Manchesteri Egyetem művészeti fakultásán szerzett diplomát, majd Rómában Goffredo Petrassi zeneszerző-növendéke volt, később ösztöndíjasként Amerikában és Ausztráliában tanult. A hatvanas évek elején zeneiskolai tanárként dolgozott, majd szabadfoglalkozású zeneszerző lett. 1971 óta a Nagy-Britannia északi partjainál található Orkney-szigeteken él, ahol megalapította a St. Magnus zenei fesztivált. Számos egyetem díszdoktora, állami és szakmai kitüntetések birtokosa, vendégkarmesterként rendszerint saját műveit vezényli. Terjedelmes zeneszerzői életművében operák, oratorikus és szimfonikus művek, kamaradarabok, pedagógiai célú kompozíciók egyaránt megtalálhatók.

(Retkes Attila/London)