Jenő

Ligeti és holland szerzők művei az Urániában

2004.10.25. 00:00

Programkereső

Ahogy már megszokhattuk, általában szokatlan helyszíneken zajlanak a Budapesti Őszi Fesztivál rendezvényei. Csütörtökön például a gyönyörűen felújított Uránia Filmszínházban került sor az UMZE Kamaraegyüttes Ligeti György és holland zeneszerzők műveiből összeállított koncertjére Reinbert de Leeuw vezényletével.

A neves holland karmester a kortárs muzsika avatott előadójának számít. Harminc éve irányítja a Schönberg Ensemble-t, és rendszeresen vezényli Hollandia legjobb zenekarait. Reinbert de Leeuw zongoristaként is fellépett a mostani hangversenyen egy, az előre kiadott műsorban nem szereplő művel, Galina Usztvolszkaja 5. szonátájával. A számomra eddig teljesen ismeretlen orosz zeneszerzőnőről csak annyit tudok, amennyit a műsorfüzet elárul. Eszerint az egykori Sosztakovics–növendék műveit nyers, komor hangzásvilág, szerkezeti monumentalitás és redukált eszköztár jellemzi. A koncerten szereplő zongoraszonáta is megfelel a fenti jellemzésnek. A darab szerkezetét – a tömbszerű formálás és a határozott arcélű zenei anyagok miatt – valóban első hallásra is jól lehetett követni. Magával a zenei matériával kapcsolatban azonban némi hiányérzetem támadt: talán nem mindig volt elég jó vagy érdekes ahhoz, hogy kitöltse a nagyformát. Ezzel együtt kellemes élményeket hagyott bennem Usztvolszkaja műve – érdemes volna megismerkedni más darabjaival is.

A két holland mű szerzője jóval ismertebb itthon: Louis Andriessen a holland zeneszerzés vezető alakja, a fiatalabb generációt képviselő Michel van der Aa egy művét az idei Tavaszi Fesztiválon, kamaraoperáját pedig a mostani Őszi Fesztivál keretében hallhattuk. Van der Aa zenekarra, szoprán szólistára és hangszalagra írt, közel egyórás trilógiájának ezúttal a második darabja hangzott el (Here [in circles]). A mű legfőbb szervező eleme a zenei anyagok körkörös ismétlődése, ami a szoprán énekes által képviselt drámai én helyzetének reménytelenségét hivatott kifejezni. Az anyagok ismétlődését egyrészt maga a kamarazenekar hozza létre, másrészt a szólista az általa kezelt kazettás magnóval, amellyel bizonyos helyeken felveszi, majd visszajátssza a zenét. Barbara Hannigan rendkívül virtuóz módon, számomra úgy tűnt, szinte könnyedén énekelte nehéz szólamát. Az sem rajta múlt, hogy a zeneszerző által írt angol nyelvű szöveget szinte egyáltalán nem lehetett érteni – ez a komponista szándéka volt. A darab leghatásosabb része egyben a legkényesebb is az énekes számára: a mű végén a kamarazenekar elhallgat, a szólistának pedig saját – néhány perccel korábban felvett – hangjával kell duettet énekelnie.

Andriessen 1994-ben, kamaraegyüttesre komponált Zilver című darabját sokkal kevésbé találtam érdekesnek. A zongora, vibrafon és marimba által létrehozott, egyre gyorsabban pulzáló réteg fölött zajlottak a fuvola, klarinét, hegedű és cselló hosszabb hangértékekből álló, melodikusabb történései. Talán a gyakori metrum-váltások okozták, hogy Reinbert de Leeuw karmesteri működése ebben a darabban kizárólag a taktírozásra korlátozódott. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy – noha nem volt kellemetlen hallgatni – nem is tett rám különösebb benyomást Andriessen műve. De Leeuw egyébként többnyire megbízhatóan, de szinte teljesen háttérbe vonulva irányította az UMZE kiváló hangszereseit.

6c0f22c2-9886-40e4-9cac-af96a01dae28

A szünet után került sor a két Ligeti-kompozícióra. A nemrég befejezett Hamburgisches Konzert rendhagyó kürtverseny, melyben a szólista felváltva natúr-, illetve a ma használatos ventilkürtön játszik. Művéről így ír a szerző: „Megunva a kromatikát, egyfajta nem-temperált diatóniát keresek, mely azonban más harmóniafűzéseket enged meg, mint a hagyományos európai tonalitás. A natúrkürtök ideális hangszerek az alternatív hangmagasság-szisztémákkal való kísérletezéshez.” A versenymű azért is rendhagyó, mert a kis létszámú zenekarhoz a szólistát félkörben körülvevő négy natúrkürt is csatlakozik, amelyek kiemelt szerephez jutnak a darabban. Különösen szép az általuk játszott – és talán Bartók Concertójára is utaló – „korál” a második szakasz végén. A Hamburgisches Konzert magánszólamát a világ egyik legjobb kürtöseként számon tartott Marie Luise Neunecker játszotta, imponáló magabiztossággal és szép hangon.

A hangversenyt Ligeti György Le Grand Macabre című operájának három koloratúrszoprán-áriájából készült átirat, a Mysteries of the Macabre zárta. Ligeti e mindössze nyolc perces, ám rendkívül „sűrű” művében egészen extrém hangi követelmények elé állítja az énekest, s talán nem kis részben éppen az előadó heroikus küzdelme vált ki elementáris hatást. Nos, Barbara Hannigan nemcsak hogy képes volt megbirkózni a szólamával, de felül is emelkedett a technikai nehézségeken, s döbbenetes erejű színpadi alakítást nyújtott. A közönség lelkes fogadtatása is ezt jelezte.

(2004. október 21. 20:00 Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapesti Őszi Fesztivál –– Az UMZE Kamaraegyüttes koncertje; Andriessen: Zilver; Van der Aa: Here [in circles]; Usztvolszkaja: 5. szonáta; Ligeti: Hamburgisches Konzert, Mysteries of the Macabre; km.: Barbara Hannigan (szoprán), Marie Luise Neunecker (kürt), zongorán km. és vez.: Reinbert de Leeuw)